Judgment teszt (PS4)

Tokió, jakuzák, rengeteg bunyó és csodálatosan megrajzolt ételek – a Yakuza fejlesztőinek új játéka nem merészkedett messze az alapoktól.

A világ legbiztonságosabb országa?

Megannyi más szempont mellett aszerint is feloszthatjuk a játékosokat, hogy azok ismerik-e a Sega remek Yakuza-sorozatát. Egy parányi réteg biztos igennel válaszol e kérdésre, és nekik elöljáróban azt tudom mondani, hogy a Judgment még a vártnál is jobban emlékeztet a közkedvelt sorozat tagjaira – a széles tömegek, akik viszont kimaradtak a Yakuzákból, most kapnak egy újabb esélyt arra, hogy meglátogassák Tokió e szórakoztatóan drámaira vett verzióját.

A Yakuza-játékok (legalábbis az angolul megjelent részek) egy Kazuma Kiryu nevű fiatalember történetét szőtték elképesztő legendává – Kiryu mindig ott volt, amikor a japán bűnszervezetek világa forrongani kezdett, néha belvillongások kusza szálait elsimítva, máskor a kínai, vagy épp a koreai riválisok elleni háborút vezetve. A játékok egyik fő vonzereje számomra mindig is az volt, hogy hangulatilag a legvadabb extremitások közt képes ingázni. A központi történet például mindig igen komoly japán úriemberek gonosz és/vagy kapzsi tervei körül alakul, temérdek gyilkossággal, megannyi árulással, sok aljas zsarolással és mindenféle egyéb ocsmányságokkal – a dramatikus történet mellett azonban a lehető legőrültebb karakterek, mellékküldetések és olykor óriásira nőtt minijátékok is megfértek.

Ez most is pontosan így van: a Judgment ugyan egy Kiryu nélküli világba vezet, de az új főszereplő, TakayukiYagami is egy szerethető figura. Kicsit talán cinikusabb, hajszálnyit talán jobban elfogadja az apróbb stikliket, de a nyílt gonoszságra, a korlátok nélküli kapzsiságra ugyanolyan allergiás, mint korábbi hősünk. És bár Tak is egy jakuza-közeli közegben nevelkedett, ő sosem volt tagja e hierarchikus szervezetnek – így aztán amikor vidéki jakuzák kivájt szemű hullái kezdenek nagy számban feltűnni, tökéletes helyzetben van, hogy kívülállóként felgöngyölítse a szálakat. Motivációja eleinte a pénzről szó, de amikor rádöbben, hogy valakik nagyon nem akarják, hogy beleüsse az orrát az ügybe, hát bulldog-üzemmódra vált.Ez a nyomozás és küzdelem persze alsó hangon is vagy 30 órán keresztül fog tartani és bár a sztori elég lassan indul be, amikor ez megtörténik, csak leesett állal fogjuk nézni az eseményeket. Vétek lenne a fordulatokról itt lerántani a leplet, így csak annyit tudok mondani, hogy megéri kitartani a játék mellett! (És amúgy a játék eleje szükségszerűen lassú: itt ismerjük meg a főbb játékosokat és Tak világát.)

A sok selyeminges-bőrcipős yakuzával való komoly marakodáson túl természetesen a Judgment is elképesztő mennyiségű extra tennivalóval, szórakozási lehetőséggel és extra karakterrel rendelkezik. Ezúttal ömlesztve megkapjuk a korábbi Yakuzák szinte minden minijátékát, így a baseballtól a flipperig, a dartstól a shogiig minden itt van, és egy rakás játéktermi Sega-gép is kipróbálható (Space Harrier, Fantasy Zone, PuyoPuyo, Fighter 5 Final Showdown, Motor Raid, FightingVipers). Vannak japán – többféle hanafuda- és mahjong-variáció – és nyugati kártyajátékok –blackjack és póker –, de fejest ugorhatunk a megdöbbentően kidolgozott, gépfejlesztéssel egybekötött drónversenyzés világába is. Kapunk egy Kamuro of the Dead nevű fénypisztolyos mókát és egy igen furcsa szimulált VR-táblás játékot is, és minden idők egyik legrosszabb flipperasztala is kipróbálható. Nekem igazából egyetlen dolog hiányzott: a mindig vidám karaoke.

Mindez persze nem csak úgy a nyakunkba szakad, hanem a mellékküldetések, és néha még a központi sztoriszál is használja ezeket. Előbbiek táján annyira nem gurult el a gyógyszere a fejlesztőknek, mint néhány vadabb Yakuza-felvonásban: persze megint van egy igen komoly macskás vonal egy sor fura küldetéssel, de most kifejezetten sok, éttermekkel és ivókkal kapcsolatos misszió is akad. Egyszer egy kávézóban dolgozó, férjeit sorozatban fogyasztóasszonyka hátterét kell lenyomoznunk, máskor Takayukit egy bárban verik át egy százezer jenes számlával, de megesik, hogy rivális burgerláncokat kell kibékíteni, netán egy tortalopási perben kell a védőügyvéd szerepét felvállalni, vagy épp egy cukrászda két fiatal felszolgálóját kell összeboronálni.E feladatok egy sor igen fura alakot sodornak Tak életébe, aki ezúttal a város megannyi alakjával baráti kapcsolatot alakíthat ki. Némelyik csak egy-egy apróságot ad, amikor felkeressük, mások tudásukkal egy-egy feladatban segítenek, de némi kepesztéssel még barátnőt is szerezhetünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények

  • Yakuza Kiwami 2 teszt (PS4)

    Az utóbbi két év Yakuza-áradata most egy újabb kiváló felújítással gazdagodott: a már 12 éves Yakuza 2 tip-top formában költözik PS4-re.

  • Yakuza 6: The Song of Life teszt

    Egy kisgyereket pátyolgatva még nehezebb az egyszeri jakuza-szökevény élete – a Yakuza továbbra is különleges élményt jelent.

  • Yakuza 0 teszt (PS4)

    A legújabb Yakuza az a játék, ahol találkozik a japán alvilág, a mesteri történetszövés, a kellemesen elborult humor és a PS3-at idéző technikai megoldások.