A világ legbiztonságosabb országa?

Megannyi más szempont mellett aszerint is feloszthatjuk a játékosokat, hogy azok ismerik-e a Sega remek Yakuza-sorozatát. Egy parányi réteg biztos igennel válaszol e kérdésre, és nekik elöljáróban azt tudom mondani, hogy a Judgment még a vártnál is jobban emlékeztet a közkedvelt sorozat tagjaira – a széles tömegek, akik viszont kimaradtak a Yakuzákból, most kapnak egy újabb esélyt arra, hogy meglátogassák Tokió e szórakoztatóan drámaira vett verzióját.

A Yakuza-játékok (legalábbis az angolul megjelent részek) egy Kazuma Kiryu nevű fiatalember történetét szőtték elképesztő legendává – Kiryu mindig ott volt, amikor a japán bűnszervezetek világa forrongani kezdett, néha belvillongások kusza szálait elsimítva, máskor a kínai, vagy épp a koreai riválisok elleni háborút vezetve. A játékok egyik fő vonzereje számomra mindig is az volt, hogy hangulatilag a legvadabb extremitások közt képes ingázni. A központi történet például mindig igen komoly japán úriemberek gonosz és/vagy kapzsi tervei körül alakul, temérdek gyilkossággal, megannyi árulással, sok aljas zsarolással és mindenféle egyéb ocsmányságokkal – a dramatikus történet mellett azonban a lehető legőrültebb karakterek, mellékküldetések és olykor óriásira nőtt minijátékok is megfértek.

Ez most is pontosan így van: a Judgment ugyan egy Kiryu nélküli világba vezet, de az új főszereplő, TakayukiYagami is egy szerethető figura. Kicsit talán cinikusabb, hajszálnyit talán jobban elfogadja az apróbb stikliket, de a nyílt gonoszságra, a korlátok nélküli kapzsiságra ugyanolyan allergiás, mint korábbi hősünk. És bár Tak is egy jakuza-közeli közegben nevelkedett, ő sosem volt tagja e hierarchikus szervezetnek – így aztán amikor vidéki jakuzák kivájt szemű hullái kezdenek nagy számban feltűnni, tökéletes helyzetben van, hogy kívülállóként felgöngyölítse a szálakat. Motivációja eleinte a pénzről szó, de amikor rádöbben, hogy valakik nagyon nem akarják, hogy beleüsse az orrát az ügybe, hát bulldog-üzemmódra vált.Ez a nyomozás és küzdelem persze alsó hangon is vagy 30 órán keresztül fog tartani és bár a sztori elég lassan indul be, amikor ez megtörténik, csak leesett állal fogjuk nézni az eseményeket. Vétek lenne a fordulatokról itt lerántani a leplet, így csak annyit tudok mondani, hogy megéri kitartani a játék mellett! (És amúgy a játék eleje szükségszerűen lassú: itt ismerjük meg a főbb játékosokat és Tak világát.)

A sok selyeminges-bőrcipős yakuzával való komoly marakodáson túl természetesen a Judgment is elképesztő mennyiségű extra tennivalóval, szórakozási lehetőséggel és extra karakterrel rendelkezik. Ezúttal ömlesztve megkapjuk a korábbi Yakuzák szinte minden minijátékát, így a baseballtól a flipperig, a dartstól a shogiig minden itt van, és egy rakás játéktermi Sega-gép is kipróbálható (Space Harrier, Fantasy Zone, PuyoPuyo, Fighter 5 Final Showdown, Motor Raid, FightingVipers). Vannak japán – többféle hanafuda- és mahjong-variáció – és nyugati kártyajátékok –blackjack és póker –, de fejest ugorhatunk a megdöbbentően kidolgozott, gépfejlesztéssel egybekötött drónversenyzés világába is. Kapunk egy Kamuro of the Dead nevű fénypisztolyos mókát és egy igen furcsa szimulált VR-táblás játékot is, és minden idők egyik legrosszabb flipperasztala is kipróbálható. Nekem igazából egyetlen dolog hiányzott: a mindig vidám karaoke.

Mindez persze nem csak úgy a nyakunkba szakad, hanem a mellékküldetések, és néha még a központi sztoriszál is használja ezeket. Előbbiek táján annyira nem gurult el a gyógyszere a fejlesztőknek, mint néhány vadabb Yakuza-felvonásban: persze megint van egy igen komoly macskás vonal egy sor fura küldetéssel, de most kifejezetten sok, éttermekkel és ivókkal kapcsolatos misszió is akad. Egyszer egy kávézóban dolgozó, férjeit sorozatban fogyasztóasszonyka hátterét kell lenyomoznunk, máskor Takayukit egy bárban verik át egy százezer jenes számlával, de megesik, hogy rivális burgerláncokat kell kibékíteni, netán egy tortalopási perben kell a védőügyvéd szerepét felvállalni, vagy épp egy cukrászda két fiatal felszolgálóját kell összeboronálni.E feladatok egy sor igen fura alakot sodornak Tak életébe, aki ezúttal a város megannyi alakjával baráti kapcsolatot alakíthat ki. Némelyik csak egy-egy apróságot ad, amikor felkeressük, mások tudásukkal egy-egy feladatban segítenek, de némi kepesztéssel még barátnőt is szerezhetünk.

Neonerdőben

Ez persze csak a részletek terén jelent újdonságot a Yakuzát jól ismerőknek – a bolond mellékszereplők, a totálisan komoly központi sztoriszál és a félelmetes aprólékossággal lemodellezett tokiói piroslámpás negyed itt is egy remek koktélt alkot. Az évtizedes múltra visszatekintő széria és az új játék (egyszeri mellékszál? sorozatindító?majd a jövő elárulja…) legnagyobb különbségét elvileg az kellene, hogy jelentse, hogy Takegy ügyvédi múltra visszatekintő detektív. Bár szeretett eredeti hivatását otthagyta, amikor egy nagy nehezen felmentett védencéről brutális egyértelműséggel derült ki, hogy az tényleg gyilkos volt, így is sok kihallgatásban lesz részünk – és persze magánnyomozós részek is lesznek prédáink észrevétlen nyomon követéstől kezdve a drónos fotózáson át a bizonyítékok kereséséig.

Bármilyen furcsa, pont ezek az új játékelemek azok, amelyek nem működnek igazán. Annyira sajnos nem különlegesek, hogy valami saját, nem-yakuzás érzetet kölcsönözzenek a játéknak, ráadásul nem is feltétlenül működnek jól. Amikor követünk egy célpontot, az például egy totálisan scriptelt jelenet, ahol ráadásul annyi laufot kapunk, hogy szinte lehetetlen elrontani a feladatot. Amikor egy fényképen keresünk nyomokat, akkor sem mindig az ésszerű pontokra kell kattintani, hanem mondjuk egy olyan foltra, ami semmiben nem különbözik a mellette levő három másiktól. igen szórakoztató lehetne az a minijáték, ahol egy szóbeli személyleírás vagy egy fantomkép alapján kellene megtalálnunk valakit egy forgalmas utcán – itt viszont amint belezoomoltunk valakinek az arcába, a játék azonnal megmondja, hogy a jó illetőt találtuk meg, avagy sem – miért nem lehet itt nekünk megtalálni a választ?

A Judgment efféle túlzott kézen fogva vezetése néha kifejezetten zavart: minden küldetés pontos helye látszik a térképen, még sok órával a kezdet után is, amikor már pontosan tudtam, hogy hol található a Pink Street, melyik az M Side kávézó, vagy épp, hogy merre van egykori főnökünk, Genda úr ügyvédi irodája. Mivel a játéktér ugyanaz a Kamurocho amit számtalan Yakuza-játékban már bejártunk, a rutinos játékosnak előbb-utóbb elkezd hiányozni valami más környezet. Sajnos ezúttal nem kapunk ilyet, és bár elképesztően sikerült digitalizálni és remixelni Tokió néhány valódi utcáját, a játék végére szűkösnek fogjuk érezni a terepet.

Természetesen a Judgment is rengeteg pofozkodást tartalmaz, amelyeket a játék szintén a Yakuzától örökölt módszerrel vezet le. A részletek ugyan kicsit átalakultak, de ez ugyanaz az élvezetes és könnyed harcrendszer, mint eddig. Most éppen két harci stílus között lehet váltogatni, melyek közül az egyik tömegek, a másik pedig egyetlen ellenfél ellen hatékony. A játék során szerzett tapasztalati pontokon vehetünk új harci manővereket és EX támadásokat (ezek egy mércét használnak, és persze baromi erősek), és persze a nem a csatákkal kapcsolatos képességeinket is ezekkel tornázhatjuk fel az alkoholtűréstől a barátnőinknek írt üzenetek minőségéig. Mivel lőfegyvereket csak az átvezető videókban fogunk látni, egy sebtiben felkapott műanyag-doboz vagy hirdetőtábla halálos fegyverként jelenik meg, a biciklivel való vagdalkozás pedig szinte legyőzhetetlenné teszi Takot.

Az vitathatatlan, hogy a RyuGaGotoku stúdió mesteri szintre fejlesztette ezt a receptet – rendkívül rövid fejlesztési ideje ellenére a Judgment is tele van érdekes karakterekkel, megdöbbentő fordulatokkal, vidám és drámai részekkel és ipari mennyiségű extra tartalommal. Ha valaki esetleg kimaradt eddig a szériából, annak ez a rész – hisz új hőst hoz, minimális utalással a korábbi eseményekre – tökéletes belépő lehet. Ez esetben talán csak az fog feltűnni, hogy a monumentális játék egy akkora helyen játszódik, ami minden más nyitott világú játékban az indulóhelyszín negyedét sem foglalná el – de ennek korlátai szerencsére csak 30-40 óra játékidő után kezdenek érződni. Aki szimplán éhezne valami új Yakuza-szerűségre, az rohanhat a boltba; még akkor is, ha a tavalyi két felvonást követően azért vélhetően nem sokan szenvednek Kamurocho-elvonástól. Takayuki Yagami nagyszerű főhősnek bizonyult, és a magam részéről remélem, hogy nem utoljára láttuk – ugyanakkor az is biztos, hogy a következő felvonásnak sokkal több igazi újdonságot kell tartalmaznia.

Pro:

• Lassan induló, de parádéssá váló történet;
• elképesztően sok mellékes tartalom;
• a jól bejáratott Yakuza-játékmenet itt is működik.

Kontra:

• Szinte zéró teljesen új dolog;
• a detektív-minijátékok monotonná válnak;
• csak egy helyszín.

75

Grath