Xbox Series X - Beszámoló

A 9. generációs konzolok közül elsőként a Microsoft hozta el nekünk a legújabb Xbox-ot, amelyből egyből két változatot is elérhetővé tett, ezek közül mi az erősebbik gépet néztük meg kicsit közelebbről.

Újgenerációs váltás

2001. november 15. Mintha csak tegnap lett volna, amikor a Microsoft úgy döntött, hogy Észak-Amerikában piacra dobja első asztali, otthoni konzolját, amelyet Xbox-nak nevezett el és amelynek a prototípusa még valóban “ X” formájú volt. A boltokba került kis fekete masina bár egy remek gép volt, nem igazán volt fenyegetés a Sony és a PlayStation hegemóniájára (a PS2 akkoriban letarolta a piacot), azonban az évek során így is számottevő mennyiséget eladtak belőle és számos remek videojátékos sorozat indulása volt köszönhető neki.

Az elmúlt közel 19 évben aztán a redmondiak is rengeteget fejlődtek, az Xbox 360-as érában nagyon sokat eladtak a gépeikből a kezdeti hardveres gondok ellenére is, az Xbox One azonban a PlayStation 4 ellen már gyengébben szerepelt. De a fejlődés nem áll meg soha, új korszak, friss kihívások, a régi ellenfelek (amely a valóságban inkább barátságos versengésről szól) idén év végén újra egymásnak feszülnek, a Sony részéről a PlayStation 5-ökkel, a Microsoft pedig az Xbox Series gépekkel. A többes szám nem véletlen, mert míg a PS5-nél egy lemezes és egy optikai meghajtó nélküli verzió kerül a polcokra, addig a másik oldalon a kissé gyengébb Series S-et és a Series X-et vásárolhatjuk meg november 10-től.

Az a bizonyos előzetes, amellyel a 2019-es The Game Awards-on bejelentették a gép végső formáját

Mi utóbbi szereztük be, nézzük tehát, hogy mire számíthatunk a kis erőgéptől, amely minden bizonnyal meghatározó szerepet vállal az elkövetkező években. Az Xbox One-nal ellentétben kis hazánk ezúttal nem maradt ki az első körből, így már nálunk is megvásárolható mindkét új Xbox. Bár kezdetben arról volt szó, hogy kizárólag az előrendelők tudnak majd hozzájutni a masinákhoz, ez szerencsére nem így volt, több bolt is ki tudta tenni a polcaira a gépeket, bár való igaz, azóta ezek többségét elkapkodták.

A hivatalos magyarországi árak:

  • Xbox Series S - 113 900 Ft
  • Xbox Series X - 184 900 Ft

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Dirt 5 teszt

    Egy év után visszatért a Codemasters „piszkos” sorozata, a komolyabb rali után egy abszolút árkádos felvonással, maximálisra csavart látvánnyal. De vajon elég ez az üdvösséghez?