Lana és Mui

A Somerville tesztjében sokat panaszkodtam arra, hogy a hősünket kísérő kutya semmiféle szerephez nem jut az emberi civilizáció alkonyát közelről bemutató játékban: nemhogy megsimogatni nem lehetett, de lényegében egyetlen szereplő sem vett róla tudomást. Nagy örömmel mondom, hogy az igen hasonló műfajú Planet of Lana készítői nem követték el ezt az ordas hibát: Miu, a Lanát kísérő, dögönyöznivalóan aranyos állatka nem csak a fejtörők megoldásában jut sokszor kulcsfontosságú szerephez, de az egész játék érzelmi töltete is nagyrészt neki köszönhető. Olyannyira, hogy az „év jószága” díjat ezennel, idő előtt, ki is osztom neki.

De Miut egy pillanatra félretéve beszélni kell a Planet of Lana más dolgairól is – már csak azért is, mert rendkívül érdekes, hogy az ezerszer látott felütésből milyen egyedi élményt nyújtó kalandot is tudott kihozni az elsőjátékos Wishfully stúdió. A hangulatot tökéletesen megteremtő prológus bemutatja Lana otthonát és életét: az apró falu egy tó partján, a természettel teljes harmóniában épület fel, a visongva játszó gyermekek örömét pedig csak egy morcosan halat belező néni próbálja megzavarni. Tinilány hősünk, Lana, nővére nyomában a közeli erdős szirthez igyekszik, ahonnan belátni a horizontig tartó csodálatos vidéket. Azon túl, hogy ez a rész bemutatja a játékmenet alapjait, egyetlen szó nélkül is igen sokat mesél erről a világról – legutóbb az első Ori nagyszerűen megkomponált induló jeleneteinél sikerült ilyen komoly emocionális kötődést kialakítanom egy játékkal.

[+]

Pontosan ezért üt olyan nagyot az a már sok filmben-könyvben-játékban látott űrinvázió, ami a nővéreket a hegytetőn fogadja a szokásos béke helyett. Az ember torka akaratlanul is összeszorul, amikor egy robot elrabolja Lana sikoltozó nővérét, majd, amikor faluját néptelenül, romosan, kisemmizve látjuk viszont. Mivel Lana fiatalka, és még csak nem is álmodhat hatékony fegyverről a hideg űr mélyéről érkezett sereg ellen, csak a lopakodás, a rejtőzés, illetve a szűk helyekre húzódás adnak lehetőséget neki a túlélésre. A Planet of Lana játékmenete az e műfajban megszokottaknak megfelelően teljesen 2D-s: csodálatosan megrajzolt hátterek előtt zajlik az általában lassú tempójú akció. Néhol platform-kihívásokat kell megoldani, máskor meg inkább gondolkodni kell a logikai kihívások megoldásán. Utóbbiak általában szintén a mozgásra épülnek – hogyan lehetne úgy manipulálni az interaktív elemeket, hogy Lana eljusson a kijárathoz? –, de a játékban két igazi puzzle is helyet kapott. Az egyikben az idegen nyelv megfejtésével kell egy kódot kitalálni, a másikban pedig egy négy fura konstrukcióval védett zárat kell kinyitni a falakra festett segítség alapján.

[+]

A nővére és népe után induló Lana szerencsére nincs egyedül küldetése közben: rögvest az indulást követően ugyanis az ájult lányt egy fura lény kelti fel. Miu nem csak hűséges barátunk a hosszú vándorút során (igen, lehet simogatni!), nem csak a hangulatteremtéshez járulnak hozzá aggódó, rettegő, vagy éppen vidám nyüsszentései, de képességeink arzenálját is gazdagítja az állatka. Mivel Miu sokkal magasabb ugrásokra képes, mint Lana (a legnagyobb szökkenéseket egy rajzfilmes fenékriszáló animáció előzi meg), sokszor ő fogja nekünk ledobni a továbbjutáshoz szükséges kötelet. Néha Lana kapcsolja ki az áramot, hogy Miu hozzáférhessen egy kábelhez, máskor meg a kis jószág tereli el élete kockáztatásával a járőröző robotok figyelmét, hogy Lana ellopakodhasson mögötte. Mivel Miu irtózik a víztől, nem egyszer az lesz a dolgunk, hogy valahogy tutajt szerezzünk neki, vagy máshogy elintézzük, hogy eljuthasson egy mocsaras rész túloldalára.

Fuss el véle!

Bár a játékos számára Lana nagy kalandja mindössze négy-öt órát ölel fel, látszólag a kettős tényleg bejárja a lány egész bolygóját. A lankás-erdős vidéket őserdő, sivatag és lápvidék váltja fel, de földmélyi barlangokat, sőt, egy rég eltemetett civilizáció összedőlt maradékát is fel fogjuk keresni. A fő veszélyt csaknem mindig a hőseinkre vadászó kisebb-nagyobb kiszerelésű űrfekete robotok jelentik, de a bolygó élővilága sem mindig barátságos. Fura zselészerű pacák megbirizgálásával ideiglenes platformok aktiválhatók (Miu bármikor megállásra bírható, és sokszor Lana úgy tud előrébb jutni, hogy állatkáját ide-oda küldözgeti), néhány nagyobb szikla alatt pedig Miu húsára éhes csápok laknak. Ezek nem szimplán veszélyt jelentenek: a nagy kövek szintén platformként működnek, ezért aztán Miut mindig megfelelő időzítéssel kell ide-oda sétáltatnunk a bestiák előtt.

[+]

A veszélyes út során mind Miu, mind Lana tanulnak új képességeket: kis jószágunk a planétán lakó fura állatok hipnotizálására lesz képes, Lana pedig egy, a mélyben talált karkötő segítségével egyes számítógépek hackelésének tudományát sajátítja el. A fura állatokat ide-oda mozgatva platformokat teremthetünk Lana számára, vagy épp súlyérzékeny kapcsolókat aktiválhatunk – de néhányszor egy olyan lény felett is átvehetjük az irányítást, amely egész tavak gyomorba szivattyúzására, vagy épp a víz visszaböfögésére is képes. A hackelés segítségével sokszor épp a korábban ránk vadászó drónokat lehet kontrollálni; néha épp ezt kihasználva kell Miut afféle repülő székkel elszállítani olyan helyekre, ahol hasznosan dolgozhat. Természetesen a későbbi helyszínek már több játékelemet és kihívást kombinálnak egy-egy jelenethez, de a Planet of Lana még így sem kínál kolosszálisan nehéz, netán radikálisan új feladatokat – a designerek célja láthatóan nem az volt, hogy minduntalan megakasszák a játékosokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenhol azonnal, pillanatnyi gondolkodás nélkül át lehet jutni, de például a Limbo vagy az Evan’s Remains komplexebb kihívásainak nyoma sincs.

[+]

Nem kétlem, hogy lesznek olyanok, akiknek hiányzik majd ez a nagyobb fokú kihívás, de ez a játék nyilvánvalóan másra készült. Lana és Miu viszonya fantasztikus érzelmi alapot biztosít a játéknak, ráadásul a fejtörők és platform-kihívások még így is kellemesen változatosak lettek. Persze, ha kizárólag a játékmenet egyes elemeit nézzük, a Planet of Lana semmiképpen nem nevezhető formabontónak vagy újítónak – de hát egy ezerszer megélt történetet mindig el lehet mesélni friss módon. Ez itt sikerült is: a hátterek újra és újra lenyűgözik az embert (a természetábrázolásnál a Ghibli-ihlet szinte kézzelfogható), hőseink animációi, no meg a vékony lábakon rovarszerűen mozgó robotok mozgása pazar látványt biztosít, és bár néhány halandzsaszót leszámítva nincs szinkron, az audio-design így is nagyszerű lett. Környezetünk hangjait csak ritkásan, főleg a drámaibb pillanatokban szakítják meg Takeshi Furukawa (egyébként hazai zenekarral felvett) dallamai, de azok legalább olyan hatásosak, mint amilyenek a The Last Guardianben voltak.

[+]

A Planet of Lana tehát egy ritka igényes, az átlagosnál emocionálisabb variáció a jól ismert „narratív platformjáték” receptre. Bár világáról sajnálatosan keveset mesél el – pedig a föld alatt látottak alapján lenne jónéhány kérdésem –, hőseit lehetetlen nem megkedvelni, és emiatt aztán velük együtt izguljuk végig a kalandot. Nekem a végigjátszás négy és egynegyed óra alatt maradt, amit tíz, alaposan elrejtett kegyhely megtalálásával, valamint az utolsó achievementet érő halál nélküli végigjátszással lehet mesterségesen kitolni. Én utóbbiról lemondtam – az epilógus nekem tökéletes lezárást jelentett ehhez a történethez.

A Planet of Lana PC-re és Xbox konzolokra jelent meg. A játék része a Game Pass szolgáltatásnak.

Összefoglalás

Logikai fejtörők és platform-akadályok keverednek organikusan a Planet of Lanában – ezúttal talán az előbbi felé eltolva a hangsúlyokat. Ez még akkor is így van, ha a kihívások sosem válnak igazán nehézzé – a legtöbbet egy-két próbálkozást követően mindenki meg tudja oldani. Emiatt talán nem egy kihagyhatatlan, éveken át minduntalan felidézett alkotás ez, de ettől még az év egyik legszebb játékáról van szó, amelyet ráadásul a remekül animált Mui miatt lehetetlen nem szeretni.

A Planet of Lana legfőbb pozitívumai:

• Lana és Mui kapcsolata működteti a játékot;
• magával ragadó látványvilág, remek zenék.

A Planet of Lana legnagyobb hiányosságai:

• Az irányítás kicsit talán túlkomplikált.

Bényi László