Bizony szeretjük!

Mi tehet egy művész, egy igazi elvekkel bíró Művész, ha a színtiszta önkifejezés hajszolása közben váratlanul valami sikereset hoz létre? Nem ez volt a cél, de megtörtént: egy kísérleti jellegű, direkt a tömegelvárások ellen tervezett, sokszor a szó szoros értelmében szürreális PlayStation 2-játék színeivel és dalaival, humorával és bohókás feladataival meghódította a világot – innen mi a következő lépés? Ha a művészt Keita Takahashinak, a játékot pedig Katamari Damacynak hívják, akkor egy húzódozva, tulajdonképpen tiltakozásképp létrehozott második felvonás, ami pontosan arról szól, hogy milyen nehéz is feldolgozni az akaratlan sikert és nem várt díjakat és a globális vállonveregetést.

A játék szinte minden szereplője a negyedik falat semmibe véve elmélkedik arról, hogy mégis milyen fura egy játék volt ez a Katamari Damacy – van, aki azon értetlenkedik, hogy egy ilyen ostoba ötlet hogyan válthatott népszerűvé, van, aki már a címen fennakad, és van, aki csak úgy dagonyázik a sikerben, és büszkén meséli, hogy ő már akkor ott volt, amikor senki más nem ismerte a jelenséget. Atyánk – úgy is, mint Minden Kozmoszok Királya – természetesen örül a sikereknek és a hirtelenjött celeb-létnek, a pozitív reakciókat mind rögvest saját zsenialitásának tulajdonítja, és innentől kezdve leginkább magáról beszél, szegény Herceg erőfeszítéseit csak a lehető legritkább esetben méltatva dicsérő szavakkal. Ha valaki eléggé dicséri, hajlandó cselekedni is – no nem közvetlenül, de kis csemetéjét elküldi egy újabb gurigázásra.

[+]

A gyerekrajzot imitáló pályaválasztó térkép teljesítményünkkel együtt telik meg furábbnál furább alakokkal és épületekkel – előbbiek új küldetésekkel nyaggatják apucit, utóbbiak pedig extra funkciókkal gazdagítják a játékot. A We Love Katamari lelkét természetesen a missziók adják, az egymástól ezúttal nem csak a környezet terén eltérő pályák. A lényeg persze nem változott az első részhez képest: aprócska Hercegünk egy katamari nevű ragadós bigyót gurít a pályán, ami felszippantja, magához tapasztja a nála kisebb cuccokat. Az új és új ráragadó holmiktól a katamari mérete folyamatosan nő, és így egyre nagyobb dolgokat tud felszedni – és ez az ördögi mennyei kör vezet el odáig, hogy nem egy pályán az alig párcentis katamariból akkora böhöm gombóc válik, amellyel már felhőkarcolókat, hegyeket, sőt, akár teljes kontinenseket és bolygókat is fel tudunk szedni. Ez, az egyre terjedelmesebbre hízó katamari mind nagyobb ereje már önmagában is igen szórakoztató játékmenetet eredményez – először még radírokat, papírtányérokat és hangyákat kell keresni, gömböcünk pedig eltörpül a járkáló emberek között, három perccel később pedig már talán őket is fel tudjuk szedni, és már csak az autók, vagy épp a tehenek képesek arra, hogy arrébb lökjenek minket. Az már önmagában humoros, ahogy egy klasszikus japán iskolában, egy állatkertben, vagy épp egy csendes lakóövezet utcáin csalinkázunk, azon kepesztve, hogy a több ezer szétszórt tárgy közül a lehető legtöbbet katamarinkra ragasszuk.

[+]

Szerencsére a We Love Katamari készítői nem elégedtek meg az előző játék újramelegítésével – jónéhány különleges pályát is találhatunk a második részben. Noha az ezeken sem változik, hogy gurigáznunk kell valamit, a célok és a korlátok úgy vannak megvariálva, hogy mégis eltérő élményt adnak. A kedvencem mindenképpen az a pálya volt, ami egy kedvesen kaotikus versenyfutás feldolgozása volt – itt a körpályán katamarink olyan sebesen gurul, hogy nem csak a lóvontatta szekereket, de a versenyautókat is hamar utoléri, sőt, a megfelelő hízás esetén akár fel is kaphatjuk őket. Szintén igen szórakoztató, amikor egy sovány szumóst kell felhizlalni: bár itt is fontos, hogy mindent felszedjünk, amit csak lehet, a végcél elérésében, a rivális sportoló legyőzésében csak az élelmiszerekből származó növekedés számít. Ott van aztán a táborozás élményét feldolgozó helyszín, ahol lángoló katamarink igen rosszul viseli, ha tóba hajtjuk – ráadásul a lángok táplálásáért állandóan gyúlékony tárgyakat kell felszippantani vele. Ezek az extrább szintek pont úgy hoznak valami mást, valami újat a Katamari Damacy-játékmenetbe, hogy nem válik tőlük idegesítővé a gurigatás.

[+]

Sajnos ez nem teljesen igaz az új kiadás címének egy részét magyarázó Royal Reverie pályákra. Ezeken magát a Királyt lehet irányítani (még legénykorából), és ezeken a koronás főhöz illő módon meglehetősen nehezen teljesíthető célokat kapunk. Talán szívesebben próbálkoztam volna újra és újra ezekkel, ha teljesen új szintekről lenne szó, de sajnos csak korábbi pályák kicsit átalakított, új holmikkal megszórt változatairól van szó. Mivel ezek csak az új verzióhoz járó ajándékok, nem tudok igazán nyígni miattuk, de azért furcsa, hogy még ennyi év távlatából sem mertek akár egyetlen tényleg új pályát sem alkotni az új fejlesztők. De talán nincs is erre szükség: a We Love Katamari így is legalább nyolc-tíz vidám órát szerez a játékosoknak, akik boldog vigyorral próbálják teljesíteni az egyre őrültebb elvárásokat.

[+]

Bár szerintem a zenék kevésbé fülbemászók, mint az első részben, a második Katamari-játék minden más téren hatalmas előrelépésnek számít, és az új verzió ezt tökéletesen át is adja. Természetesen ma már 4K-ban lehet nézni a teljesen elvadult átvezető jeleneteket (ki gondolta volna, hogy a Minden Kozmoszok Királyának ilyen intenzív gyermekkora volt), így lehet kipróbálni a versus és a kooperatív multiplayer módokat, megtalálni a nemes kuzinokat és a rejtett ajándékokat, felkapni mindent víz alatt és felhők felett, és végül feltekerni az egész, általunk alkotott naprendszert is. A We Love Katamari még ma, a bizarr indie játékok aranykorában is kiemelkedően szórakoztató alkotás; ehhez az új kiadás semmi fontosat nem tesz hozzá, de az már önmagában is örvendetes, hogy egy rakás új platformon remélhetőleg egy teljesen új generációnak nyílik esélye kipróbálni a mókát. Nem sok 2005-ös játék akad, ami ilyen kevés változtatással ennyire friss tudott volna maradni, de hát nem véletlenül szeretjük ennyire a Katamarit!

A We Love Katamari REROLL + Royal Reverie PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

Az eredeti Katamari Damacy annak idején Európában nem jelent meg, így sokaknak a We Love Katamari volt az első találkozása a sorozattal – és mivel ez a széria legjobb felvonása, ez nem is akkora baj. Az új kiadás egy kis grafikai tuningon kívül csak öt szupernehéz pályát hoz, de ezúttal ez megbocsátható: a kedvező ár mögött az utóbbi évtizedek egyik leginkább szerethető, legjobb humorú játéka rejlik!

A We Love Katamari REROLL + Royal Reverie legfőbb pozitívumai:

• Fantasztikus variációk a golyógörgetés receptjére;
• nagyszerűen elborult zene, grafikus design és történet;
• még ma is ugyanolyan imádnivaló, mint 2005-ben;
• centikről kilométerekre nőni páratlanul impresszív.

A We Love Katamari REROLL + Royal Reverie legnagyobb hiányosságai:

• Az új Royal Reverie pályák túl nehezek ehhez a hangulathoz.

Bényi László