Szép új világ
A cikk brutálisan spoileres az első rész történetével és végkifejletével kapcsolatban!
Ki gondolta volna, hogy majd pont a Serious Sam-sorozattal ismertté vált horvát fejlesztőcsapat rak össze egy olyan logikai játékot, amelyet bármiféle túlzás nélkül a Portal mellett emlegethetünk a műfaj 3D-s csúcsai között. Igen, az első Talos Principle tulajdonképpen a „semmiből” érkezett, és rögvest viszonyítási alappá vált: nem csak mechanikailag viszonylag egyszerű fejtörői kínáltak pokoli élvezetes agytornát, de a játék eleinte kihüvelyezhetetlen, néha talán túlságosan is elvont történetét is nagyszerű helyre futtatták ki. Az (eleinte) egyiptomi romok közé helyezett, mégis ultramodern eszközöket használó fejtörőkről hamar kiderül, hogy nem is léteznek: a játék egy VR-ben zajló digitális világban játszódott, amelyet egy Elohim nevű algoritmus használt az androidok igazi, szabad akarattal bíró mesterséges intelligenciájának kifejlesztéséhez. A komoly ontológiai kérdéseket feszegető Talos Principle „kánon” befejezése az volt, amikor a játékos Elohimmal többször is szembeszegülve, lényegében a digitális világ határait áttörve végül a fizikai valóságban, egy létező android testében, és abszolút magányban ébred fel.
Semmi kétségem nem volt azzal kapcsolatban, hogy ha kell, a Croteam fejlesztői tudnak megint egy hasonló minőségű játékot, újabb százegynéhány fantasztikus puzzle-t készíteni, de aligha voltam egyedül azzal a csalódottsággal, amit a második rész zavaróan ismerős indulása okozott. Rendben, már az ötödik generációs Unreal-motor mozdította meg a látványt, de az Anúbisz-szobrok és hieroglifák között lényegében ugyanazok a kihívások fogadtak, mint amelyek oly frissek voltak közel egy évtizeddel ezelőtt. Kellett persze itt-ott gondolkodni, kombinálni, próbálkozni, de mintha még Elohim sztentori hangja is ugyanazokat a mélynek hallatszó, de kontextus nélkül sokszor érthetetlen maszlagokat ismételte volna. Aztán…
Aztán vált a kép, és kiderül, hogy mindez csak átejtés volt, afféle fejlesztői gunyoros mosoly – merthogy váratlanul hamar elérjük e szakasz végét, és ezúttal nincs újabb tesztzóna, nincs újabb virtuális világ, hanem felébredünk. Futurisztikus szobában térünk magunkhoz, kellemesen ellenálló androidtestben, ráadásul végre nem egyedül. Sőt, hamarosan már egész tömeg vesz minket körül, ünnepelve és lelkendezve – mi vagyunk ugyanis a robotváros, New Jerusalem kereken ezredik lakója. 1k születése azonban nem szimplán a prosperitás jele, de egyben a nagy Cél elérését is jelenti – a Célét, amit az Alapító tűzött ki annak idején az új civilizáció számára. Az első robot, az első részben általunk kialakított intelligenciájú Athena szándéka az volt, hogy az új emberiség apró legyen, arroganciától mentes, hogy ne ismételjék meg a biológiai elődök végzetes hibáit.
Ki tudja, hogy hány ezredév telt el azóta, hogy Athena magához tért, és nekiállt első társaival együtt új otthont, új várost, új civilizációt építeni – pokoli munka lehetett ez, de amikor 1k megszületik, már csodálatos várost járhat be. A múzeumok és tárlatok mind a biológiai elődök világát, mind pedig az első rész eseményeit megpróbálják bemutatni, a többiekkel elbeszélgetve pedig világossá válik, hogy a logikai, filozófiai és ontológiai eszmefuttatások és véleményütköztetések továbbra is a Talos Principle egyik leglényegesebb pontját jelentik. Már arról is tucatnyi véleményt hallgathatunk meg, hogy mit jelent majd a városnak a Cél elérése, és hogy mit is lehetne kezdeni most, hogy ezt sikerült elérni. Az egyik végletet a bezárkózás extrém formája jelenti, de akadnak olyanok is, akik az ezer lakost csak ugródeszkának akarják használni, és már most más bolygók benépesítéséről álmodoznak.
Akármi is legyen a mi véleményünk erről, az 1k-nak szentelt ünnepélyt furcsa, még a helyi, igen magas szinten álló technológiával is megmagyarázhatatlan jelenés zavarja meg, és a városvezetői tanács – díszvendég: szerény személyünk – úgy dönt, hogy szűkös erőforrások ide, befelé forduló városvezetés oda, muszáj kivizsgálni ennek forrását. Csak rajtunk múlik, hogy mennyi időt töltünk el New Jerusalem bejárható utcáin, de – hacsak vissza nem utasítjuk az egész expedíciósdit – előbb-utóbb felszállunk a repülőre. Rövid utazást követően egy ligetekkel és lankákkal teli gyönyörű vidéken tájon találjuk magunkat – az idilli képet csak egy idomtalanul hatalmas fémpiramis rontja el. Mivel a kompániát a tudásvágy és a kíváncsiság hajtja, nem is lehet más a döntés: valahogy ki kell deríteni, hogy mit rejt a hegynyi épület. Szerencsére nem sokkal később találunk egy még épen maradt sínrendszert, amellyel megközelíthetjük azokat a területeket, ahonnan a műszerek anomáliát jeleznek. És amint beülünk a furcsa kocsiba, az év egyik legnagyszerűbb kalandja veszi kezdetét!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!