NBA 2K16 teszt

Játékélmény, módok

Elég sokat kell várni egyébként az első indításnál, nem csak az azonnali update miatt, hanem azért, mert a játéknak kvázi fel kell másolni magát a háttértárolóra, ami nem megy egy szempillantás alatt. Addig csak a tavalyi két döntőssel játszhatunk egymás ellen, zene kíséretében, más egyéb hang nélkül. Érdekes megoldás. Ezzel a meccsel egyébként már betekintés nyerünk a játékmenetbe és a korábban leírt vizuális csodákba, mert én még mindig hatása alá tudok kerülni a mai grafikának, lélegzetelállítóan valóságos lett az egész 2K16, a fények, a közönség, a cserejátékosok, az edző, ha egy manapság keveset játszó ismerősnek megmutatjuk a gémet, akkor maximum onnan veheti észre, hogy nem közvetítést néz, hogy a kurzor és a gombok a játékosok felett illetve alatt helyezkednek el. Jó, kicsit erősen fogalmaztam, de tényleg így van.

A játékosokat szinte tökéletesen lemodellezték (a képen Green látható)
A játékosokat szinte tökéletesen lemodellezték (a képen Green látható) [+]

Aki már játszott a korábbi részekkel, annak azonnal fel fog tűnni, hogy sokkal okosabbak lettek az ellenfelek, az AI intelligensebben védekezik, ergo nem lehet már annyi buta hibát kikényszeríteni a gépből. Ha például az eddigi, sokak által előszeretettel használt tiki-taka passzolós módszert szeretnénk bevetni, akkor számítani kell arra, hogy könnyebben elveszi tőlünk a másik csapat a labdát. Ugyanez a helyzet a dobásoknál, nem elég most már csak úgy beleállni és tempót dobni, hanem meg kell alkotni azt a taktikát, hogy tisztán lehessen kosárra helyezni a labdát, igazából sokkal realisztikusabban kell felépíteni a védekezést és a támadást, ha ezt nem tesszük meg, pillanatok alatt hátrányba kerülhetünk.

A tavalyi bajnok még hátrányban...
A tavalyi bajnok még hátrányban... [+]

Sok helyen észrevehető egyébként, hogy egy kicsit a FIFA-sorozatra hasonlít immár az NBA, legalábbis felépítés terén mindenképpen. Az online küzdelmek nagyon ígéretesek, jó dolog a világ másik végén élő, hozzánk hasonló vagy jobb tudással rendelkező játékos ellen megmérkőzni. A meccsek kieséses és feljutásos módszerben zajlanak, vagyis több osztályban tudjuk bizonyítani rátermettségünket. A MyGM és a MyLeague módok lényegében az offline játékra helyezik a hangsúlyt, ezekkel elég sokáig el lehet ütni az időt, pláne akkor, ha teljes szezont nyomunk. Ugyanígy a Play Now is a gép ellen ad lehetőséget a csatákra, persze egy másik kontrollert ragadva akár egy cimboránkat is kihívhatjuk. A legjobb játékmód egyértelműen a MyCarrier, amit Spike Lee alkotott meg, és az egész a Livin’ Da Dream koncepció jegyében készült, vagyis megélhetjük, megvalósíthatjuk az álmainkat, saját játékosunkat az egyetemi csapatból kell eljuttatnunk az NBA világáig. Fantasztikus élmény, tökéletes kivitelezés, lazán leköti az embert az, hogy lényegében magát ebbe a szituációba képzelje, és meglássa, mennyi munkába kerül a csúcsra érni. Vannak interjúk, átvezető videók, minden, ami a teljes élményhez szükséges.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • NBA 2K16 - A hétvégén ingyenes lesz Xbox One-on

    A próbajátékhoz mindössze egy aktív Gold előfizetés megléte szükséges.

  • WWE 2K16 teszt

    PlayStation 4-en próbáltuk ki a 2K legújabb pankrációs játékát, a műfaj kedvelőinek kötelező darab ez az elképesztő amerikai show, sok szimpatikus vonásával találkoztunk, de sajnos bőven vannak hibái is.

  • Hardware: Rivals teszt

    Adott egy PlayStation 4-re elérhető, kizárólag az online tartalomra koncentráló, versenyzős játék. Egyszerű a grafika, jók a küzdelmek, pörgős a játék, de vajon elég ez hosszútávon?

  • NBA 2K16 - Ingyenes hétvége Xbox One-on

    Akik rendelkeznek aktív Gold előfizetéssel, azok ingyen kipróbálhatják a kosaras játékot.

Előzmények

  • Until Dawn teszt

    A kizárólag PlayStation 4-re elérhető horrorjáték látvány- és hangvilága magával ragadó, a fejlesztők odatették magukat. A színészi játék példás, a többszöri újrajátszás lehetősége még ennél is jobb dolog.

  • NBA 2K15 teszt

    Aki igazi NBA-életérzésre vágyik, de valami oknál fogva nem draftolták, abba is hagyhatja a keresgélést; megérkezett a sorozat eddigi legjobb része.