Kontroller, papír, ceruza

A logikai játékok ritkán igénylik a „valódi világ” eszközeit: a legtöbb ilyen kaland, még ha kifejezetten komplex vagy elmés is, nemigen követeli meg, hogy tollat ragadjunk, rajzoljunk, jegyzeteljünk és úgy csücsüljünk egy kaotikus papírhalom közepén, mint egy összeesküvéselmélet-fanatikus egy hollywoodi produkcióban. Kivételek persze vannak, és véletlen vagy sem, ezek a műfaj legünnepeltebb tagjai közé tartoznak: ilyen volt az Obra Dinn, illetve a nemrég sorozattá bővült Golden Idol is. A Lorelei and the Laser Eyes, a svéd Simogo legújabb alkotása azonban pont ezt követeli meg tőlünk – és ezt is az év legérdekesebb alkotásai közé kell helyeznünk. A program nem vadonatúj: PC-re és a Switchre már májusban megjelent, most pedig végre PlayStation-platformokra is kapható lett.

A kerettörténet meglehetősen klisésen indul: karakterünk meghívót kap egy rejtélyes villába, ahol logikai feladványok és fejtörők sora várja. Célunk kezdetben bejutni az épületbe, majd már odabent feladatok sokaságát teljesíteni, kötetlenül. Gyakorlatilag minden ajtó zárva, a lakatok feloldása és a kulcsok megkaparintása pedig rejtvények sokaságát vonzza magával. Figuránk fotografikus memóriával rendelkezik, így minden jegyzet, levél, papír és hasonló vizuális segédlet bármikor elérhető emlékbankjából. A játék kezelése is kifejezetten egyszerű, a mozgáson túl gyakorlatilag egygombos: mindegyik gomb ugyanazt a hatást éri el, a kontextus függvényében. Ha kell, menüt vagy ajtót nyitnak, ha kell, billentyűt nyomnak le, ha kell, párbeszédet irányítanak. Ez a puritán megközelítés teljes mértékben hozzájárul a rébuszokra építő játékmenet élvezetességéhez, hiszen így az agymunkáról semmi nem szívja el a fókuszt.

[+]

Mielőtt azonban az ember elmerülne az igazán kacifántos fejtörőkben, át kell esni egy tűzpróbán: a Lorelei képi világa kiugróan egyedi lett. Szinte monokróm, ívekben szegény, de szögletekben annál gazdagabb helyszínek fogadnak minket. A kötött kameraszögek a régi idők túlélő horrorjait idézik, bizonyos esetekben azonban a perspektíva teljesen máshová pattan, és ilyenkor a vizualitás is módosul valamennyire. A háttérre mintha valódi fotók lennének vetítve, amik pulzálnak és vibrálnak – olyan az egész, mintha a kubizmus, a korai poligongrafika és a fotográfiai kollázs találkoznának. Mindez szokatlan, de igen egyedi hangulatot teremt – érdemes kitartani mellette azoknak is, akik általában a fotorealizmust és a videokártya-izzító látványt hajszolják, mert a Lorelei látványa még évek múlva is ugyanilyen különleges lesz, a benne rejlő játék pedig amúgy is méltó a figyelemre. Az egész vizuális csomag ráadásul tökéletesen illik az emlékek köré szerveződő narratívához, amely kibontása és kihámozása is valamennyire a mi feladatunk.

[+]

A villába bejutni még egész könnyű, utána viszont információk és zárt ajtók sokasága fogadja a felderíteni vágyó játékost – ami kissé rémisztő lehet. Kissé olyan, mintha legújabb eszközünk nem engedné, hogy elkezdjük használni, amíg el nem olvastuk használati útmutatójának minden sorát. Miután azonban magunkba szívtuk a magyarázatokat és sikerül az első zárat „feltörni”, fokozatosan nyílik meg előttünk az épület, telis-tele újabb fejtörőkkel és bizarrabbnál bizarrabb jelenségekkel. Gyakran fogjuk úgy érezni, hogy végleg elakadtunk, de holmijaink és lehetőségeink átnézése és helyzetünk átgondolása rengeteg Heuréka!-pillanatokhoz vezet el.

[+]

Maguk a fejtörők egyébként megkövetelnek valamennyi külső ismeretanyagot, de ezekhez biztosít eszközöket is a játék. Nem árt például, ha ismerjük a római számokat az X-en felül is, és igen jól jöhet a görög betűk vagy a digitális számkijelzés ismerete is. A már említett fotografikus memóriának köszönhetően azonban szinte állandóan elérhető számunkra egy súgó, szóval az se baj, ha most találkozunk ezekkel először. A jegyzetelés, a valós papír és toll használata még így is elengedhetetlen feltétele a Lorelei and the Laser Eyes teljesítésének. Bár az első rébuszoknál még úgy tűnhet, hogy megy majd minden efféle túlzás nélkül is, már az első játékórában egyértelművé válik, hogy a Lorelei igenis megköveteli a jegyzetelést, rajzolgatást, sőt, nem egyszer a hajtogatást is. Ez a fajta fizikalitás elképesztően stimulálóvá és újszerűvé teszi a játékot, a másik oldalról viszont figyelem- és időigényessé is. Ez nem egy olyan program, amit dögfáradtan a napi meló utáni lazításként csak úgy előveszünk egy kicsit nyomkodni – e világ rejtélyeire órákat kell szentelni, agyunkat a teljes koncentráció állapotába kell kapcsolni, ami tényleg megszabja, hogy mikor tudunk jól játszani vele.

Rejtélyek szállodája

Spoilerezni nem szeretnék, de talán néhány emlékezetes feladványtípus felemlegetése még nem számít annak. Természetesen vannak klasszikus számzárak, de aztán ezek is átalakulnak, és mondjuk már nem egy levélben olvasható a megoldás, hanem a perspektíva segítségével kell a számkombinációt megfejteni. Néhol a játék klasszikus point ’n’ click kalandjáték alakját ölti fel, máshol pedig egy fiktív konzolon indíthatunk el egyszerű játékdemókat – és persze itt sem az akció meg az ugrálás a lényeg, hanem az, hogy információkat szerezzünk a továbbjutáshoz. A Lorelei néha könyörtelenné válik – amikor a labirintusokban vagy a szellemek fogságában kérdéseket kapunk (akár a játék világáról, akár egy specifikus, rövid ideig figyelhető helyszínről), a hibás választ azonnali halállal torolja a játék. Ezt túlzásnak tartottam, főleg annak tudatában, hogy automatikus mentés nincs, így állandóan észben kell tartani ezt is.

[+]

Kifejezetten kreatív, ahogy a nem kritikus fontosságú, hanem az utak lerövidítéséhez szükséges ajtók kinyitását kezeli a játék. Már a történet elején kapunk egy rejtvényes könyvet, és akárhányszor egy ilyen rövidítési lehetőséget találunk, fel kell lapoznunk a kötetben az ajtó számának megfelelő fejtörőt, amelyben a zár nyitja is rejlik. A játékmenethez hasonlóan pedig a narratíva megfejtése is egy feladvány, egyfajta kirakósjáték. Kiváló szemléltetése az emlékek megbízhatatlanságának, szubjektivitásának, valamint a memória zavaros jellegének. Fokozatosan rakhatjuk össze, hogy mi történik velünk – hogy mi a fikció és mi a valóság, hogy mi a múlt és mi a jelen. Kifejezetten érdekes merengés arról, hogy a befolyásolható emberi agy miként konstruál magának narratívákat, miként dolgoz fel pozitív és negatív élményeket, és miként kodifikálja sztorikként mindennapi tapasztalatainkat.

[+]

A Lorelei egyik legjobb vonása az, hogy a mind a sztori, mind a játékmenet megértését és összerakását ránk bízza. Ilyen tekintetben a nemrég tesztelt Plucky Squire teljes ellentéte: ott minden megoldást a szánkba rágott a program, amitől a játék könnyen teljesíthetővé vált, de zéró diadalérzet kíséretében. A Lorelei nem fogja a kezünket, és hagyja, hogy rengeteg fejtörőjét és titkát a magunk tempójában fejtsünk meg – és amikor sok kombinálást és gondolkodást és koncentrációt követően sikerül egy fontos lépést megtenni, hát igazi zseninek érezzük magunkat ettől. Hacsak nem fordulunk az internethez – és időnként nagyon csábító lehet ez az opció! –, akkor tényleg magunkra vagyunk utalva, tippek és tanácsok nélkül; igazi hardcore logikai kihívás ez, ami talán szűkebb közönségnek szól az átlagosnál, de őket aztán maximálisan kiszolgálja.

[+]

A Lorelei and the Laser Eyes kétségtelenül az év egyik legjobb videojátéka és legváltozatosabb intellektuális kihívása – és nem mellékesen az egyik legjobb logikai játék, amivel valaha játszottam. Nagyjából 20 órás játékideje stimuláló fejtörőkkel van megpakolva, óriási sikerélményt kínál, elmés és kreatív, és minden egyes eleme csak úgy árasztja magából az egyediséget. Bőven tud frusztráló is lenni, és gyakran érezhetjük azt, hogy minden irányban csak falakba ütközünk – na ilyenkor kell kis időre félretenni, majd másnap friss fejjel újra belevetni magunkat: átnézni a holmikat, a feladatokat, a jegyzeteket, és megfejteni azt a fránya feladványt! Azt pedig, hogy mit váltott ki belőlem ez a játék, demonstrálja az alábbi kép:

[+]

A Lorelei and the Laser Eyes a tavaszi PC-s és Switch-es megjelenést követően most PlayStation 4-re és 5-re is megjelent.

A tesztpéldányt a kiadó Annapurna Interactive biztosította.

Összefoglalás

A Lorelei and the Laser Eyes egy zseniális, intelligens logikai játék, ami hosszú órákra leköti játékosát, feltéve, ha az képes minden idegszálával a kihívásokra koncentrálni. Rajzolunk és jegyzetelünk, lelkesedünk és bosszankodunk, miközben átéljük, sőt, megéljük az év egyik legjobb játékát – és rájövünk, hogy mi magunk is mekkora zsenik vagyunk.

A Lorelei and the Laser Eyes legfőbb pozitívumai:

• Ízig-vérig logikai játék;
• elképesztően frappáns feladványok;
• egyedi képi világ és történetmesélés.

A Lorelei and the Laser Eyes legnagyobb hiányosságai:

• Segítség nélkül frusztráló lehet;
• néhány helyen túl szigorú.

Georgiadisz Leonidas