Bombshell teszt

Duke Nukem után szabadon?

Duke Nukem története nem egy hétköznapi mese. Kezdve azzal, hogy a ’90-es évek egyik legkirályabb, legtökösebb, legnagyobb dumával megáldott hőse szétrúgta az idegenek seggét, de ennek ellenére úgy tűnt, hogy folytatása soha nem fog elkészülni. A sors fintora, hogy végül csak elkészült és nem volt benne köszönet. A Duke Nukem Forevert néhány éve a Gearbox vásárolta meg és adta ki másfél évtizedes fejlesztést követően, a végeredmény pedig hatalmas blama lett. Gagyi, elmaradott, élvezhetetlen szörnyűség, ami a szórakoztató ipar ezen ágának egyik vallatóeszközévé avanzsált.

A dögös főhősnő és fegyelmezőeszköze.
A dögös főhősnő és fegyelmezőeszköze. [+]

Az eredeti fejlesztők, azaz a 3D Realms néhány éve azonban munkához látott és szerette volna Duke-ot ismét a köztudatba rántani egy tökös shooterrel Duke Nukem: Mass Destruction néven. Az első ízelítők megjelenését követően már kopogtattak is a Gearbox ügyvédei a texasi fiúknál, mondván ezt el lehet felejteni: Duke Nukem jogai náluk vannak, ehhez pedig nem járulnak hozzá. Ekkor az olajfúrótornyok árnyékában a 3D Realms szakijai úgy döntöttek, ne vesszen kárba az eddigi munka, meg valószínűleg a játékuk Duke Nukem nélkül is elég karizmatikus, egyedi és megismételhetetlen lesz, így gyorsan címet és főhőst cseréltek.

Támadás a Fehér Ház ellen.
Támadás a Fehér Ház ellen. [+]

Így történt, hogy a kezdeti Duke Nukem lövöldéből megszületett a Bombshell és a kemény, de mégis töketlen csajszi, Shelly "Bombshell" Harrison. Az elképzelés nem is tűnt rossznak. Egy kellemes idomokkal megáldott, vasbeton keménységű harcos, akinek legalább olyan mocskos a szája, mint felmenőjének. A Bombshell története maximálisan hű maradt az alapokhoz, csak keménykedés, idegen irtás és semmi túlbonyolítás. Shelly "Bombshell" Harrison egy volt bombaszakértő, aki egy rosszul elsült akció során elveszítette karját, így magánzóként egy kifejezetten hasznos robotkarral küzd az igazságért. Azonban egykori nemezise Dr. Jadus Heskel újra feltűnik a színen, ráadásul mindenféle ocsmány lénnyel szövetkezve elrabolják az Egyesült Államok elnökét, így a kisasszony már tárazik is és megy elégtételt venni.

Boom Biddy Bye Bye

A játékmenet piszkavas egyszerűségű még úgy is, hogy az izometrikus akció-shooter több műfaj jellemzőinek keverésével próbálkozik. A próbálkozás azonban nem jelent egyenesen sikeres elsajátítást, így a karakter fejlesztést szerepjátékos tapasztalati pontrendszerrel és szintlépésenként járó jutalmak szétosztásával oldották meg. Erősíthetjük Shelly adottságait és fejleszthetjük képességeit. Az életerőnk és pajzsunk növelésére mindig szükség lesz, de az olyan képességekről (ezekből négy érhető el), mint a becsúszós Power Slide, a gyilkos öklös Mighty Punch vagy a védelmező Bubble Shield sem szabad elfelejtkezni.

Tömegmészárlás Bombshell módra.
Tömegmészárlás Bombshell módra. [+]

Kicsit lassan adagolja a játék az újdonságokat, kezdetben csöppet lapos a tempó az alap fegyverekkel, Shelly karja azonban idővel újabb modulokat kap, így minigun, shotgun, vagy rakétavető is lehet belőle. A fegyvereket az összegyűjtött fizetőeszközből (ky) fejleszthetjük, ami ott kezd érdekes lenni, mikor elágazik a fejlődési fájuk. Ezzel kicsit kedvezni próbáltak az újrajátszhatóságnak, mivel minden fegyvert két irányba erősíthetünk. Vagy valamilyen új funkcióval, másodlagos tüzelési móddal ruházzuk fel, vagy megtoljuk kicsit a sebzésének értékét.

Anyuci a gigantikus csótányirtáshoz is mesterien ért.
Anyuci a gigantikus csótányirtáshoz is mesterien ért. [+]

Míg Shelly-vel üldözzük a gonoszt négy bolygón keresztül, hogy megmentsük az elnököt meg az emberiséget az idegen fenyegetéstől (ezt pár lapos átvezetővel is megtámogatják), néhány kütyüt is aktiválhatunk céljaink elérése érdekében. Az idegenek megtévesztésére klónozhatjuk magunkat aktiválva a Ghost Shellt, valamint a veszélyes helyzetekből való elmeneküléshez az Acceleration Boot, azaz a gyorsító csizma lehet segítségünkre. A gránátok alkalmazásáról sose feledkezzünk el, egy nagyobb csapatot pillanatok alatt képesek miszlikbe robbantani. A Diablo játékok hangulatát megidéző hack and slash életérzés kedvezően hat a Bombshellre, azonban a primitív boss harcok ezzel ellentétes érzéseket generálnak.

Füstbe ment terv?

Összességében a Bombshell csúnyán elvérzik és ezért nem a hangulat okolható, hanem sokkal inkább a megvalósítás. Az idegenek irtása amolyan izometrikus nézetből egészen kellemes, olykor még színesítik is nézőpont váltásokkal, amik igaz borzasztó primitív telepített gépágyús kaszálásokról szólnak. Azért van egy kis hangulata az egésznek. Shelly mocskos szájú, próbál vagány dumákat nyomni, igaz az ismételgetés nem válik az erényére, már az első pár órában az agyunkra fog menni a „hány idegenre van szükség egy villanykörete kicseréléséhez” poén. Azonban nem csak ezt unjuk majd el, hanem a legyengített ellenfelek kivégzését is. A baj ott van, hogy magukból a dögökből sincs bolygónként túl sok verzió, így hiába látványos egy letépett idegen fej, amit beletaposunk a testébe, vagy az ellen lerángatott fegyverzetével való kivégzése (akár a torkokon való gránát letömködést is említhetném), ha már a játék első felében szénné unjuk őket. Nem kell sok idő és kerülni fogjuk a kivégzéseket, mint a pestises prostit.

Shelly egy irtó jó idegen irtó.
Shelly egy irtó jó idegen irtó. [+]

Kicsit elkanyarodtam a megvalósítástól, azaz a technikai megoldásoktól, ami tényleg nem a Bombshell erőssége. Audiovizuálisan maximum egy jobb középkategória (főleg vizuálisan), senkin nem ájul majd el az animációktól (Shelly-ke riszálhatna dögösebben is), a pályatervezés egyszerű és sablonos, a platformrészek idegesítőek és akkor szentelhetnénk egy külön bekezdést a bugoknak is. Ettől szeretnék mindenkit megkímélni, de lehet számítani széteső, rángatózó, fizikára fittyet hányó idegen hullákra, beakadó hősnőnkre (ellenőrzőpont visszatöltéssel orvosolható) és ellenfelekre, vagy bután lemerevedő karakterekre. Amennyire vártam ezt a játékot, annyira sikerült csalódnom benne. Egy igazi tunkolós lövöldét szerettem volna, ami órákon keresztül lebilincsel, érdekes feladatok elő állít és legfőképpen változatos, de valahogy nem ezt tapasztaltam. A kevesebb néha több mondás egy nagyon szépen csengő frázis, azonban kellett volna még egy kicsi, hogy több lehessen a végeredmény. Nem csűröm-csavarom a dolgokat, a Bombshell képes örömet is szerezni a műfaj szerelmeseinek, de ugyan ennyi bosszúságot is.

Az ingyenesen érkezett Shellshock Challenges DLC egyik pályája.
Az ingyenesen érkezett Shellshock Challenges DLC egyik pályája. [+]

Egy gyors kiegészítést tennék még így a cikk végén, ugyanis közben megérkezett a Bombshell 1.1-s frissítése, ami azon felül, hogy rengeteg bugot kiirt a játékból még komolyabb tartalombeli frissítéseket is eszközöl. A javítások listája egészen tetemes, amit csak lehetett balanszíroztak (XP és Ky jutalmazás), történtek hibajavítások, Steam Trading Card rendszert építettek be, új opciók és oktatóküldetések jelentek meg, lefaragtak a fejlesztések költségeiből, ugrásoknál már láthatjuk az érkezésünk helyét, korrigálták a haláleseténi Respawn rendszert, elérhető a Hard Mode, igazítottak a kamerakezelésen, szóval sokat javítottak a játékon, ami valljuk be rá is fért. További extraként ingyenes DLC is érkezett a javítással, a Shellshock Challenges egy igazi retró stílusú, Tron világát idéző, képességekre épülő kihívássorozat. Ebben a formájában valamivel már ajánlhatóbb kipróbálásra, de túlzottan nagy elvárásai senkinek se legyenek.

A Bombshell január 29-én jelent meg PC-re, de elméletileg Xbox One-ra és PlayStation 4-re is meg fog jelenni a jövőben.

Pro:

  • Az idegeneket irtani mindig jó…;

Kontra:

  • …,de ennél sokkal jobb megvalósítást várnánk el;
  • nem véletlenül érkezett hozzá az 1.1-es javítócsomag.

52

Rage23

Azóta történt

Előzmények