SovietShock
Sok éve már, hogy a Mundfish csapata bejelentette a nagyközönség számára az Atomic Heart című játékot, amelynek első videója (valamint szinte az összes utána érkező) azt sugallta, hogy bizony a fejlesztők sokat játszottak az olyan alkotásokkal, mint a Prey, a Half-Life, a Metro, a Singularity vagy a Bioshock, de számos más program elemei visszaköszöntek benne. Sokan leginkább utóbbihoz hasonlították, azonban a Atomic Heart az évek során világossá tette, hogy saját identitással rendelkezik. A fejlesztők egy művészileg és narratívan sem lebecsülendő retro-futurizmust hoztak el nekünk, amely játékszerkezetében bizonyára a már említett alkotások példájára támaszkodik, de nem mulasztja el megmutatni saját egyéniségét. Egyetlen komoly hibája van: a túlzásokra való hajlam, a túl sok mindent akarás anélkül, hogy igazán kitűnne.
[+]
A játék sztorija szerint a Szovjetunió a háború megnyerése után teljesen új technológiai magasságokba jutott el, köszönhetően leginkább egy fontos személynek, aki nem más volt, mint Dmitri Sechenov. A szakember a hidrogénfúzió, de leginkább a polimerek használatával az országot a világ egyik legfejlettebb hatalmává tette, amely az 1950-es években képes volt egy fényes jövő felé mutatni látszólag, távlati terveikben pedig nem csak a Hold és a Mars, de egyéb bolygók meghódítása is szerepelt. Ebben a világban alakítjuk mi játékosok Sergey Alekseyevich Nechaev-et, vagy más néven P3 ügynököt, akinek feladata az lesz, hogy a 3826-os létesítményben utánajárjon az ott lévő droidok és robotok furcsa viselkedésének. Hamar nyilvánvalóvá válik hogy a helyi konfliktus egy világméretű problémává eszkalálódik amennyiben nem sikerül kibogoznunk a háttérben rejlő szálakat, így a lehető legjobb munkát kell végeznünk, miközben karakterünk múltjáról is kiderítünk néhány furcsa részletet. Az Atomic Heart már a kezdetektől fogva remek írást kínál, amelyhez sokat hozzátesz a főszereplő és állandó segédjének Charles-nak a kapcsolata, aki lényegében egy kesztyűbe integrált AI.
[+]
A kettejük közötti eszmecserék alapvető fontosságúak még akkor is, ha időnként átcsap humorba, vagy esetenként némi szitkozódásba. Hasonlót láthattunk nemrég a Forspoken esetében is, itt azonban szerencsére kicsit jobb a helyzet, mint ott. A duón kívül nem túl sok szereplőt ismerhetünk meg, azonban ha kíváncsiak vagyunk a körülöttünk zajló világ hátterére, akkor érdemes meghallgatni őket, érdekes információkkal tudnak minket ellátni. A nagyjából 14-16 óra alatt végigjátszható kampányban minden úgy működik ahogy kell, két befejezést is kapunk, ha pedig valamiért úgy döntünk, hogy visszamennénk felfedezni a kihagyott területeket, akkor erre is van lehetőségünk. Sajnos a New Game+ kimaradt a végső változatból, pedig adná magát a lehetőség, talán egy későbbi frissítésben ezt is pótolják számunkra. A játékban alapvetően fegyvereinkre és speciális képességeinkre támaszkodhatunk a gépek ellen.
[+]
Utóbbiak valóban sok hasonlóságot mutatnak a Bioshock plazmidjaival, nem véletlen a sok összehasonlítás Ken Levine játékával. A hagyományos arzenálok mellett ezek használatával lehetőségünk lesz ellenfeleinket lefagyasztani, sokkolni, pajzsot húzni magunk köré, vagy akár kisebb tömegeket is felemelhetünk és földhöz vághatunk a telekinézis segítségével. A gond ezzel a rendszerrel, hogy nem fogjuk az összeset használni, a játék végére mi szinte kizárólag a fagyasztásra fókuszáltunk, de minden bizonnyal mindenkinek meglesz a saját kedvence. A speciális támadásainkat és eszközeinket egy kissé bizarr helyen tudjuk fejleszteni. Nora lényegében nem más, mint egy retrofuturisztikus kinézetű, hűtő formájú, kissé mazohista AI, aki az esetek többségében ránk akarja erőszakolni magát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
