Atomfallout?

Néhány alapvető tekintetben az Atomfall tényleg a Fallout-szériára hajaz – de legalább ennyi eltérő komponense is van, amelyek kombinációja végül teljesen más játékmenetet eredményez. Az Atomfall például nem mondható RPG-nek, mert fejlődési rendszere rém primitív: a fontosabb karakterek fészkének mélyén, illetve az egykori nukleáris intézetekben található ampullák begyűjtése ad képességpontokat, amelyeket aztán apró, nem egyszer felesleges bónuszokra válthatunk be. Ezen felül nincs semmiféle karakterfejlődés, ráadásul még ezek a skillek is javarészt értelmetlenek – ölni tudnék egy tárgylista-növelőért vagy gyorsutazásért, de hát ilyesmi nincs a játékban. Akad viszont egy craftolási rendszer, amivel gyógyszereket és gránátokat lehet készíteni, és egy képességgel a fegyverek minőségén is javíthatunk, de ezek az én végigjátszásom során ritkán használt lehetőségek voltak – szinte kizárólag csak a HP-t töltő gézeket gyártottam (már amikor volt helyem ezekre), és mivel sikerült összevesznem az illetővel, akitől a fegyverjavítás tudománya megszerezhető lett volna, egyszerűen elestem ettől a lehetőségtől.

[+]

Hogy a játékos karaktere ne tehessen szert túlerőre, a designerek nagyon durva limitekkel pakolták tele az Atomfallt – például ezért nincs semmilyen pénzalternatíva a játékban. Hátizsákunk nevetségesen kicsi, de még az ezen kívül tárolt komponensek és lőszerek mennyisége is botrányosan korlátozott – a játék első óráiban persze minden töltény kincsnek számít, de és úgy az ötödik játékórától kezdve szinte mindennel tele voltam, így temérdek hasznos cuccot kellett hátrahagyni. Mivel az ellenfelek sebzése igen brutális, muszáj lopakodni, jól védhető helyre csalni az ellenfeleket, majd fejlövésekkel elintézni őket. (A mutánsokra a tűzfegyverek alig hatnak, őket valami közelharci eszközzel kell szétverni.) Ez eleinte izgalmas, de amint kitanuljuk a meglehetősen ostoba gépi AI gyenge pontjait, onnantól kezdve gyerekjáték akár tíz, minden taktika nélkül, egyesével támadó katonát vagy druidát kilőni egy ajtó mögött meglapulva. És ha minden kötél szakad, hát olyan egyszerű elfutni és elbújni az üldözők elől, hogy nem sok gondunk lesz a túléléssel.

[+]

Sajnos az Atomfall minden része túl lett egyszerűsítve: nincsenek például extra felszerelések – nemhogy páncélok, de még extra hátizsákok sem léteznek, sőt, még valami sötétebb ruhát sem vehetünk fel, amivel mondjuk éjszaka jobban lehetne lopakodni. De hát miről is beszélek, itt nincs éjszaka – a játék nem kezeli az idő múlását, és amúgy az időjárás sem változik. Minden zóna teljesen statikus, abban csak a különféle, általában négyfős osztagok járják a végtelenségig scriptelt útvonalaikat. A játék legjobb része az, hogy küldetéseit nem szájbarágósan tálalja, hanem pletykákat, iratokat, kihallgatott információkat gyűjtögetünk eltérő témákról, majd totális nem-linearitással követhetjük bármelyik értesülést. Szintén remekül működik, ahogy az NPC-k a térképeinkre rajzolgatnak, bejelölve fontosabb helyszíneket, vagy akár csak azt, hogy „ott van valami, de nem tudom pontosan, hogy mi”. A felderítés élményei így kiváló marad, és ez volt az, ami végighajtott a rövidke kalandon (nekem 13 óra volt elérni a stáblistát). Más tekintetben azonban az Atomfall furán működik: akár boltokban, akár a legfontosabb karakterek szobáiban szabadon fosztogathatunk például.

[+]

Az Atomfall egyetlen komponense sem éri el a kiváló minősítést: a harcokat a revolveres fejlövésektől és az íjászkodástól eltekintve nem élveztem, a közelharc különösen irritáló a blokkolás hiánya miatt, a lopakodás és a gyenge AI kombinációja pedig igen könnyűvé teszi a túlélést. Noha bőven vannak gyenge pontjai a grafikának (a karaktermodellek például nem valami kidolgozottak), a belső helyeken, és főleg az Interchange-ben a minőségi bevilágítás roppant hangulatos látványt teremt. A szinkron is jól sikerült, megtömve annyi brit kifejezéssel, akcentussal és utalással, amennyi csak belefért – igaz, a Falloutok metsző politikai szatírája teljesen hiányzik belőle. Ahogy említettem, az Atomfall minden téren le lett egyszerűsítve, így tudása, tartalma össze sem hasonlítható a Falloutokkal, vagy mondjuk a Stalkerekkel. Game Passon „ingyen” kipróbálva tökéletesen kitölt néhány estét, de máskülönben csak valami leárazásnál érdemes beszerezni – vagy akkor, ha tényleg egy kevéssé komplex lopakodós akciójátékra vágyunk.

Az Atomfall PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg. A játék része a Game Pass előfizetésnek.

Összefoglalás

A szokásosnál zöldebb posztapokaliptikus világ, ahol alig öt év alatt Mad Max-világgá vált a kies Anglia, eltérő frakciókkal, primitív cserekereskedelemmel és rengeteg titokkal. E világot élvezetes felderíteni, de az Atomfallt minden más tekintetben túlságosan leegyszerűsítették: nem élvezetes a gunplay, kifejezetten gyenge a közelharc, a lopakodás és elfutás pedig aduász megoldásként működik.

Az Atomfall legfőbb pozitívumai:

• Szabad felfedezés, nem szájbarágós küldetésekkel;
• a frakciókkal való viszony teljesen szabadon alakítható;
• az Interchange igen hangulatos helyszín.

Az Atomfall legnagyobb hiányosságai:

• Minden téren le van egyszerűsítve;
• a harc nem valami élvezetes;
• irritálóan kevés hely a zsákmánynak;
• nem lehet szakosodni a karakterrel, alig van fejlődés.

Bényi László