Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Runner_fxr
Ármester
Tudom, hogy nem akartam megint Meridát, de azt be kellett látnom, hogy hiába tetszik baromira az új Santa Cruz Bullit , eszemben nincs 3 milliót adni egy bringáért (a képen szereplő felszereltséggel 4,2 millió). Szóba jött még a YT Decoy, de ott még a "régi" Shimano rendszerrel kínálják a bringákat. Orbea is nagyon esélyes volt, de arra sem nagyon tudtam volna jó árat, meg a tesztekben is akadt néhány kivetni valóm. Specialized-et is fontolgattam, de azzal meg úgy voltam, hogy egyrészt már a csapból is a Turbo levo-k folynak ráadásul ezek a gépek is irreálisan drágák, rengeteg embernek van idehaza is, kvázi egy divat bringa lett, másrészt a Brose motor körüli rengeteg garis probléma is eltántorított. Így ismét visszatértem a Meridához, elkezdtem újra olvasgatni a teszteket, főként a 21-es modellekről, és azt kellett nyugtáznom, hogy ezek bizony még mindig baromi jó gépek. Szinte csak jót olvastam és hallottam róla, ismerem is a Meridásokat, ár is jó, volt is már ilyenem még az első generációból, ezzel nagyon mellé nem nyúlok. Ami miatt ódkzodtam tőle az a méretezése, M-es kicsit kicsi volt, pedig általában mindig M-es bicóim voltak. Így most rendeltem egy L-est. Konkrétan ez a modell (a képen egy M-es van, az enyém egyel nagyobb lesz) 2021 Merida - eONE SIXTY 8000 [kép]
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPhone 11 Pro 512GB, Akku: 93%, Megkímélt, Kártyafüggetlen, Töltővel, 1 Év Garanciával!
- GAINWARD RTX 2060 SUPER 8GB GDDR6 GHOST Eladó! 57.000.-
- Romoss PMT60 /100 watt usb-c / LiFePo4 / 60000mAh /192 Wh/ lámpa/ powerbank
- 6 gen i5 ös GAMER pc
- Samsung 32" 4K S8 Viewfinity HDR10 monitor eladó S32A800NMP
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen