Persona 5.5

A Persona-sorozattól finoman szólva sem idegen a fura irányokba kalandozó mellékszálak ötlete, már csak azért sem, maga a Persona is pontosan így született meg. Az egykor a Shin Megami Tensei-széria középiskolás nyúlványaként létrejött széria mára szülőjét is felülmúlta globális siker tekintetében, hisz a negyedik résszel rengeteg rajongót szerző Persona a 2016-ban megjelent ötödik epizóddal berobbant a legnagyobb nevű japán RPG-k közé. És bár a központi fejezetek fejlesztése finoman szólva is komótosan halad, az e világot szeretők így is el vannak kényeztetve. Az anime-szériák mellett bővített kiadások, verekedős játékok, oldschool, Wizardry-szerű feldolgozások mellett még táncos játékokat is kapott a sorozat. Most pedig a Koei legmakacsabb fejlesztőcsapata, az Omega Force kapott lehetőséget arra, hogy felkeressék a démonok és matekvizsgák veszélyes világát. Mi más is születhetett volna ebből, mint egy újabb Warriors-játék?

No, rögtön le is lövöm a poént: nem ez történt. Legalábbis nem teljesen. A Strikers ugyanis nem az Omega Force szokásos, a nagyléptékű hentelést előtérbe helyező játékaihoz van közel, hanem inkább az eredeti Persona 5-höz. Igen, az összecsapások valós időben zajlanak, és néha akár több száz démonfatty is a képernyőn randalírozhat – de jószerivel minden más a nemrég bővített kiadást kapott szerepjátékba illik. A P-Studio szinte valamennyi ötlete visszaköszön ebben az akciójátékban; néha leegyszerűsítve, néha kicsit felszínesen, de jobbára remekül igazítva azokat a pörgősebb játékmenethez.

A történet például messze a legérdekesebb, ami valaha Omega Force-játékban szerepelt – vélhetően azért, mert ebbe az Atlus kreatívjai is beleszóltak. Körülbelül egy évvel vagyunk a Persona 5 eseményei után (a Royal bővítményeivel nem foglalkozik a Strikers), és az egykori fantomtolvajok egy kellemes nyári vakációt tervezve találkoznak a jól ismert kávézóban. Mivel a legtöbben már egyetemisták, és így jó ideje nem találkoztak, a viszontlátás fantasztikus hangulatban telik: a barátok ugyanúgy csipkelődnek és bölcselkednek, mint korábban, ráadásul az eltelt idő észrevehetően szélesítette (vagy Yusuke eseténen: szűkítette) világlátásukat – az együtt átélt traumákat pedig mindenkinek sikerült többé-kevésbé feldolgoznia. A megtervezett piknikre azonban sajnos nem tudnak elutazni, mert kiszámítható módon beüt az újabb krach.

[+]

Joker és a többiek egy robbanásszerű gyorsasággal népszerűvé vált idol kapcsán kerülnek ismét a metaverzum közelébe. Ezúttal elmepaloták helyett elmebörtönöket fognak hőseink felkeresni – ezek háttere és pontos működése kicsit eltérő, de az alapok ugyanazok: át kell lépni a másik, démonok által benépesített oldalra, és az aktuális ellenség gondolataiból épített környezetben kell valahogy eljutni a legbelső, legjobban őrzött területre. Ebben az összeszokott partin túl két új karakter lesz a segítségünkre: a játék elején a metaverzumból telefonunkon kicsempészett mesterséges intelligencia, Sophia, illetve a fantomtolvajok után nyomozó rendőri osztag egyik fiatal tagja, Zenkichi. Előbbi különösen szimpatikus: az emberiségről csak enciklopédikus tudással rendelkező program megismerkedése az érzelmekkel és az emberi viszonyokkal kivételesen jól lett megírva – ráadásul japán szinkronhangja egyenesen fantasztikus. (A játék amúgy teljes angol szinkronnal is rendelkezik.)

[+]

Nem állítom, hogy annyi átvezető jelenet lenne a Strikersben, mint az eredeti Persona 5-ben, de ahhoz képest, hogy bizonyos tekintetben egy Warriors-játékról van szó, félelmetesen sok sztori kapott helyet a programban; néha vidám bulizás zajlik, máskor meg a legsötétebb drámában lesz részünk. Igen jót tesz a játéknak az is, hogy bár az első fejezet Tokió jól ismert utcáin játszódik, később egy lakókocsival a banda keresztül-kasul bejárja Japánt, így Sendaitól Yokohamáig, Oszakától Okinawáig a legváltozatosabb vidékeken vadászhatunk a démonokra. Az eltérő főellenfelek ugyan nem mindig olyan emlékezetes figurák, mint az alapjáték gonoszai, és sajnos egy-két igen kínos jelenet is helyet kapott a játékban, de a játék helyenként így is meglepően mély tud lenni, főleg, amikor az egyre inkább a technológiára támaszkodó társadalom veszélyeit taglalja.

Kard ki kard!

A Persona 5 Strikers tehát nem várt minőségben viszi tovább a Persona 5 történetét, és szerencsére a játékmenettel sincs gond. Bár az alapjáték körökre osztott, taktikus csatáit nélkülözni kell, szerencsére a minduntalan seregestül támadó démonok felszeletelése a négyfős partival így is igen élvezetes. A kétféle támadásra és persze az ismerős Persona-varázslatokra építő harcrendszert rengeteg extra lehetőség dobja fel – már azon túl persze, hogy minden karakter teljesen eltérő módszerrel küzd. Kifejezetten tetszett például, hogy a játék megőrizte az eredetinek azon vonását, ami szerint a fantomtolvajok, ha lehet, nem szemtől szembe támadnak. A démonseregeket jelképező alakokat hátulról megtámadva akár egy támadással is semlegesíthetjük, de ha kell, a lámpavasakon, csillárokon és vízköpőkön ugrándozva is közlekedhetünk – ráadásul a magasból Batmanhez illő brutalitással csaphatunk le, különleges támadásokat indítva így. Működnek a sorozatra jellemző elemi erők is, így tűzelementált vízzel, angyalokat pedig a sötétség erejével érdemes támadni. Ezek mellett bevethetjük lőfegyvereinket, kombinálhatjuk támadásainkat a többiekkel és showtime nevű szuperképességeket is bevethetünk.

Bár a csaták pörgősek, és néha igen sok szereplővel zajlanak, a játékmenet mégis érezhetően más, mint a Warriors-játékokban. Ezért részben a lopakodás, illetve a komplex (legalábbis a kopár csataterekhez képest) pályák megannyi trükkje felelős, de az is, hogy a Strikers démonjai veszélyes alakok. Rendben, itt is képesek vagyunk pár másodperc alatt legyalulni néhány tucat senkiházit, de azért itt nem csak a kiemelt ellenfeleknél fogunk megsérülni, ez ugyanis bármelyik csatában előfordulhat. Mivel itt nem seregek csatáznak hatalmas, nyílt tereken, a Warriorsokra jellemző stratégiai metajáték (például szövetségesek küldözgetése, ostromfegyverek használata) sincs jelen, de ezt millió dologgal pótolták a fejlesztők.

[+]

Ott van például Joker perszonáinak fejlesztése és kombinálása. Ugyan nem annyira komplex a rendszer, mint az alap Persona 5-ben, így is rengeteg démont tudunk begyűjteni, illetve létrehozni. Noha sajnos a társainkkal való viszonyt nem egyedileg méri a játék, azért a csapaton belüli kohézió továbbra is fontos – az ebben való fejlődéssel speciális bónuszokat nyithatunk meg az egész banda számára. A főellenfelek is sokkal trükkösebben és komplexebbek, mint amit az Omega Force-tól megszokhattunk – nem egyszer akár tíz percig is elnyúlhat, mire lebontjuk valaki páncélzatát, bevetjük ellene a megfelelő elemi mágiát, majd kétvállra fektetjük.

[+]

A fejlesztők megpróbálták átvenni a Persona 5 elsöprő grafikus designját, de úgy érzem, ez nem sikerült tökéletesen – főleg a fekete-vörös szín helyett sokhelyütt bevezetett a fehér-vörös kombináció nem volt olyan stílusos. Bár a Strikers is rendelkezik egy naptárral, ezúttal a játék ezen a téren áthághatatlan szabályokkal rendelkezik: bármennyiszer is vonulnánk vissza a kocsiba feltöltődni, esetleg vásárolni, az adott elmebörtön felderítése (vagy a megszabott részig való eljutás) fix időt fog igénybe venni. Mivel nyáriszünet van, nem kell iskolával foglalkozni, nem lesznek a csapattagokon túl meglátogatható ismerősök, és bizony a „vidéki” helyszínek sem kínálnak annyi lehetőséget, mint szerettem volna.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a Strikers nem az Atlus játéka – és ha így nézzük, így is nagyszerű, amit az Omega Force kihozott belőle. Sokkal inkább egy Warriors-harcrendszerrel feldobott Persona 5-folytatás ez, mintsem egy kis Persona-mázzal leöntött ezeregyedik Warriors-epizód. A Koei fejlesztőcsapata csúcsformában van: a nemrég megjelent Zelda-feldolgozásuk, az Age of Calamity is nagyszerű lett, a Persona 5 Strikers pedig még annál is élvezetesebb. Igaz, ehhez kifejezetten szükséges az is, hogy a játékos ismerje és kedvelje a Persona 5 világát és karaktereit – de ha ez megvan, hát most folytatódhat a kaland!

A Persona 5 Strikers PC-re, PlayStation 4-re és Switch-re jelent meg.

Pro:

• Meglepően igényes sztori;
• Sophia és Zenkichi nagyszerű új ismerősök;
• a road movie-megközelítés remek ötlet;
• sokkal inkább Persona, mint Warriors.

Kontra:

• A harcrendszer részleteit nem magyarázza el elég jól;
• néhány kínos jelenet.

85

Grath