Ember embernek démona
A Personák minden idők egyik legjobban sikerült mellékszálának bizonyultak: mióta a Shin Megami Tenseiekből kinőtt alsorozat a tényleg kiemelkedően jó negyedik résszel rátalált a szinte tökéletes receptre, népszerűsége lekörözte az eredeti szériáét is.Az ötödik epizód ehhez csak hozzátenni tudott: bár hajszálnyit talán elfáradt a végére (volt miért – nekem 112 óra volt a befejezés elérése), egy csodálatosan hangulatos, és kiválóan játszható, ízig-vérig japán RPG készült sok-sok év alatt az Atlus legpatinásabb stúdiójában. Bár az alkotók jelenleg egy teljesen új, fantasy szerepjátékon dolgoznak, azért jutott idejük egy kibővített verzió összerakására, ez lett a Persona 5 Royal. (És e játék nem összekeverendő a Persona 5 Scramble-lel, ami viszont egy Dynasty Warriors-szerű feldolgozás lesz!)
Na de mi is az a tökéletes recept, amit említettem? Tisztázzuk előre: ha valakit nem érdekel, neadj’isten egyenesen taszít a japán környezet, a japán stílus, az e jelzővel sosem fog egyetérteni. A Persona 5 manapság – 20XX-ben, ahogy a naptár fogalmaz – játszódik, méghozzá Tokióban, hősei pedig ennek megfelelően gimnazista fiatalok, és a játék minden képkockájáról azonnal beazonosítható, hogy hol készült a program. Ha azonban ezen túl tudunk lendülni (netán hozzám hasonlóan pont ettől lendülünk be igazán), a Persona 5 Royal legalább száz órára nem ereszt majd el minket.
[+]
Bár az eredeti tesztemben már kielemeztem az alapokat, de a sorozatot nem ismerők kedvéért arra is ki fogok térni – akit azonban csak a királyi verzió újdonságai érdekelnek, már lapozhat is. Tokióban vagyunk tehát, ahová hősünk, egy sajnos még az új verzióban is hangtalan fiatal srác némi büntetőjogi hercehurcát követően kerül át. Nem az ő hibája volt a dolog, de így is felfüggesztett börtönbüntetést kapott, így szülei a lehető legmesszebbre paterolják otthonról. Mivel egy rosszmájú tanár már feltűnése előtt elhíreszteli új iskolájában, hogy balhés alakról van szó, új élete amúgy sem ígérkezik egyszerűnek, de természetesen ennyi dráma nem elég száz óra kitöltésére.
Kócos hősünk ennek megfelelően hamar belecsöppen – szó szerint – egy fura démonvilágba; iskolájának démonok által lakott másába kerül, ahol a tinilányokat zaklató agresszív tesitanár az isten, legalábbis addig, amíg valaki jól be nem veri az arcát. Szó szót, pofon pofont, tűzgolyó pedig jégvarázslatot követ, és végül egy macskaformát öltött spirituális vezetővel, illetve néhány szimpatikus osztálytárssal gazdagabban kerülünk ki ebből az egészből – persze csak addig, amíg nem jön a következő velejéig romlott szemétláda, akinek perverz, önző, gonosz vágyai a másik világban ismét fizikai formát öltöttek, akinek lelkéből kinőtt kincsét ismét el kell lopnia néhány fantomtolvajnak. Kicsiny kommandónk folyamatosan bővül, a történet egyre újabb masnikba tekeredik a harcrendszer pedig egyre újabb elemekkel gazdagodik.A sorozat szokásainak megfelelően a csaták továbbra is körökre osztottak, de ezen belül szerencsére igen pörgős minden – a legfőbb taktika pedig millió démonellenfelünk gyengéinek megtalálása lesz.
Az izgalmas dungeon-túrásokat a sorozat jó szokásának megfelelően azonban a mindennapi japán diákélet meglepően realisztikus szimulációja dobja fel. Japán szokásnak megfelelően heti hat nap iskolába kell járnunk, esténként pedig segíthetünk házigazdánk kávézójában, mehetünk diákmunkázni az étterembe vagy a vegyesboltba, és persze magolhatunk a vizsgákra. Persze nem minden a szívásról és a munkáról szól, hisz szabad perceinkben mehetünk moziba és játékterembe, járhatunk fürdőbe és hamburgerezőbe, vagy akár maradhatunk otthon konzolozni vagy olvasgatni.
És persze ne felejtsük el a játék talán legnépszerűbb pillérét, a haverokkal, ismerősökkel ápolt viszonyunk szorosabbra fűzését. Az alapjátékban 20 ilyen kapcsolatotlehetett ápolni – némelyik a démonvilághoz kapcsolódott, mások csapattagjainkhoz fűztek minket, de sok olyan volt, amely csak a valódi világban látott karakterekhez tartozott. Nyilván az is fontos volt, hogy a több leányzó közül melyikkel szeretnénk romantikus kapcsolatot kialakítani (Makoto, nyilván), de majdnem mindenki más is egy tízlépcsős, tényleg érzelmes sztorival tette gazdagabbá a Persona 5 sztoriját. E rendszerek pedig összefüggtek: munkával, tanulással, de még filmnézéssel és fürdőzéssel is javultak tulajdonságaink, ami pedig nélkülözhetetlen volt a kapcsolatok javításához –ezek pedig a csatákban adtak megannyi bónuszt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
