Ember embernek démona

A Personák minden idők egyik legjobban sikerült mellékszálának bizonyultak: mióta a Shin Megami Tenseiekből kinőtt alsorozat a tényleg kiemelkedően jó negyedik résszel rátalált a szinte tökéletes receptre, népszerűsége lekörözte az eredeti szériáét is.Az ötödik epizód ehhez csak hozzátenni tudott: bár hajszálnyit talán elfáradt a végére (volt miért – nekem 112 óra volt a befejezés elérése), egy csodálatosan hangulatos, és kiválóan játszható, ízig-vérig japán RPG készült sok-sok év alatt az Atlus legpatinásabb stúdiójában. Bár az alkotók jelenleg egy teljesen új, fantasy szerepjátékon dolgoznak, azért jutott idejük egy kibővített verzió összerakására, ez lett a Persona 5 Royal. (És e játék nem összekeverendő a Persona 5 Scramble-lel, ami viszont egy Dynasty Warriors-szerű feldolgozás lesz!)

Na de mi is az a tökéletes recept, amit említettem? Tisztázzuk előre: ha valakit nem érdekel, neadj’isten egyenesen taszít a japán környezet, a japán stílus, az e jelzővel sosem fog egyetérteni. A Persona 5 manapság – 20XX-ben, ahogy a naptár fogalmaz – játszódik, méghozzá Tokióban, hősei pedig ennek megfelelően gimnazista fiatalok, és a játék minden képkockájáról azonnal beazonosítható, hogy hol készült a program. Ha azonban ezen túl tudunk lendülni (netán hozzám hasonlóan pont ettől lendülünk be igazán), a Persona 5 Royal legalább száz órára nem ereszt majd el minket.

[+]

Bár az eredeti tesztemben már kielemeztem az alapokat, de a sorozatot nem ismerők kedvéért arra is ki fogok térni – akit azonban csak a királyi verzió újdonságai érdekelnek, már lapozhat is. Tokióban vagyunk tehát, ahová hősünk, egy sajnos még az új verzióban is hangtalan fiatal srác némi büntetőjogi hercehurcát követően kerül át. Nem az ő hibája volt a dolog, de így is felfüggesztett börtönbüntetést kapott, így szülei a lehető legmesszebbre paterolják otthonról. Mivel egy rosszmájú tanár már feltűnése előtt elhíreszteli új iskolájában, hogy balhés alakról van szó, új élete amúgy sem ígérkezik egyszerűnek, de természetesen ennyi dráma nem elég száz óra kitöltésére.

Kócos hősünk ennek megfelelően hamar belecsöppen – szó szerint – egy fura démonvilágba; iskolájának démonok által lakott másába kerül, ahol a tinilányokat zaklató agresszív tesitanár az isten, legalábbis addig, amíg valaki jól be nem veri az arcát. Szó szót, pofon pofont, tűzgolyó pedig jégvarázslatot követ, és végül egy macskaformát öltött spirituális vezetővel, illetve néhány szimpatikus osztálytárssal gazdagabban kerülünk ki ebből az egészből – persze csak addig, amíg nem jön a következő velejéig romlott szemétláda, akinek perverz, önző, gonosz vágyai a másik világban ismét fizikai formát öltöttek, akinek lelkéből kinőtt kincsét ismét el kell lopnia néhány fantomtolvajnak. Kicsiny kommandónk folyamatosan bővül, a történet egyre újabb masnikba tekeredik a harcrendszer pedig egyre újabb elemekkel gazdagodik.A sorozat szokásainak megfelelően a csaták továbbra is körökre osztottak, de ezen belül szerencsére igen pörgős minden – a legfőbb taktika pedig millió démonellenfelünk gyengéinek megtalálása lesz.

Az izgalmas dungeon-túrásokat a sorozat jó szokásának megfelelően azonban a mindennapi japán diákélet meglepően realisztikus szimulációja dobja fel. Japán szokásnak megfelelően heti hat nap iskolába kell járnunk, esténként pedig segíthetünk házigazdánk kávézójában, mehetünk diákmunkázni az étterembe vagy a vegyesboltba, és persze magolhatunk a vizsgákra. Persze nem minden a szívásról és a munkáról szól, hisz szabad perceinkben mehetünk moziba és játékterembe, járhatunk fürdőbe és hamburgerezőbe, vagy akár maradhatunk otthon konzolozni vagy olvasgatni.

És persze ne felejtsük el a játék talán legnépszerűbb pillérét, a haverokkal, ismerősökkel ápolt viszonyunk szorosabbra fűzését. Az alapjátékban 20 ilyen kapcsolatotlehetett ápolni – némelyik a démonvilághoz kapcsolódott, mások csapattagjainkhoz fűztek minket, de sok olyan volt, amely csak a valódi világban látott karakterekhez tartozott. Nyilván az is fontos volt, hogy a több leányzó közül melyikkel szeretnénk romantikus kapcsolatot kialakítani (Makoto, nyilván), de majdnem mindenki más is egy tízlépcsős, tényleg érzelmes sztorival tette gazdagabbá a Persona 5 sztoriját. E rendszerek pedig összefüggtek: munkával, tanulással, de még filmnézéssel és fürdőzéssel is javultak tulajdonságaink, ami pedig nélkülözhetetlen volt a kapcsolatok javításához –ezek pedig a csatákban adtak megannyi bónuszt.

Shin Megami Yakuza

Amiről eddig szó volt, az az alap Persona 5-re is mind igaz volt –ezt a Royal pedig minden téren, de tényleg minden egyes tekintetben kicsit jobbá, mélyebbé, többé tette. A legfontosabb újítás persze a harmadik „félév” az iskolában, illetve az elsősorban ebben fontos új karakter, Kasumi, de az új kiadás ezen túl is tele van kisebb-nagyobb átalakításokkal. Mindegyiket nem is fogom tudni megemlíteni – talán az is árulkodó, hogy a Royal sokkal jobban összerakott, átfogóbb bővítés lett, mint amilyen a Persona 3 FES, illetve a Persona 4 Golden voltak. (Mondom ezt akkor is, ha nálam az utóbbit nem tudta megütni ez a kiadás sem.)

Kasumi szerencsére sokkal természetesebben illeszkedik bele a kalandba, mint mondjuk az előző bővített kiadásban szereplő Marie, akinek minden feltűnéséről ordított, hogy utólag hegesztették rá a kalandra. Igaz, a játék első felében csak amolyan mellékes szerephez jut, de minden rövid találkozás segít abban, hogy megismerjük a vöröshajú leányt. Amikor pedig eljön a Persona 5 eredeti lezárása, illetve azt követően egy újabb, több hónapos szemeszter, Kasumi kifejezetten fontos szerepet kap. Ennek az új időszaknak a története amúgy annyira meghökkentő (plusz annyira elspoilerezné az alapjáték végkifejletét), hogy most nem is mennék bele még csak a kiindulásba sem – legyen elég annyi, hogy bármilyen elméleted is lenne erről, a sztori egész biztosan nem úgy folytatódik, amint ahogy elképzelted…

Mivel a játék ezen része még a legdurvább tempó és tömegesen elnyomott párbeszédek mellett is minimum 60-70 órányi játékidővel arrébb van, szükség volt olyan dolgokra is, amelyek már a játék elején is jelzik, hogy nem véletlenül fizetett ki teljes árat az ember a Royalért. Szerencsére a fejlesztők meglepően mélyen belenyúltak a játékba – én legalábbis nem vártam volna, hogy már az első dungeont, a legelső bizarr elmepalotát is megpakolják új lényekkel és meghintik új helyszínekkel, hogy már itt bevezetik a közlekedés új módját jelentő vonóhorgot, és hogy ennyi új átvezető jelenetet illesztenek a történetbe. Bár az egyes járatrendszerek alaprajza nem változott meg radikálisan, egy-két új folyosó és terem, netán valami plusz feladat mindegyikbe bekerült. A maximalisták életét a labirintusonkénti három, extrém módon elrejtett új szoba, illetve az azokban található kincs fogja megbonyolítani, hiszen ezeket később ultratápos tárgyakra lehet beváltani. Új fegyverek, páncélok, tárgyak amúgy is tömegesen találhatók a játék elmepalotáiban és boltjaiban, és ha még ez sem lenne elég, hát minden személyes Persona egy harmadik alakba is átalakítható, ehhez dukáló új szupertámadásokkal.

[+]

A csaták is megváltoztak kicsit, de szerencsére most is ugyanolyan pörgős és stílusos minden, mint korábban. Az egyik legüdvözítőbb változtatás mindenképpen az, hogy a lőfegyverekhez járó lőszer most maximumra töltődik minden csatát követően, így már van értelme ezeket fejleszteni és használni. A játék második felében már kifejezetten életmentő lesz az is, hogy amikor egy kritikus találatot követően a karakterek átadják egymásnak a plusz cselekvési lehetőségüket, az egyre erősebbé válik – és ha sikerül négy ilyen attakot egy kombóba összefűzni, az utolsó támadásunk már nem fogyaszt SP-t, azaz manapontot. És mivel továbbra is ez a szűk keresztmetszet az expedíciók során, ez a bónusz néha szó szerint életmentő lesz. Rengeteg törődés érte a főellenfeleket is, szinte mindegyik kapott néhány extra csavart, meglepő különlegességet, így még a veteránoknak is oda kell figyelnie ezeknél. Szintén alaposan kibővült a Mementó, a randomgenerált labirintusok helyszíne, a végtelen tápolások központja – a szintek sokkal nagyobbak lettek, az ide vonatkozó küldetések megújultak, és rengeteg ultratápos ellenfelet találhatunk a rejtettebb sarkokban.

Azonban a dungeonökön túl is rengeteg változást kaptunk – Kasumi mellett például lesz egy teljesen új szociális partnerünk (vele kell nagyon jóban lenni, ha szeretnénk a harmadik szemeszterbe is csatlakozni), de az Akechivel való haverkodást is a nulláról újraírták, így a vele való viszonyunk már nem magától javul. A szabadidős lehetőségeket és a tanulmányi feladatokat szinte teljesen remixelték, ráadásul úgy, hogy Morgana sokkal ritkábban küld el aludni minket, így végre esténként is lehet kalandozni, vagy legalább tanulni, olvasni, netán DVD-zni. A már ismert területeken is van néhány új üzlet, de az igazi újítás a Kichijoji nevű, minden korábbinál nagyobb városi terület, ahol immár rengeteg randi és haverkodás játszódik. Itt már amolyan yakuzás minijátékok is feltűnnek, így már lehet dartsozni és biliárdozni is.

Ezek mellett kifejezetten örömmel fogadtam az opcionális japán szinkront, az új időjárási effekteket (amennyiben a cseresznyevirágzás szirmai ide sorolhatók), a sokkal olvasmányosabbra átírt angol szöveget, a temérdek új zenét, no és a Pro gépek támogatását. És akkor a Thieves Denről még nem is beszéltem – ez egy, a játéktól különálló terület, ahol galériákat, zenelejátszót, videókat lehet megnyitni, illetve egy fura, de igen élvezetes kártyajátékot lehet órákon át játszani. Őszinte leszek: másfél végigjátszást követően nem hittem, hogy ismét be tudna úgy istenigazából szippantani a Persona 5, de a Royal újításai annyira frissé tették az élményt, hogy már megint hetek óta csak ez pörög a gépben.

A Persona 5 Royal kizárólag PlayStation 4-re jelent meg.

Pro:

• Mindenhez, de tényleg mindenhez hozzányúltak a fejlesztők;
• Kichijoji és Kasumi sok színt visznek a már ismert világba;
• a megújult Mementó borzasztó addiktív.

Kontra:

• A fő újítás, az új szemeszter legalább 60-70 órányira van az indulástól.

90

Grath