Cyberpunk szatócs

Egy-egy érdekesebb – és a nagyközönség által talán kevésbé ismert – szakma videojátékos feldolgozása remek szórakozás is lehet. Persze sokkal népszerűbb, ha lőni és varázsolni és kalandozni lehet, de láttunk már izgalmasan, érdekesen megvalósított akciómentes játékokat is: csak idén nemesítettünk virágokat, kapuőrként védtünk egy fantasy várost és még a futárkodásba is belekóstolhattunk. A No Umbrellas Allowed megint valami hasonló koncepcióval készült: ezúttal egy használtcikk-kereskedést kell vezetni. E játékok mindig rendelkeznek valami csavarral, ami ezúttal az, hogy nem manapság, hanem 2080-ban működtetjük állandóan változó kínálatú üzletünket, mégpedig egy Ajik City nevű disztópikus megavárosban, ami természetesen az uralkodó politikai erők játékszereként komoly katasztrófa elé néz. Ennek fenyegetésében kellene prosperáló boltot üzemeltetni; no nem azért, hogy nyugdíjas éveink életminősége biztosított legyen, hanem azért, hogy vagyonunkkal valahogy megússzuk a sok ránk leső fenyegetést.

A használtáru-boltban való tevékenykedésünk legfeljebb 40 napig tarthat – a rövidebb befejezéseknek általában pénzhiányra visszavezethető katasztrófák a magyarázatai, de megfelelő döntésekkel és persze dörzsölt kereskedői taktikákkal némileg pozitívabb lezárást is megvásárolhatunk magunknak. Merthogy a városban zajlanak az események: a legfőbb fenyegetést ezek közül a Fixerain közeledő kiszórása jelenti. Ez lényegében egy vegyszer, ami kiöli az érzelmeket az emberekből – merthogy a fiktív ország irányítói az emóciókat jelölték ki a jólét és a harmónia legfőbb akadályának. Az egész persze nyilvánvalóan egy bamba, könnyen irányítható lakosság kialakítását célozza, és a No Umbrellas Allowed bő hónapja során viszonylag szabadon dönthetünk arról, hogy a lázadás és a jobbítás vágya, avagy inkább a konformitás, és a Fixeraintől védő luxusbunkerbe megváltott méregdrága jegy jelenti-e a fő mozgatórugót számunkra. Ez a probléma az egész városra kihat, de van egy személyesebb, emberközelibb történetvonal is: amnéziás karakterünket a strandon találja meg Darcy, a bolt valódi tulajdonosa, és hogy ne zaklasson minket a helyi nem-is-olyan-titkosszolgálat, az AVAC, saját, rég elkódorgott fiának fogjuk kiadni magunkat – és persze ez millió nehezséggel jár a hirtelen feltűnt örökös miatt idegessé vált rokonokon át a régi ismerősökön keresztül a nem túl komplex álcánkat ostromló nyomozókon át.

[+]

A fenti dolgok azonban nem a játék fókuszát jelentik – a narratív döntéshelyzetek apró párbeszédekben, illetve az otthon és a munkahely közti rövid úton látottakból adódik össze. A legtöbb időt azonban Darcy boltjában fogjuk eltölteni, kereskedve a különféle megunt vagy más ok miatt eladni kényszerült dolgokkal. A folyamat messze legfontosabb lépése a nekünk eladni akart tárgyak valós értékének felbecslése – hiába, ha olcsón akarunk venni és drágán eladni, akkor az objektív érték ismerete kulcsfontosságú. Először csak azt vizsgálhatjuk, hogy a termék milyen fizikai állapotban van, illetve, hogy milyen anyagból készült. Ha például valaki egy aranynak mondott gyűrűt akar ránk sózni, egy rövid vizsgálattal megállapíthatjuk, hogy igazat mond-e – és ugyanígy, ha valaki egy tökéletes állapotú bélyeggel jelentkezik, hát a mi pénztárcánk bánhatja, ha nem nézzük meg, hogy mi a valós helyzet a sérülések terén.

[+]

A későbbiekben aztán folyamatosan bővül az ellenőrizhető dolgok köre: megtanuljuk kideríteni a gyártási évet, bíbelődnünk kell a márkásnak mondott termékek bevizsgálásával, és még az esetleg aláírt tárgyak szignó-ellenőrzése is lehetségessé válik. Maga a vizsgálat egyszerű, hiszen csak a megfelelő műszert kell a termékre húzni, aztán az eredményt összevetni a nagy lexikonban tárolt képekkel és információkkal. A játék utolsó harmadában már több percet is elvihet egy-egy érdekesebb holmi pontos felmérése – egy adott származási év a megfelelő tárgyon történelmi jelentőséget kölcsönözhet annak, és oda kell figyelni nem csak a szignók minden részletére, de arra is, hogy milyen az aláíró személy mai reputációja – ha például egy Fixerain ellen tiltakozó, és ezért lesittelt sportoló írt alá egy teniszlabdát, akkor az nem növeli, hanem egyenesen csökkenti a vételárat. A márkásnak mondott cuccok is egy sereg komplexitást hoznak: ellenőriznünk kell a szlogent, a logót, az alapanyagot, hogy a gyártási évben már tényleg létezett-e a cég, illetve, hogy az adott típusnak milyen a megítélése 2080-ban. És végül ott vannak a műtárgyak, amelyeknél oda kell figyelni a potenciális hamisítványokra, illetve az alkotó megítélésére is – de még az is számít, hogy az illető életben van-e, hiszen tudjuk jól, a halál felfelé mozgatja az árakat.

[+]

Az efféle kutatást a kliensek persze nem mindig fogadják jól – ha valaki azzal fenyegetőzik, hogy ránk küldi a rendőröket, ha nem vagyunk hajlandók növelni a vételáron vagy eltekinteni valami negatív információtól, hát kemény döntéshelyzetbe kerülünk. Megesik, hogy valaki illegális cuccokat akar ránk sózni, megható sztorival próbál magasabb árat kiharcolni, kenőpénzt akar, esetleg épp minket vesztegetne meg, siettet minket, csak megőrzésre akar valami gyanús terméket nálunk parkoltatni, valami specifikusra vágyó gyűjtő, esetleg elkobozza egyik-másik árunkat – de az egész világra haragvó „unokatestvérünk” és egy másik festő művészi párharca is sokszor a boltban zajlik. Sőt, még az is megesik, hogy valaki egy esernyőt akar nálunk pénzzé tenni, ami e világban ugye a közelgő Fixerain miatt vezeti a betiltott termékek listáját (egészen addig, amíg minket nem jelölnek ki hivatalos esernyő-lerakatnak, tovább komplikálva életünket). Ehhez képest az eladás már pofonegyszerű: csak kitesszük a terméket a kirakatba, és megadjuk az új árát. Adott esetben a cuccok szerelésére, tisztítására is lehetőség nyílik, és ezek természetesen mind még drágább árcédulát jelenthetnek. A hasznunk már induláskor 30% körül mozoghat, de megfelelő minőségű kiszolgálással és megbízható szolgáltatás nyújtásával ezen jelentősen lehet növelni is.

[+]

A No Umbrellas Allowed alapötlete jól működik, és az első órákban az egyre bővülő ellenőrzési lehetőségek is szórakoztatnak – a valamivel tíz játékóra fölé nyúló játékidő során azonban elkerülhetetlen a monotonitás megjelenése. A játékidő legalább 80%-át ugyanazon a szinte változatlan képernyőn fogjuk eltölteni, ugyanazokat a műszereket használva, ugyanazon lexikonban nézegetve az adatokat – ezen csak a betérő karakterek, valamint az eladni kívánt áruk képe változtat. Mindenki tudja magáról, hogy az efféle szöszölés mennyire kötné le hosszú távon, az viszont univerzális probléma, hogy milyen parányi betűket használ a játék konzolon is – kézikonzolként használt Switch-en sok beszámoló alapján szó szerint olvashatatlan a párbeszédek és a lexikon java, de nekem Xboxon is sokszor közelebb kellett hajolni a tévéhez. Sajnos az irányítás sincs kontrollerre optimalizálva, így a legutóbbi állás betöltésétől a szajré árát befolyásoló kártyák aktiválásáig minden jóval több kepesztést igényel, mint az szükséges lenne. Amíg érkeztek az új és új eszközök, én ezeken túltettem magam, kitanultam a program furcsa kattanásait, és vidáman azonosítottam a furábbnál furább tárgyakat. Amint azonban a játékidő harmadánál eltűnt ez a fajta bővülés, megcsappant az érdeklődésem: a politikai történet mondjuk a Papers, Please-hez képest jóval kevésbé finomabb módon van tálalva, és a város bejárása is inkább kihagyott ziccer, mintsem tökéletes hangulatkeltő eszköz. Az efféle ezoterikus szakmák szimulációit kedvelőket így is tudja szolgálni az értékbecslésre koncentráló játékmenet, hiszen a monotonitástűrés e táborban magától értetődő elvárásnak tekinthető.

A No Umbrellas Allowed a 2021-es PC premiert követően most PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Digerati biztosította.

Összefoglalás

Az alaptéma nagyszerű: a középtávú jövő disztópiájában kell használtáru-boltot üzemeltetnünk. A játék messze legérdekesebb része a behozott termékek értékének egyre több szempontot megkövetelő felmérése, de még ez sem képes tíz órán keresztül izgalmas maradni. A háttérben zajló két történetszál ideig-óráig érdekes, de sajnos nincs kihasználva minden lehetőség a világépítésre és a narratíva drámaivá tételére. Nem egy olyan játék, amit mindenki befogad, de aki egy emberközelibb gazdasági szimulációra vágyik, az bátran próbát tehet vele.

A No Umbrellas Allowed legfőbb pozitívumai:

• Az első órákban igen érdekes az értékfelmérő minijáték;
• a kereskedelem terén igen sok lehetőséget kapunk.

A No Umbrellas Allowed legnagyobb hiányosságai:

• Egy idő után elfogynak az új műszerek, és beköszönt a monotonitás;
• a háttérben zajló Fixerain-dráma lehetne jobban prezentálva is.

Bényi László