Határvidék

Sokféle ember létezik – a humor pedig aztán végképp teljesen szubjektív dolog. A Gearbox írói szerint például a Buttsville városnév már önmagában is fergeteges poén, ha pedig valaki visítva kommunikál, az minimum megkétszerezi mondandója humorkvóciensét. Én e tekintetben radikálisan más véleményen vagyok, ami általában igencsak megnehezíti a Borderlands-játékok élvezetét – ezért is volt akkora élmény számomra, amikor végre valaki más is szóhoz jutott ebben az amúgy rengeteg lehetőséget kínáló világban. A Tales from the Borderlands a később igen csúfos véget ért Telltale stúdió egyik legjobb miniszériája volt, amely egy nagyszerűen megírt történetet mesélt el ebben a furcsa sci-fi western univerzumban.

A Telltale összeomlásával úgy tűnt, hogy ilyesfajta narratív Borderlands-játékra nem lesz több lehetőség, de a Gearbox kanadai csapata végül megkapta a lehetőséget egy újabb „széria” elkészítésére. (Az idézőjelek oka az, hogy az egyébként öt fejezetre felosztott New Tales kizárólag egyben kapható.) Az eredeti írók közül senkit nem igazoltak le, így a hangulat sokkal inkább az eredeti Borderlandsekhez áll közelebb, és nem a Telltale-feldolgozáshoz – azt pedig mindenki majd eldönti, hogy ezt pozitívumként vagy negatívumként éli meg.

[+]

A játékban főszerepet kapott karakterek személyiségén is azonnal látszik, hogy az írók a harsány, arcbamászó stílust kedvelik: az életét kisstílű csalóként tengető Octavio pofájánál talán csak irreális álmai nagyobbak, nővére, a céges kutatóként egy űrbázison dolgozó Anu egy mindent túlizguló, a személyes kommunikáció terén elképesztő kihívásokkal küzdő alak, Fran pedig lebegő székében elsősorban azért aggódik, hogy az őt érő sorozatos inzultusok hatására nehogy megint kijöjjön belőle az erőszakos tömeggyilkos. A három lapaj egy céges invázió kapcsán talál egymásra Fran kisvállalkozásában, itt eldöntik, hogy mindenki számára az lenne a legjobb, ha kirabolnának egy ősi Vaultot, a váratlanul sikeres akciót követően pedig jobbára az innen zsákmányolt zöld kristály, illetve az arra vágyó erők körül kanyarog a történet.

A hangsúly a történetmesélésen van – a játékmenet a műfaj hagyományainak kifejezetten sekélyes: így tehát a New Tales from the Borderlands is egy nagyon hosszú „átvezető jelenet”, amit néha QTE-k vagy párbeszédek szakítanak meg, és igen ritkán még valami aprócska helyszínt is bejárhatunk. A QTE-jelenetek szinte elronthatatlanok – a tízórás történetben ez velem nem is esett meg –, így a történet alakulását elsősorban az szabályozza, hogy a karakterek közti beszélgetésekben milyen döntéseket hozunk. A játék statisztikát vezet a főszereplőink közötti viszony állapotáról, és a végjátékban az opcióinkat, illetve a végső kimenetelt az szabályozza, hogy ezeket milyen magasra tudjuk tornázni. Sajnos e mércék alakulását nem feltétlenül a logika vezérli – nálam megesett, hogy két karakter közt minden döntésemmel kifejezetten javítani akartam a viszonyt, de a fejezetvégi összesítésben az látszott, hogy kapcsolatuk mégiscsak megromlott.

Claptrap nélkül

Ezt legalább részben annak tudom be, hogy a fejlesztés során – a Covid, illetve az azzal járó utazási korlátozások hatására – jelentősen át kellett írni a történetet, és ennek során nem sikerült minden szálat megnyugtatóan elvarrni. Ott van például egy negyedik karakter, egy LOU13 nevű bérgyilkos robot, akinek eredetileg feltehetően ennél jóval nagyobb szerep jutott, hiszen csaknem végig benne van a sztoriban, és a történet sokszor csak mondvacsinált indokokkal tud megszabadulni tőle – én biztos vagyok benne, hogy eleinte ő is irányítható szereplő volt.

[+]

Míg a legtöbb hasonló, narratív kalandjáték általában a közepén ül le, addig itt furcsa módon a végjáték lett irritálóan elnyújtva. Az utolsó fejezet kifejezetten erőltetett módon hoz vissza néhány korábbi karaktert, aztán váratlanul moralizálásba kapcsol, és a fingós poénok, szex-utalások meg TikTok-táncok között egymás megértésének hasznáról kezd monologizálni rémesen elnyújtott jelenetekben. Nyilván ezt is meg lehetett volna oldani úgy, hogy az őszintének tűnjön, és tényleg megérintse a játékost, de ez itt nagyon nem jött össze – a véletlenszerűen elénk pakolt lelkizések egyszerűen kivégzik az utolsó jelenetek minden intenzitását, izgalmát.

[+]

És ha már a „nem jött össze” kaliberű dolgoknál tartunk, ezzel sajnos még nincs is vége a listának. Minden fejezetben van például egy zenére vágott jelenetsor, amiről ordít, hogy valaki olvasott egyszer a montázsokról, de pontosan nem értette meg, hogy miről is van szó. A látottak ritmusa nem illik a zenéhez, a vágás nem ütemről ütemre megy, és a kameranézetek is a lehető legegyszerűbbek.

[+]

Hasonlóképp primitív a Vaultlanders minijáték is – ez a játék univerzumában egy népszerű táblás játék, ahol két figura küzd meg egymással. A gyakorlatban ez a lehető legegyszerűbb verekedős játékként jelenik meg: amikor az ellenfél mozdulatlan, egyetlen gomb nyomogatásával támadunk, amikor pedig defenzívában vagyunk, a három iránygomb közül kell a megfelelőt lenyomni. Ez a tipikus Gearbox-módi: elénk raknak valami ócskán megvalósított célzást egy másik játékra, és ezt bármiféle kommentár nélkül hasfalszaggató humorként kezelik. A játékosnak sajnos ebből a kacagás helyett az jön le, hogy egy irritálóan primitív, szemernyi változatosságot sem kínáló minijátékot kell legalább öt alkalommal végigszenvednie.

Bár a New Tales humorának nagy része inkább csak közönyt – vagy jobb esetben egy orron erősebben kifújt szusszanatot – váltott ki belőlem, nem hallgathatom el, hogy néha azért hangosan felnevettem valami váratlanul blőd megjegyzésen. A legjobb karakter a játékban mindenképpen az Octavio vérére vágyó intelligens fegyver, Brock volt, de helyenként a Tediore cég közkatonái is ritka nagy barmok tudtak lenni. Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy a New Tales megközelítse a korábbi Történetek színvonalát. Időhúzó, lomha tempója sokszor válik idegesítővé (külön bűncselekmény, hogy nem lehet elnyomni a párbeszédeket – még a második végigjátszásban sem), a végjáték kimenetele pedig az én esetemben véletlenszerű sorsolásnak tűnt. A Gearbox fejlesztői több interjúban is elismerték, hogy számukra a lövöldözés nélküli játékok teljesen új terepnek számítanak – nagyon sajnálom, de azt kell mondanom, hogy ez ordít a New Talesről…

A New Tales from the Borderlands PC-re, PlayStation 4-reés 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

A Gearbox fejlesztői megpróbálkoztak egy Telltale-féle narratív kalandjáték elkészítésével. A bátorság, a lelkesedés dicsérendő, de az teljesen egyértelmű, hogy hiába a hosszú tanulási idő, sajnálatosan csak egy sokkal gyengébb, sokkal butább alkotásra futotta erejükből. A régi hősüket minden kópéságuk ellenére azonnal megkedvelte az ember, itt pedig ez úgy istenigazán még a végjátékra sem sikerült.

A New Tales from the Borderlands legjobb pontjai:

• A másodlagos karakterek közt van néhány szórakoztató alak.

A New Tales from the Borderlands leggyengébb részei:

• A főszereplők közti viszony pocsékul van megírva;
• a végére teljesen szétesik a történet ritmusa;
• primitív minijátékok, felesleges QTE-k.

Bényi László