Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Daelion
őstag
Hát most mondanám, hogy nem értek 'van amivel igen' egyet de ugye ez is csak egy vélemény.
Igazából nekem az jött le ebből az írásból, hogy valami olyat vártál a játéktól ami soha nem is akart lenni illetve nem is hirdették be annak vagy már ráuntál erre az egész BL dologra. 'amivel persze semmi gond sincs'
Mint ahogy te is írtad, ez teljesen így is van szerintem is:
Ezért, és csak ezért tudom azt mondani, hogy aki még nem unt bele a Boderlandsek játékmenetébe, akinek tökéletesen elég lenne még párhétnyi tápolás a megszokott stílusban a régi koop társakkal, az ezzel a mellékszállal is megtalálja a számításait. Éppcsak ennél többet nem szabad várni tőle.
Én nagyon jól szórakozok eddig vele de mivel minden mellék küldetést csinálok még közel se vagyok end game szinten.
Persze én azok közé tartozom akik BL 3-ba is beleraktak 1000+ órát a szériával meg már BL 1 megjelenése óta játszom.
Humor/sztori/karakterek engem nem zavarnak, én ezt már megszoktam ezekben a játékokban és még be is jön igazából. 'BL 3 sztori sem akasztott ki annyira mint sokakat'Meg ugye említetted, hogy chaos mód utáni tápolás meg úgymond a tényleges end game téged nem vonzott be.
Nálam kb ott kezdődik a rendes játék a looter shooterekbe, engem az tart ott az ilyen játékokban és minden más csak másodlagos. 'itt bukott meg nálam a BL 2 akkoriban'Multis részről nem tudok nyilatkozni mert nem multizok a játékkal, BL 3-at is csak 1 haverral játszottam időnként.
Menük meg igen szokás szerint körülményesek tudnak lenni pláne Ultrawide monitorral, már most várom mikor fogják valamelyik update után teljesen elrontani mint BL 3-ba is többször.Azt szerintem még annyira nem lehet kijelenteni, hogy mennyire hasonlóak a klasszok mert biztos lesz mindegyikre pár elvetemült end game build ami már teljesen máshogy fog működni mint egy alap kari.
Egyenlőre én is inkább egy egyszerű kb Zane+FL4k féleség Gun DMG alapú buildre 'Spore warden + Stabomancer' megyek azt ha már jobban ismerem játékot bevállalok valami összetettebbet.
[ Szerkesztve ]
-
Grath
HÁZIGAZDA
Szerintem teljesen egyetértünk: te 1000+ óra Borderlands 3 után is vágysz még ugyanerre, és a Wonderlands most legalább más színekkel pontosan ezt nyújtja. Nem pikírt megjegyzés akart lenni az erre vonatkozó megjegyzésem, tudom, hogy sokan vannak, akik pontosan ezt szeretnék.
De ugyanakkor azt is észben kell tartani, hogy a (potenciális) vevők nagy része nem az, aki 1000+ órán keresztül játszik egyetlen játékkal, vagy akinek a randomgenerált végjáték jelenti az igazi élményt.
Ráadásul nekem a Chaos mód kevés. Túl egyszerű és túl egyhangú - ha csak a randomgenerátor kacsintására vágynék egy FPS-ben, a Destiny 2-t játszanám. Abban vannak komplex küldetések, kidolgozott bossok, és sokkal jobb AI, ami miatt nekem hosszú távon az ezerszer szórakoztatóbb élmény.
-
dreampage
HÁZIGAZDA
Én annak idején a Borderlands 2-t rongyosra játszottam, az összes kiegészítőjével együtt, és nagyon élveztem - de valahogy elég is volt. A harmadik rész jó volt, de már nagyon lehetett érezni, hogy a Gearbox-nál nincs új a nap alatt. Sajnálom, hogy nem képesek, vagy talán nem is akarják előremozdítani ezt a formulát, megelégednek azzal, hogy ugyanazt adják ki újra és újra. Nem csoda persze, hogy ragaszkodnak hozzá, hiszen ettől a csapattól régóta nem láttunk más, értékelhető munkát. Számomra viszont már nagyon unalmas, sőt annál is rosszabb (kifejezetten idegesítő). Várnám a Következő Nagy Dobást, de nem bízom benne, hogy lesz tőlük ilyen.
A játéknak soha nincs vége.
-
Daelion
őstag
Ez igaz, hogy kb mit akar az ember ezektől a játékoktól.
BL 3-at már alapvetően kivégeztem, 3 kari is jelenlegi fullos end game szinten van és már csak FL4K nincs de neki is ott lenne a gear elrakva a Bankba ha 1x felhúzom a karit.
Konkrétan a játékmenet amit imádok benne meg őrült buildekre kifarmolni a megfelelő geart. 'csakis minden bug/csalás/exploit nélkül legiten'
Illetve nekem fontos tényező, hogy meg tudjak csinálni mindent soloba még ha nehezebben is meg több időt belefektetve.Ha komolyabb Bossokat meg mechanikát keresnék akkor MMO-t játszanék de abból nekem 7 év elég volt aktívan Vindictusba. 'Most próbáltam visszamenni Lost Ark-ba MMO-t játszani de nekem ez már nem megy, utálok másokra hagyatkozni 1 Raidben ahol nem is néznek utána a dolgoknak..'
Destiny nem tudom mennyire solo barát end game szinten mert csak az ingyenes részben lévő sztorit vittem végig amikor ingyenes lett,azóta nem játszottam. 'játékmenet az tetszett mondjuk'
Chaos szerintem egész jó dolog így kezdésnek, 4 DLC hivatalosan már be van jelentve a játékhoz és ezek inkább end game tartalmat fognak hozni elvileg.
BL 3-ba se volt több megjelenéskor, sőt még ennyi se aztán később kaptunk 2 Takedownt meg Arms Race témát jóval később.Illetve sztem ez a Wonderlands csak azért jött részben, hogy el legyenek az emberek valamivel amíg BL 4-et kalapálnak. 'nem hivatalos de szinte biztos, nincs lezárva a sztori'
Azért amennyire én követem a BL communityt eléggé sokan várták ezt a játékot, gondolom többen mint a potenciális új vásárlók/játékosok.[ Szerkesztve ]
-
rolee9309
csendes tag
Na, ezt akartam írni én is. Messze kedvenc franchise-om, de mennek lefele a színvonalban a szememben.
Borderlands 1-gyel ismertem meg e világot, be is szippantott, mai napig játszom azt (igaz, szétmoddolva ).
Jött a kettő, instant vétel, szintén a mai napig pörgetem. Abban csúcsosodik ki számomra az, amit az egyben próbáltak elérni, de nem volt érezhető: szedett-vetett bandák, banditák püfölik/lövik egymást jobbra-balra. Törvénytelen világ (főleg az idióta KRIEG-gel, Axton-nal kezdtem, de amint megláttam a trailerben... hajjajj!).
3-at mikor beharangozták, nagy hype-ot csaptak neki, de nagy csalódás volt. 1-szer toltam ki a küldetésvonalat, minden mellékküldetéssel, de elég volt. (Zárójelben megjegyezném, hogy a BL2 utolsó Lilith-es, Sanctuary-s DLC is, meg a "felturbózott" BL1 is már iszonyat erőltetés volt, rosszabb lett a játék tőle, semmi újat nem hoztak bele, de hibák jelentek meg bőven. Pl. az 1-ben azok az unalmas új legendary-k, a 2-ben az effervescent rarity fegyverek csak copy-paste legendary-k csillivilliben...)
A 3 kb. megmutatta, hogy mostmár lehet mászni meg csúszni, semmi más, nincs igazi antagonista sem. Emote-ok, fegyver skin-ektől is kiráz a hideg egy borderlands játékban, ezeknek az általam ratyiságnak titulált dolgoknak semmi keresnivalója egy borderlands stílusú játékban. (Arról ne is beszéljünk, hogy maliwan rakétavetőt meg hyperion pisztolyokat, és a MIDGET-eket kihagyták a játékból!!!! Tink-ek? Chh!)
Pajzsokban semmi különbség a gyártók közt, full random perkek mindegyiknél. Legendary esik mindenhonnan, egyszerre 4-5 is egy sima miniboss-nál, amit a térkép messziről mutogat, meg ha kihagyod, visszakaphatod... Ezek legendary-k bakter, az lenne a céljuk, hogy rohadt nehezen jusson hozzá az ember, nem az, hogy gyakoribbak legyenek, mint a tucatfegyverek.
És jött ez, ami majdnem hogy csak copy-paste. Néztem gameplay-eket, trailer-eket, de nem hogy nem fogott meg, de egyfajta taszítást keltett bennem. 3-nál is húztam a számat, hogy megvegyem-e vagy sem, ezt BIZTOSAN kihagyom. Pre-sequel-t is jobban szeretem, mint a 3-at, vagy a Wonderlands-et. Arról nem is beszélve, hogy a 3 is, meg biztosan ez is tele van/volt hibákkal, félkészen kiadták.
Számomra ez az utolsó 2 játék már nem az igazi Borderlands. Semmi olyan élmény nincs.
KRIEG FOR EVA'! -
LLKobe
veterán
Egyetértek az előttem szólókkal. Számomra az első rész volt a csúcs, új volt, vicces volt, óriási móka volt coopban.
A második részt már csak egyszer vittük végig, csak az első rész újraskinezve, minimális újításokkal.
A harmadik részt nem is értem minek vettem meg, beletettem vagy 3 órát, de az a baj hogy harmadszor ugyanazt már nem tudják letolni a torkomon.Jelen formájában széria halott számomra, valami nagyot kell újítaniuk rajta hogy ismét pénzt adjak érte. Csináljanak egy reverse god of wart, tegyék át TPS nézetbe. Vagy valamit. De ez így fhoos.
Through the darkness of future past, the magician longs to see one chance out between two worlds... Fire walk with me!
-
Daelion
őstag
Ez amúgy érdekes, hogy mennyire 2 tábor van még a szérián/fan basen belül is.
Van akik nem bírják a 3-at és kedvencük a 2 és van akinek fordítva mint pl nekem is.
Nálam end game szinten nem volt bejövős a 2 így első rész után amit agyon játszottam anno, BL 2-t meg pár hónap után letettem véglegesen mert nem tetszett ahogy max szinten működött a játék és most sem.A rohadt nehezen hozzá jutós Legendary sem az én világom már, elég volt az a D2-es korszakomba sok sok évig.
BL 1 is szerintem General Knoxx DLC után lett tényleg jó a Crawmerax farmolás lehetőséggel és utána kötött le sokáig a játék meg csináltam mindegyik karit max szintre.BL 3 ban nem a Legendary a ritka hanem a megfelelő Anoint ahhoz a buildhez amit össze akar rakni az ember.
Pláne mielőtt berakták az Anoint reroll machine-t kész őrület volt kifarmolni ezeket mert tonna Anoint variáns van amivel eshet.
Egyik lvl cap növelés után is több napig csak Flippert farmoltam dedikált helyen 1HP Deathless/Urad buildes Mozera mert nem akart kiesni azzal az Anointal a fegyver az istenért sem.Most így a reroll lehetőséggel már jobb lett a helyzet, és ez bekerült alapjáraton Wonderlands-be is aminek én örülök. 'így is lesz elég farmolás bőven'
Fegyver skinek nekem bejönnek, na persze nem a its poop skin.
Lost loot machine nem tudom miért lenne gond, örülj neki nem veszik el a nagy nehezen kifarmolt fegyvered ha véletlen kiesik a mapról mert ugye az előfordul. 'Free Radical pisztoly farmon is előszeretettel vágja bele a lávába a boss a lootot miután meghal'Midget miatt ne őket hibáztasd hanem ezt a PC világot ami egyre jobban terjed mindenhol, már nem mondhatod/rakhatsz játékba Midgetet mert az sértő.
Nagyobb hibákba én még nem futottam bele, akiket követek ilyen csatornákat ott is csak pár bugos dolgot jelentettek eddig amit kéne majd javítani + problémás a dedikált farm de azt BL 3-ban is javítottak idővel.
[ Szerkesztve ]
-
rolee9309
csendes tag
Hát igen, biztos nem a véletlenért csinálták így, ahogy alakult az utolsó 2 játék világa/felépítése. Nem lehet mindenkinek megfelelni, én pl. az eredeti bl-stílust szeretem, a kihalt, nyers világot. Fegyverek is ilyen sorrendben követik egymást favorizálás szinten: BL1-ben igazi fegyverek voltak, BL2-ben már sok pew-pew csillivilli, BL3-ban meg nekem olyan... játékfegyveresek (Jakobs-ot kivéve).
"Lost loot machine nem tudom miért lenne gond, örülj neki nem veszik el a nagy nehezen kifarmolt fegyvered ha véletlen kiesik a mapról mert ugye az előfordul. 'Free Radical pisztoly farmon is előszeretettel vágja bele a lávába a boss a lootot miután meghal'"
Na, ez pl. egy kritikus hiba nálam.
Másik, ami csomó ideig volt, az a HUD, hogy el volt cseszve nagyobb felbontáson, akkora volt egyes fegyóknak a célkeresztje, hogy rohadtul megnehezítette a dolgomat (kivéve, ha vagy olyan szerencsés, azt találsz egy boom sickle-t, aminek a fél képernyő is elég lenne célkeresztnek egy Moze-nál).
Anoint nehezíti meg valóban a farmolást, de iszonyatosan (most már az se érdekes, ott a anoint reroll, amit mondtál is), csak azzal az a bajom, hogy akkora bónuszokat adtak néhányhoz, hogy bizonyos build-ekben csak az az egy fajta anoint az elengedhetetlen.
Hozzáteszem, BL2-ben, meg a 3-ban is jóval több non-unique cuccom van, mint legendary. Sokkal jobb challenge-érzetet ad nekem, mint a mayhem vagy az OP szintek.
És ha már a szintlépést említetted: attól a falra tudtam mászni, amikor jött az a szintbővítés több lépcsőben, több frissítéssel. Mire összeszedi az ember a cuccokat -úgy, ha napi 1-2 órát játszik csak, akkor se feltétlenül a BL3-mal mindig- farmolhat megint.
Farmoláshoz mondjuk az is hozzátesz, mennyire élvezi az ember/mennyire élvezetesen csinálja. BL2-ben nem volt gond órákig farmolnom egy bloodsplosion Krieg-gel, megunhatatlan a mai napig, hogy ha mákod van, meg mindent jól előkészítettél, BUMM, FRÖCCS, azt ott fetreng egy halott boss. -
Daelion
őstag
HUD gondok na igen amikor kijött update és 21:9 monitoron nem láttam a menü felső részét rendesen vagy 2 hónapig mire javították. 'szerencsére addigra már ismertem annyira, hogy vakon is tudjam mi hol van'
Vagy amikor saját életet élt az inventory és alig engedte bezárni, vagy 5x kellet rányomnom mire ki tudtam lépni belőle.Anointok tényleg OP-k voltak és alapvetően kötelezőek ha rendes karit akart összerakni az ember max szinten.
Ezt amúgy visszább vették Wonderlandsbe, itt Enchanted a neve és itt is ad bónuszokat de nem akkorákat mint BL 3 Anoint.Újra farmolás minden szint növelés után na igen nem véletlen van annyi időm a játékba rakva. 'az volt a legjobb amikor egyik event után rakták bele és egyből lenullázták vele az event alatt befektetett farmolásod, szerencsére ebből is tanultak utána'
Erre amúgy kíváncsi leszek, hogy lesz később Wonderlandsbe mert most lvl 40 a max de lehet a dupla klassz rendszer miatt nem akarnak túl magas szintet.
Mármint ha ki tudnál maxolni minden jó dolgot a 2 klasszon belül elvesztené az értelmét, jelenleg azért nem tudsz annyi pontot kirakni.Azzal teljesen egyetértek, hogy ha élvezi az ember a karakter játszását akkor a farmolás is sokkal jobban megy.
Én mai napig néha bekapcsolom BL 3-at és megyek 1-1 Takedown kört valamelyik karimon még ha már nem is kell semmi gear mert egyszerűen imádom játszani azokat a buildeket/karikat. 'Mindent felrobbantós Radiation 1HP Moze, Chain Zane, Zerker Phasegrasp Amara'
Számomra BL 1/2/Pre Sequel után a BL 3-as gun play/játékmenet hatalmas előrelépés volt, az is nagyban hozzátett hogy inkább az fogott meg a legtöbb időre. 'Wonderlands meg kb ugyan ezt tudja kis extrával talán'Majd azért kíváncsi leszek, hova fogják alakítani 4 DLC-vel Wonderlandset mert alap BL 3 is azért inkább hiányosnak volt nevezhető.
Annál már most több van ebben a játékban szerintem.[ Szerkesztve ]
-
rolee9309
csendes tag
Takedown-ból a maliwan-t szeretem, meg a.... nem jut eszembe a neve, a slaughstar 3000-t. Azokat nagy ritkán átpörgetem, csak hogy ne menjen ki a gyakorlat .
Na igen, a DLC-k sokat dobtak a BL3-on.
Egyen, kettőn is, de azok extrák voltak, itt meg mondhatni alapelemek, amik az induláskor hiányoztak (vagy nem tudom hogy fogalmazzam jól ).
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest