Boszorkányság!
A fantasy sötét oldalából táplálkozó, RPG-szerű fejlődéssel, és akciójátékokhoz méltó harcokkal operáló játékok piaca ma zsúfoltabb, mint valaha. Legyen szó a legnagyobb költségvetésű megajátékokról (mint az Elden Ring vagy a Dragon’s Dogma 2), vagy éppen 2D-s indie gyöngyszemekről (mint a Hollow Knight vagy az Ori), aki szereti a gótikus romok közti szörnyvadászatot, az bizony alaposan ki van szolgálva. Ez egyfelől remek hír, másfelől pedig azt is jelenti, hogy egy új alkotásnak nehéz dolga van, ha a többiektől akar rajongókat elhódítani. A 2022-ben Kickstarter-kampánnyal indító Primal Game stúdió első játéka, a magyar fejlesztésű Mandragora: Whispers of the Witch Tree azonban bátran vállalta a kihívást, és az indie-átlagnál jóval igényesebb körítéssel, és igen mély fejlődési rendszerrel felszerelkezve végre megjelent.
Bár a 2D-s metroidvania-szerűségek között kiemelkedően mélynek számít a Mandragora karakteralkotó része, amint elkezdjük halmozni a felszereléseket, hősünk fizimiskájából és egyéni vonásaiból nem sokat fogunk látni. Ezért aztán sokkal fontosabb döntés a hat eltérő kaszt közötti választás: itt elérhető a klasszikus, nagypajzsos harcos, a villámgyors, két tőrt forgató orgyilkos, valamint többféle mágus-archetípus is. A varázslathasználók palettája igen színes, hisz találunk köztük káoszenergiát uraló mágust, a természet erőit megidéző vadonjárót, de választhatunk tüzet manipuláló vagy asztrális energiákat használó opciót is. Hogy a taktikai lehetőségek megsokszorozódjanak, a 25. szintet elérve, lehetőség nyílik a kasztok kombinálására is, így akár több irányból építkezve, jóval komplexebb harcmodorral vághatunk neki a kihívásoknak.
[+]
A játék története egy elnyomott, romlásba süllyedt világban játszódik. A főhős egy hithű Inkvizítor, aki a Papkirály parancsára vesz részt egy boszorkány kivégzésén. Ám a rituálé balul sül el: karakterünk, látva az áldozat szenvedését, maga sietteti annak halálát. Ez a cselekedet súlyos következményekkel jár: a kivégzett boszorkány maradvány ereje átszáll hősünk testébe. Innentől kezdve furcsa hangok kísértik karakterünket, akinek az ez által okozott problémákon túl a Papkirály haragjával is szembe kell néznie. De kapunk egy esélyt, hogy helyrehozzuk a végzetes hibát: le kell szállítanunk egy újabb boszorkányt a Papkirálynak, akin uralkodónk most már tényleg elvégezheti a korábban meghiúsult szertartást. Ez kiindulásnak nagyszerű, de sajnálatos módon a történet innen már nem tartogat igazán eredeti fordulatokat – a párbeszédek során adott válaszlehetőségei például nem vezetnek jelentős változásokhoz.
Hirdetés
[+]
A Mandragora játékmenete a soulslike és a metroidvania stílusok ötvözetére épül: az utóbbi műfajból származik a pálya felépítése, előbbiből pedig a harcrendszer egyes részletei. A világ félig nyitott struktúrájú, vagyis egymással összekapcsolódó zónákból áll, amelyeket rejtett átjárók és titkos helyszínek színesítenek. Számos terület csak speciális tárgyak vagy képességek megszerzése után válik elérhetővé, így a felfedezés során vissza-vissza kell térni korábban már bejárt helyszínekre is. A Boszorkányfa területén található tábor szolgál a játékos bázisaként: itt gyűjthetjük össze az elvándorló NPC-ket, akik különféle szolgáltatásokat – például fegyver- és eszközkészítést, valamint tárgyaink fejlesztését – kínálnak. A fő küldetésszál mellett mellékküldetéseket is vállalhatunk, azonban ezek többsége sajnos nem túl változatos, leginkább adott számú ellenfél eliminálására szorítkoznak. Minden kaszt saját képességfával rendelkezik, amelyek első ránézésre kifejezetten szerteágazónak tűnnek. Azonban a mélyebb szemrevételezés során kiderül, hogy a legtöbb fejlesztés kimerül az egyes tulajdonságok és értékek egyszerű növelésében, így a valódi build-variációk száma korlátozott.
[+]
A harcrendszer alapvetően taktikus megközelítést követel: a kitérések, a megfelelő időzítés és a stamina-gazdálkodás egyaránt kulcsfontosságú tényezők. A harcrendszer a megannyi villámgyors metroidvania mellett lassúnak tűnik, van benne egyfajta „súlyosság”, minden csapásnak érezni az erejét. Igaz, ez azzal is jár, hogy hősünk az áhítottnál lomhábban reagál gombnyomkodásainkra – több ellenfél gyűrűjében például piszok nehézkes feladat elkerülni valamennyi támadást. Néhány főellenség ellen kifejezetten élvezetes küzdeni, de bőven akadnak olyanok is, amelyeknek csak két-három eltérő támadása van – és az is furcsa megoldás, hogy vannak a főellenfelek között újra visszatérő alakok is, akik alig változó mechanikával kerülnek ismét elénk. A kihívást inkább az adja, hogy a kisebb ellenfelek is rendkívül nagy sebzést okoznak, alacsony staminaszintünk pedig szigorúan bünteti a hibákat: néhány rosszul időzített mozdulat pillanatok alatt kimerüléshez, és így végzetes hátrányhoz vezethet (a nehézségi szint szabad módosítása szerencsére rendelkezésre áll). Sajnos az inputkezeléssel is akadnak problémák: nemritkán előfordult, hogy karakterem nem hajtotta végre a kívánt parancsot, például nem ugrott, nem sikerült elkapnia egy létrát, vagy felmászás helyett a mélybe zuhant. Ezek az apró, de bosszantó technikai problémák különösen kellemetlenné válhatnak a precíz platform-szakaszok során – a jó hír viszont az, hogy a fejlesztők szép tempóban vadásszák a bugokat.
[+]
Bár a Mandragora számos ponton hagy kívánnivalót maga után, a vizuális megvalósítást tekintve kétségkívül kimagasló teljesítményt nyújt. A párbeszédek alatt megjelenő karakterportrék, a rothadó városok atmoszférája, az átvezetők látványvilága, valamint számos ellenfél taszítóan nagyszerű kinézete is tökéletesen illeszkedik a dark fantasy követelményeihez. A technikai teljesítmény szintén dicséretet érdemel, a játék teljesen stabilan fut. Külön kiemelendő, hogy Steam Decken is remekül teljesít, így azok is bátran belevethetik magukat a kalandba, akik kézikonzolon szeretnék feldúlni a Mandragora sötét világát. Bár sajnos nem állítható, hogy tökéletes állapotban jelent volna meg, a fejlesztők már most kijavítottak egy rakás hibát. A hangulat és a körítés kiemelkedő a műfajban, és a hat kaszt keverésével működő fejlődési rendszer is remekül működik.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg. A Switch-verzió még idén érkezik.
A tesztjátékot a kiadó-fejlesztő Primal Game biztosította.
Összefoglalás
A Mandragora egy olyan metroidvania-szerűség lett, ami nem a villámgyors harcokra és az ide-oda suhanós tempóra épít, hanem lassabb, megfontoltabb játékot vár el. Története az igen hangulatos felvezetés után sajnos leül kicsit, de nagyszerűen megrajzolt tájai és ellenfelei így is lekötik majd a játékos figyelmét. A főellenfelektől a képességfákig mindenre ráférne még egy kis finomítás – reméljük, a technikai hibák kigyomlálása után erre is lesz ereje a fejlesztőknek.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree legfőbb pozitívumai:
- Minden téren remek látványvilág;
- hat, tényleg eltérő kaszt, keverhető képességekkel;
- jól optimalizált konzolokon és kézi PC-ken is.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree legfőbb negatívumai:
- Kiszámíthatatlan nehézségi görbe;
- néhány igen zavaró programhiba;
- ellaposodik a remekül induló sztori.
Balga Bence
