Hirdetés
Vissza a gyökerekhez
A régebbi játékosok még biztosan emlékeznek azokra az időkre, amikor a Codemasters uralta az autós konzoljátékok piacát. A brit fejlesztő/kiadó olyan címekkel alapozta meg sikerét a 32 bites konzolok korában, mint a ToCa Touring Car Championship, vagy épp a Colin McRae Rally sorozat. Utóbbi sokáig a rali játékok etalonjának számított, egészen addig, amíg a fejlesztők el nem indultak egy egészen más irányba. Részben talán McRae tragikus halála is szerepet játszott benne, de tény, hogy a 2007-ben kiadott DIRT című játék sokkal „árkádosabb”, egyszerűbb lett elődeinél, egyszersmind eltávolodott a hagyományos ralizás műfajától.
Az ezt követő években a Codemasters látványos és sikeres trilógiává bővítette a sorozatot, a rali szerelmesei azonban elégedetlenek voltak. Nem is lehet őket hibáztatni: a hivatalos licensszel rendelkező WRC játékok korábban csak Playstation gépekre jelenhettek meg, később pedig – miután a névhasználati jog az olasz Milestone csapatához került – be kellett érnünk hangulatos, de jobb esetben is csak középszerű játékokkal. A hagyományos és élethű ralis játékok piacán egyre nagyobb űr kezdett el tátongani.
A Codemasters vezetői szerencsére felismerték, hogy igény lenne egy minőségi, de valódi rali játékra, olyanra, ami visszaidézi a régi Colin McRae Rally sorozat gyökereit, hangulatát, ráadásul minél élethűbb, annál jobb. Óvatoskodó módon, először egy kis csapat kezdett dolgozni rajta, majd később PC-re adták ki Steam Early Access-ben, ahol a közönség tesztelhette, és visszajelzéseivel hozzájárulhatott a játék további csiszolásához. A végleges játékot a számítógépes közönség a tavalyi év végén kapta kézhez, a konzolos játékosok pedig mostantól vethetik bele magukat a hamisítatlan ralizás örömeibe – és nehézségeibe.
Utóbbit pedig feltétlenül hozzá kell tennünk, a DiRT Rally ugyanis nem könnyű játék, nem is akar az lenni. A fejlesztés során elsődleges fontosságú volt, hogy a játék minél élethűbb legyen, szinte bármi áron. A készítők ezt szinte maradéktalanul meg is valósították: ebben a játékban van az utóbbi évek legjobb vezetési modellje és fizikája, sőt talán a rali játékok történetében – a legendás Richard Burns Rally-t leszámítva – nem is volt ennyire élethű darab. Ennek pedig ára van: a hibákat a játék könyörtelenül megtorolja, a más versenyjátékokból ismert visszatekerés itt nem áll rendelkezésre, egy-egy szakasz újrakezdése pedig komoly pénzbüntetéssel jár. A sérülésmodell részletes, ha sikerül totálkárosra törni az autót (márpedig ezt nem nehéz megtenni), akkor az adott verseny ugrott is. Cserébe egy-egy jól sikerült szakasz vagy komplett verseny után igazi sikerélményt kapunk, a karrierben felhalmozott pénzért pedig, érezzük, komolyan megdolgoztunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!