Izgalmas kalandok
Míg az alapjáték nem sok extrát kínált a sztori végigküzdését követően (persze a végtelenségig lehetett élvezetesen tápolgatni, csak épp mindig ugyanazokon a tájakon), addig az Ultimate Evil Edition külön figyelmet szentel arra, hogy a játékosok ne süppedjenek unalomba ez után sem. A végigjátszást követően nem csak az extra nehézségi szintek nyílnak meg, de az Adventure játékmód is. Ez felkínálja a kampány öt fejezetét, azaz az öt hatalmas területet, mindegyiken öt véletlenszerűen generált küldetéssel. Nagyon bonyolult dolgokra nem kell számítani, általában valami főellenség legyőzése vagy kisebb járat teljes megtisztítása a feladat, de ezek a pörgős, általában öt-tíz perc alatt simán leküzdhető küzdelmek száműzik az üresjáratot a programból, és csak a taktikus küzdelemre koncentrálnak. Ezekért nem csak rengeteg kincs és pénz a jutalom, de vérkövek (ezek egy új kereskedőnél költhetők el) és Rift Keystone töredékek is járnak.
Ez utóbbiakból öt szükséges egy teleportkapu megnyitásához, és az így megnyíló minilabirintus, azaz Nephalem Rift a játék legakciódúsabb pillanatait hozza. E járatokban ellenfelek legyőzésével tudunk lassan feltölteni egy mércét, amelynek telítődése magával hozza egy rendkívül erős főellenség megjelenését. Ezek kivégzése tényleg embert próbáló feladat (legalábbis magasabb Torment nehézségi szinteken), de a zsákmány mindig megéri a belefektetett időt és energiát.
Mivel a legjobb tárgyak csak magas nehézségi szinten esnek, ott is leginkább a Nephalem Riftekben, az Ultimate Evil kiadás végjátéka az Adventure módban fog telni, jó esetben három haverral – vagy akár ismeretlen társsal – az oldalunkon. És mivel itt a pályák nagy része ténylegesen randomgenerált, mint ahogy a kincsek és ellenfelek is végtelenül változatosak, mindezt hosszú-hosszú órákon, napokon át az unalom legkisebb jele nélkül tehetjük meg. Karakterünk a maximális szint elérése után is jócskán fejlődik; sőt, az igazi előrelépés itt indul meg igazán. Nem csak az új és új fegyverekről és páncélokról van szó (bár ezek is hihetetlenül fontosak), de a Paragon-szintekről is: ezek minden karakterünkre univerzálisan hatnak, és így szinte a végtelenségig (de legalábbis 800 plusz szinten át) tudunk tápolódni ezekkel.
A konzolos Diablo 3 már az alapjáték megjelenésekor megérte a pénzét, most pedig sikerült még élvezetesebbé tenni. Igen felhasználóbarát megoldás, hogy korábbi mentéseinket szabadon tudjuk átvinni az Ultimate Evil Editionbe (én például Xbox 360-on kezdett karakteremmel PS4-en játszottam tovább), és az is, hogy az előző konzolgeneráción rendkívül kedvező áron jelent meg a játék. Az Adventure módnak köszönhetően eltűnt az unalom, a fejlődés még intenzívebb, mint eddig és még az elvárt újítások – az új kaszt, az új területek, kisebb újítások – is a vártnál jobban sültek el. Csalódás csak az lehet, ha a PC-re folyamatosan érkező patch-eket a híreszteléseknek megfelelően tényleg nem írják át konzolra – de remélem fogyott olyan jól e platformokon is a játék, hogy ezt a barátságtalan húzást nem lépik meg a Blizzardnál. Nem vártam volna előre, de a még egy évnél is fiatalabb újgenerációs konzolok felhozatalának egyik legjobb, legtartalmasabb és kooperatív módban legélvezetesebb játéka lett a Diablo 3!
Pro
- A korábbi mentéseinket át tudjuk vinni az Ultimate Evil Editionbe.
- Az Adventure mód eltünteti az unalmas részeket.
- Az új elemek kimondottan jóra sikerültek
- Az átvezető videók
- Konzolon is maximális, kompromisszumoktól mentes élményt nyújt
Kontra
- A történet ezúttal sem világbajnok.
- Gond lenne, ha a PC-s patch-ek nem jutnának el a konzolokra.
