A recept önmagában nem elég

Volt néhány esztendő, amikor minden japán szerepjátékban horgászni lehetett – hol egyszerűen, hol komplex módon, de néhány élvezetes megvalósítást követően a pecázós minijáték szinte kötelező elemmé vált. Valami hasonló történik manapság egy teljesen eltérő műfajban is: az üzletmenedzselős játékokba egyre sűrűbben kerülnek akciórészek, mégpedig sokszor randomgenerált, roguelite formában. Persze ez sem teljesen új dolog, az Atelier-sorozat már indulása óta hasonló koktélként él, és biztosan lehet még korábbi példákat is felhozni – de a Recettear, a Moonlighter, vagy a még újabb Potion Permit és Dave the Diver is kiválóan vegyítették a látszólag össze nem illő játékelemeket. (Sőt, a búvárkodós kalandba minden más is került, amit csak el lehet képzelni.) Természetesen a Cuisineer is ezeken az alapokon nyugszik: a cicalány Pom bőrébe bújva nemcsak Potato Palace nevű éttermünket kell üzemeltetni, de a sütés-főzéshez szükséges alapanyagokat is nekünk kell megszerezni a világ bejárása során.

A felállás nincs túlbonyolítva: Pom szülei nyugdíjas éveiket egy világkörüli utazással töltenék, ezért némileg önző módon pénzzé tesznek mindent az addig jól menő vendéglőből, sőt, a biztonság kedvéért még egy tetemes hitelt is felvesznek, amit persze hátrahagyott csemetéjüknek kell majd visszafizetnie. Mivel Pom nyilván nem dúskál a pénzben, úgy dönt, hogy az egyetlen esélye az adósok börtönének elkerülésére az, ha újra kinyitja az éttermet, aminek egyébként kifejezetten örülnek a városka lakói. A többi karakter dizájnja kedves és aranyos, bár a dialógusaik elképesztően klisések, és gyakorlatilag teljesen feleslegesek. A környékbeli ismerősöktől egy rakat szimpla mellékküldetést is kaphatunk, plusz igénybe vehetjük szolgáltatásaikat is: bővíthetjük éttermünket, fejleszthetjük eszközeinket, új gépeket vehetünk és így tovább. Magát az éttermet bármikor kinyithatjuk, és oda késő estig érkeznek a vendégek – és naponta háromszor, reggeli, ebéd és vacsora idején komoly rohamra is lehet számítani, feltéve persze, hogy kínálatunk és ételminőségünk híre messzire elért már.

[+]

Maga az éttermi rész meglehetősen egyszerű, leginkább a Diner Dashre (vagy idősebbeknek: a Root Beer Tapperre) emlékeztet. Bejön egy kuncsaft, kinézi az étlapról, hogy mit kér, rábökünk az étel elkészítésére a megfelelő eszköznél – már ha van elég alapanyagunk –, a kaja magától elkészül, majd a vendég odabattyog a pulthoz és elveszi magának. A végén fizet és távozik, miközben mások már bosszankodva várják a helyét. Bár később jóval több asztalt helyezhetünk el, így a sürgés-forgás intenzívebbé válik, de az egyszerűnél is egyszerűbb főzési folyamat hatására ez a rész sajnálatosan monotonná válik. Ebbe a rendszerbe később is csak sajnálatosan kevés új csavar érkezik – ilyen például a pökhendi nemesek feltűnése, akik elegáns ruháikban nyilván nem fognak a pórnép mellett a sorban tolongani, így az ő étkeiket ki is kell vinni az asztalukhoz. Ilyen extra vevőfajtából, vagy bármi más extrából kellett volna még féltucat, de így a Cuisineer konyhai része sajnálatosan ingerszegény lett, ráadásként a eleinte riasztóan kevés pénzt termelünk ebben a szakaszban, és csak igen lassan jutunk el a későbbi élvezetesebb, pörgősebb szintekig.

[+]

A játék másik felét a dungeonok bejárása teszi ki: itt ellenségekkel és csapdákkal teli szinteken végigvergődve juthatunk hozzá friss alapanyagokhoz. A tematikusság jópofa: porcicákhoz hasonló lényekből szerezhetünk lisztet, tűzokádó chilipaprikák adják a fűszert, harcias csirkékből nyerhetünk ki húst és tojást, vagy épp osztagokba verődött rizskatonák szolgáltatják az alapélelmiszert. Pom spatulákkal üt, makrélákkal csapkod, kardhalakkal döfköd, tányérokat dobál vagy duriánokat hajigál mérgező bombákként. Ez a fajta grafikus kreativitás itt kifejezetten szórakoztató, de maga a harc nem kifejezetten élvezetes, ráadásul alap nehézségen kifejezetten frusztráló is néha. Plusz, a kezdeti elképesztően limitált tárhely hamar megtelik fákkal, kövekkel vagy tojásokkal, és nincs értelme folytatni az utat.

[+]

A teljes élmény így két, papíron üzemképes ötletnek sajnálatosan egyszerű kivitelezése, amit a bájos, ételek köré tematizált világ aligha bír el. Kis túlzással már az első órában láttunk mindent, amit a Cuisineer nyújtani tud, és sem a történet, sem a játékmenet nem elég motiváló eléggé ahhoz, hogy folytassuk. Rengeteg a repetitív elem, ami talán vonzóvá teheti a grind szerelmeseinek (esetleg annak, aki egy egyszerű, sok odafigyelést nem kívánó játékos szeretne mondjuk podcast-hallgatás mellé), de mindenki más hamar beleunhat a lassú előrejutásba és az ismétlődő, egyszerű játékelemekbe. Hiába az ízekről elnevezett napok, az időszakos fesztiválok, a kellemes grafika és a kreatív koncepciók, ha a kivitelezés középszerű. Mellesleg alig magyaráz el valamit a játék, így a fejlesztés, fejlődés és egyéb aspektusokra magunktól kell rájönnünk – hacsak, általában megkésve, nem kapunk erről egy véletlenszerű levelet. A Cuisineer így sajnos odasült, ahelyett, hogy újabb remek tagja lenne ennek az egyre népszerűbb alműfajnak. Míg a recept – papíron – príma, a kivitelezés egyszerűen sótlan.

A Cuisineer PC-re, PlayStation 5-re, Switch-re és Xbox Series konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Marvelous Europe biztosította.

Összefoglalás

A Cuisineer jó alapanyagokból főz igen középszerűt. Ha szeretsz grindelni, akkor mind az éttermes, mind a roguelike harci elemek tetszeni fognak. Ezt leszámítva azonban középszerű, önismétlő és sem átgondoltsága, sem kidolgozottsága nem éri el a szükséges szintet. Egyedül bájos grafikája és ételes tematikája teszi különlegessé, minden más szempontból gyenge vagy átlagos.

A Cuisineer legfőbb pozitívumai:

• Jópofa koncepció;
• kellemes képi világ;
• frappáns ételes tematizálás.

A Cuisineer legnagyobb hiányosságai:

• Repetitív és hamar unalmassá válik;
• nemigen használja ki a lehetőségeit;
• és nem is mutatja meg rendesen a lehetőségeit.

Georgiadisz Leonidas