Master Collection?

Az első Metal Gear Solid egy kis extra törődést is kapott, ebből ugyanis rögtön három verzió érhető el: az alapkiadás, a korábban csak Japánban megjelent kibővített és kommentárral ellátott, egykor három lemezen terpeszkedő Integral, illetve ennek nyugaton is megjelent, csak a virtuális kiképző missziókat tartalmazó része, a Special Missions kiegészítő. Noha az Integral egyik fő újítása – a japán közönség felől nézve – az angol szinkron megjelenése volt, sok szöveg japánul maradt benne, köztük e kiadás szerintem legérdekesebb újdonsága, a fejlesztői kommentár is. Sajnos a fejlesztők nem tették meg azt a szívességet, hogy ezek lefordításával törődtek volna, így ezek továbbra is csak a japánul olvasni vágyók számára lesznek befogadhatók. Az sem oldható meg, hogy a külön letöltendő japán szinkront mondjuk angol felirattal kombináljuk – amit hangfájlnak hív a játék, az valójában az adott régióban megjelent teljes játék. A MGS2 és 3 esetében sajnos nem kapjuk meg az eltérő kiadású-platformú-tartalmú verziókat – ezek a cirkalmas főmenüt leszámítva pontosan ugyanazok a fájlok, amelyeket a Bluepoint bő egy évtizeddel korábban elkészített – és így a sok bónusz játékmód és menüpont, ami a PS2-es érához viszonyítva onnan hiányzott, most sem tért vissza.

[+]

Messziről nézve az első Master Collection tehát egy, a Konamihoz képest meglepően igényes csomag. Aki az egészet megveszi, az hét játékot kap, mindenféle bónuszok és legalább egy játéknál eltérő verziók kíséretében. És hát micsoda játékokról van szó! Már a korai részek is különlegesnek számítottak a maguk idejében, de aztán a Metal Gear Solid méltán vált a PlayStation-korszak egyik legragyogóbb csillagává, egyik legfőbb vonzerejévé, egy branddé, amelynek saját platformjára csalogatásához a Microsoft minden követ megmozgatott. Aki esetleg nem ismeri a szériát, annak nehéz azt mondani, hogy hagyja ezt ki – még úgy sem, hogy a következőkben bizony arról kell szót ejteni, hogy ezt a sok szép tartalmat milyen igénytelen formában is pakolta át a sorozat számára új platformokra a kiadó.

[+]

Érdemes például megnézni a Metal Gear Solid 1-et, ami sokak szemében e gyűjtemény legvonzóbb eleme lesz. Ez egyszerű, igénytelen emulációval működik – évtizedekkel lemaradva attól, amit ma egy ingyenes, rajongói emulátor tud. A felbontás 240p, a framerate pedig 25 – legalábbis, ha nem töltjük le, és indítjuk el külön az amerikai verziót, ami 30 fps-sel futott. No persze az sem állandóan, hanem csak általában, mert ahogy az eredeti hardveren, úgy a négy generációval fejlettebb PlayStationön is ugyanúgy bezuhan 20 alá a képfrissítés a nagyon zsúfolt helyzetekben. Én szeretem a korhű emulációt, de talán a szaggatás egy olyan dolog, amit nem istenkísértés megváltoztatni egy újrakiadásnál. A játékhoz nem kapunk semmiféle grafikus beállítási lehetőséget, még egy vacak CRT-filterre sem futotta az energiából; és nincs quicksave, idővisszatekerés, vagy bármi más extra sem. A végeredmény: a 4K kijelzőn borzalmasan homályos, elmosott új változat kevésbé látványos, mint az eredeti, PlayStation 1-en futtatott eredeti. Arról nem is beszélve, hogy egy modern emulátor varázslataihoz képest milyen elképesztő, milyen kolosszális az elmaradás! Apró extraként PC-n az első rész csak kontrollerrel irányítható, sőt, annak csatlakoztatása nélkül még csak el sem indul – az pedig nem analóg módon, hanem nyolcirányú kontrollerként működik.

[+]

Ahogy már többször említettem, a Metal Gear Solid 2 és 3 ugyanaz a verzió, amit 2011-ben már megvettünk. Akkor a 720p felbontás elfogadható volt, ma nem ez a helyzet. Akkor nem volt PC-s megjelenés, így a grafikai opciók totális hiánya elfogható volt, ma nem ez a helyzet. Minél közelebbről vizsgáljuk meg ezeket az új kiadásokat, annál bizarrabb az összkép. Néha találunk egy hasznos javítást (a codec-párbeszédeknél kevesebbet kell várni), máskor meg csak egy platform részesül ebből: élsimítás mintha csak PS5-ön lenne az MGS2-ben. Xboxon egyébként is sikerült elérni, hogy az új verzió nem mindig néz ki jobban, mint a 360-ra megjelent, kompatibilitási módban futtatott régi HD Collection – megjelenéskor például egy minden nyomorúsága ellenére is vicces programhiba miatt csak a megjelenített kép alsó felén dolgozott az élsimítás. És ami a legdurvább: ez még mindig jobb állapotban van, mint a Switch-es Metal Gear Solidok, ahol a két legújabb rész csak 30 fps-sel fut (már amikor ez nem zuhan be), még annak ellenére is, hogy például a MGS2 PlayStation 2-n is 60-as tempót diktált játékmenet közben. Általános extraként minden játék tele van hanghibákkal, ami néha pattogásban, máskor a zenék pocsék hangminőségében, vagy éppen teljesen elrontott hangkeverésben nyilvánul meg.

[+]

Külön említést érdemel az érintőlegesen már említett PC-s kiadás, meghökkentő újításként ugyanis a Master Collectionben e platformon sincsenek grafikai beállítások. Ezt nem úgy értem, hogy kevés opció van, hanem úgy, hogy nem léteznek grafikai beállítások. Teljesítménytől függetlenül minden PC-n 720p felbontásban, kizárólag bilinear filteringgel, teljes képernyőn indul el a második és harmadik rész, és ha HFR monitorunk van, hát jó eséllyel az játszhatatlanná teszi az erre nem felkészített programokat. A képminőség szinte hihetetlenül rossz, és bár ezen külső programokkal és egy, a megjelenés másnapján már elérhető moddal ma már lehet javítani, ez finoman szólva sem a Konami érdeme, hanem inkább az igénytelenség emlékműve.

[+]

Fantasztikus játékok, bőséges extra tartalommal az egyik oldalon, de technikai szempontból a lehető legspórolósabb, legkutyaütőbb megvalósítás, amit csak el lehet képzelni – ez a „mesterkollekció” mérlege. A Konami szerint előbb-utóbb várható néhány grafikai opció a PC-s kiadásba – hát alig várom, hogy megjelenés után hónapokkal sikerüljön meghódítani ezt a bércet. Az egyetlen félig-meddig elfogadható és így nagyon óvatosan ajánlható verzió a PlayStation 5-ös kiadás; Switch-re nem sikerült élvezhetően áttenni a játékokat, az Xbox-verziókat érthetetlen programhibák tömege sújtja, a PC-s port pedig még a Batman: Arkham Knight és a Last of Us megjelenéskori állapotát is megtapasztalt veteránokat is zokogásra készteti (ezúttal mondjuk nem a szörnyű teljesítménnyel). Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem élvezhető az a munka, amit az eredeti játékokba tett a sok száz fejlesztő – én minden problémája ellenére izgulva játszottam végig Xbox Series X-en a második és harmadik részt (az elsőt karácsonyra tartogatom, hátha kap még addig valami törődést), de kikapcsolás után mindig legörbült a szám, amikor azon kezdtem el morfondírozni, hogy milyen is lehetett volna ugyanez a kollekció, ha készítői tisztelettel közelítik meg…

A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1 PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega biztosította.

Összefoglalás

A Digital Eclipse-nek minden félelmem ellenére nem kellett szégyenkeznie, amikor Gold Master Series névre keresztelték legújabb sorozatukat. A Konaminak kellene, amiért a Master Collection név mellett döntöttek. Pedig pont tartalom terén nincs gond, sőt, itt az átlagnál sokkal jobban el vagyunk kényeztetve – az viszont, ahogy a Metal Gear Solid-epizódok megjelennek, hangzanak, viselkednek ebben a gyűjteményben, az minden kritikán aluli.

A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1 legfőbb pozitívumai:

• Hét játék egyben, amelyek közül legalább négy még ma is nagyszerű;
• rengeteg igényes extra tartalom a zenehallgatótól az enciklopédiáig;
• itt van a Metal Gear Solid 1 mindhárom verziója;
• a Silent Hill-kollekció még sokkal rosszabb volt.

• A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1 legnagyobb hiányosságai:

  • A PC-s verzióban nincsenek beállítási lehetőségek;
  • Xboxon sokszor rondább, mint 2011-ben;
  • a Switch-verzió úgy, ahogy van;
  • a Metal Gear Solid 1 jobban nézett ki PS1-en;
  • hanghibák tömege minden Solid-játékban;
  • nem lehet a nyelveket és feliratokat keverni.

  Bényi László