LEGO Jurassic World teszt

LEGO történet, bevezető

A kicsit már idősebb olvasóink, de remélhetőleg a fiatalabbak is ismerik a LEGO-t, ami egy világsikerű építőjáték védjegyzett neve. Érdekességképpen annyit mindenképpen érdemes elmondani, hogy a céget Ole Kirk Christiansen alapította Billund néven még 1932-ben, majd két év múlva vette fel a vállalat a ma is ismert LEGO nevet. Akkor még nyilván nem voltak számítógépek, a gyerekek és a felnőttek is ilyen, eleinte még négyszögletű, bütykös felülettel rendelkező elemekkel játszottak, ám a PC-k és a konzolok térnyerésével egyértelmű volt, hogy valamilyen szinten majd ezeken a platformokon is lehet virtuális formában építkezni.

A LEGO sorozat videojáték formájában rengeteg részt és feldolgozást megélt már, a dán vállalat virtuális építőkockáiból és építőelemiből létrehozott világokban át lehetett már élni a Csillagok Háborúja kalandjait, lehetett járni a varázslatos Harry Potter iskolában, meg lehetett menteni Gotham városát Batman bőrébe bújva, de nem maradhatott el például Indiana Jones kalandjainak átélése sem. Mivel a szoftverek máig nagyon keresettek, lehetett várni, hogy ezzel még nem merül ki a lehetőségek köre. Itt jön szóba mai tesztünk, mely a LEGO Jurassic World történetét helyezi nagyító alá, és könnyen kitalálható módon Spielberg legendás dinoszauruszos világát hozza el a nekünk.

LEGO Jurassic World
[+]

A fejlesztők már a játék bemutatásának idején nyíltan vállalták, hogy nem kell eget rengető újdonságokra számítani az eddigi részekhez képest, bár a sorozat kedvelőinek ez aligha jelent problémát, hiszen ettől függetlenül az új játékmenet sok kihívással szembesíti majd a gép elé ülő felhasználókat, akik sok-sok órán keresztül le lesznek kötve a Jurassic World látványos grafikája előtt. A szoftverben 20 pálya fedezhető fel, ám ami még jobb, hogy több mint száz karakter bőrébe bújhatunk bele, melyek közül természetesen mindegyik különleges képességekkel rendelkezik.

LEGO Jurassic World
[+]

A platformtámogatás rendkívül széleskörű, hiszen a játék nem csupán a szokásos PC, Xbox 360, Xbox One, PlayStation 3 és PlayStation 4 kvintettre jelent meg, hanem akár Wii U-n, PlayStation Vitán és Nintendo 3DS-en is végigtolható, így elég sok játékosnak megemelkedhet majd a vérnyomása a T-Rexek vagy a Velociraptorok elől való menekülés során. A játék nagy előnye, hogy valamennyi filmből tartalmaz lényeges és ismert részeket, ám természetesen a fejlesztők egy kicsit átdolgozták a sztorit annak érdekében, hogy a lehető legfolyamatosabb játékélményt nyújthassa a produktum.

A történet más, a játékmenet a régi

A játék elindítása után azonnal a főmenübe jutunk, ahhoz viszont, hogy a háttérben visszaköszönő világot felismerjük, meg kell néznünk a lassan egy milliárd dolláros bevételt elérő Jurassic Word filmet, hiszen a modern épületek a jövőt idézik, valamint a szintén futurisztikusnak számító, guruló járművek sem éppen mindennapos szerkezetek. Kicsit érdemes egyébként magával a menü felépítésével is foglalkozni, hiszen rémesen egyszerűen megtalálhatók az alpontok és a beállítások, felül pedig olyan információkkal találkozunk, mint hogy mikor van nyitva a létesítmény, hány százaléka van kihasználva a teljes kapacitásának.

Lego Jurassic World
[+]

Minden filmes epizódra (Jurassic Park, Jurassic Park 2 - Az elveszett világ, Jurassic Park 3, Jurassic World) öt pálya jut, így tényleg felhördülhet majd a játékos, hogy "ezt már láttam", "itt tudom, mi fog történni", és ezek azok a pillanatok, amik az eddigi epizódokhoz hasonlóan személyessé teszik az új LEGO játékot is. Az egész konzolozás vagy számítógépezés alatt a smash and bash lesz a legfontosabb társunk, vagyis ami nem tartozik szorosan a háttérhez, azt bizony szét kell törni vagy zúzni. Ez ugyanis ennek a játéktípusnak az alappillére, ezzel lehet előre haladni a történetben.

Lego Jurassic World
[+]

Az első feladatunk során máris számos kihívással kell megküzdeni, pedig igazából csak egy raptorketrecet kell a helyére csúsztatnunk. A karakterekkel már ekkor kezdünk megismerkedni, ám főleg arról fog tudomást szerezni minden játékos, hogy miért kell majd folyamatosan váltani közöttük. A vadász nyugtatólövedéket tud kilőni, és olyan helyet is elér ezáltal, amit ugrással például nem lehetne, akinél pedig sokkoló van, ő elektromos töltettel tudja feltölteni a kerítést, vagy a lámpákat. Mindenképpen érdemes figyelni Mr. DNS-re, hiszen ő a súgó, a segítség, ami majd elakadáskor ráébreszt arra, mit is kell pontosan csinálni, plusz elmagyarázza, hogy mivel mit lehet tenni.

Lego Jurassic World
[+]

Nem csak a karakterek eltérő képességének megismerése jelent ugyanis fontos tudást, hanem a különféle eszközöké is, hiszen például a dinoszaurusz karmával lehet kötelet elvágni, a puskával lehet célba lőni, vagy a térképpel lehet nyomok után kutatni. Ezek mind-mind elmaradhatatlan sarokkövei annak, hogy minden feladatot maradéktalanul megoldjunk. Természetesen az objektumok darabokra törésével érméket kapunk, minél többet összegyűjtünk, annál magasabb százalékkal teljesítjük az adott szakaszt. Vannak persze olyan tárgyak is, amiket ha szétzúzunk, akkor utána teljesen mást, például egy tisztítógépet tudunk belőle építeni. A játékmenet tehát teljesen olyan, mint az eddigieknél, ám a történet természetesen másképpen alakul.

Élvezetes feladatok, jó multiplayer

Az első jó néhány feladat tiszta nosztalgia, az 1993-ban megjelent első filmes rész alapkövein megyünk végig, először a már említett Velociraptor ketrecét kell megfelelő helyre tolni, folytatásképp pedig a kutatókkal együtt kell a sivatagban felkutatnunk az ősi hullők fosszíliáit és csontjait. Ekkor megint, moziból is ismert, új karakterekkel ismerkedünk majd meg (például Dr. Alan Granttel vagy Dr. Ellie Sattlerrel), akik szintén egyedi képességekkel rendelkeznek. Miután mindent leromboltunk és megszereztünk, színre lép John Hammond, a Jurassic Park atyja. A sztorit innentől talán már mindenki ismeri, ő ajánlja fel nekünk, hogy elvisz a hatalmas kultusszal rendelkező, és a 90-es évek elején csodált, dinoszauruszokkal teli szigetre. Ha egy pályát teljesítettünk, akkor az utána már szabad módban újra végigvihető lesz.

Lego Jurassic World
[+]

Az Isla Nublarra való megérkezés után választhatunk, hogy a Jurassic Park, vagy inkább a Jurassic World felé vesszük az irányt. Hogy, hogy nem én azonnal a klasszikus világot választottam, hiszen azzal kezdődött minden. Fantasztikus érzés egyébként, hogy az összes átvezető és játékos részben a kiválóan eltalált, John Williams által komponált zene szól, egyértelmű választás volt persze ez a fejlesztők részéről, de akkor is fantasztikus érzés hallgatni. A menetek során mindig lesznek izgalmas kihívások, hiszen néha a billentyűk szerint kell megjegyeznünk kombinációkat, néha csak az összeépítés segít, van olyan alkalom, amikor csupán az elemek összeszerelésének sorrendje számít, és az sem kizárt, hogy egy dínó bőrébe bújva kell előre törnünk.

Lego Jurassic World
[+]

Ahhoz egyébként, hogy minden szintet maximumon teljesítsünk, nagyon sok idő és türelem szükséges, hiszen tényleg elképesztő, hogy mennyi mindent szét lehet csapni, az egyszerű virágoktól kezdve egészen a nagyobb fákon át a dobozokig, lényegében ami egy kicsit is élénkebb színű, mint a környezet, annak már neki is eshetünk. Nem kell megijedni semmitől, minden feladat abszolválható, legyen az a Triceratops megetetése, vagy a T-Rex elől való elmenekülés. Volt azért olyan pillanat, amikor már kissé ideges lettem, hogy nem találom a következő lépést ahhoz, hogy továbbjussak, ezért sem árt, ha nem egyedül, hanem párosban látunk neki a végigjátszáshoz.

Lego Jurassic World
[+]

A játék nagy előnye ugyanis a többjátékos mód, ketten például igencsak élvezetes volt mindig is LEGO játékokkal elütni az időt, és ez a Jurassic Worldnél sincs másképpen. Akár haverral, akár barátnővel ül a gép elé az ember, nagyon jó, hogy egymásnak lehet segíteni, és mindkettő személynek bőven jut annyi feladat, hogy ne érezze kevésnek azt, amit a szoftver kínál. Ki lehet egyezni abban, hogy ki mit csinál, ki mire koncentrál, de mindenképpen érdemes a feladatok elvégzése közben társalkodni, mert egyébként lényeges részekről maradna egyik vagy másik fél. A monitoron (vagy TV-n) ilyenkor nem a mozgásnak megfelelően választódik el a kép, hanem mindig vertikálisan, így könnyebb talán követni is, hogy ki merre csavarog.

Irányítás, elég-e ez a sikerhez, összegzés

Az alant látható kép jól demonstrálja, hogy a fejlesztők maximálisan kihasználták a gombokban rejlő lehetőséget, és egy billentyű több funkciót is ellát. Ettől függetlenül viszont nagyon könnyen megszokható a vezérlés, egy-két misszió után már mindenre automatikusan rááll a kezünk, a karakterek mozgatása, a lehetőségek átadása, az építés vagy céllövés sem okoz majd különösebb gondot. Egyedül a járművek vezethetősége igényel némi türelmet, ugyanis a kormányzás mindig attól függ, hogy merre áll a szerkezet, és ugye közben még a gázadásra és a fékezésre is figyelni kell.

Lego Jurassic World
[+]

Hogy aztán mennyire fogja a játék elnyerni az emberek szívét, az egyelőre még nagy kérdés, az viszont kétségtelenül igaz, hogy aki már játszott az eddigi változatokkal, és szerette azokat, ő bizony a mostani résznek is nagy elánnal fog nekiugrani. Adott ugyanis egy jól felépített, filmre épülő sztori, és ha valami kultikus, akkor a Jurassic Park mindenképpen annak számít, mivel bő húsz évvel ezelőtt is akkorát ütött a dinós film, hogy mindenki odáig volt érte. Most pedig, hogy végre tényleg – még ha LEGO emberkék formájában is – belülről is át lehet élni a történetet, az szinte kötelezővé teszi ezt a darabot.

Lego Jurassic World
[+]

A TT Games ugyan ígéretéhez képest nem adott az eddigi részekhez képes mást, a kiváló, nagyon jól optimalizált grafika és a széles platformtámogatás kétségtelenül kelendővé teheti a Jurassic Worldöt. Ami igazán jó lépés volt, az az, hogy minden részből kapunk valamennyit, azaz nem csak a régi filmek történtén gördülünk keresztül, hanem a most moziba kerülő rész érzését is megadja nekünk a játék. Az irányítás nagyon jó, a közös cselekmények pedig mondhatni még élvezetesebbek, ketten tényleg nagyon jó buli végigvinni a sztori módot, hiszen így közben van kivel beszélgetni, és valamelyes könnyebb is lesz teljesíteni a ránk váró feladatokat. Nekem attól függetlenül nagyon elnyerte a tetszésemet a Jurassic World, hogy a korábbi változatokhoz képest egyáltalán nem lett más a játékmenet, hiszen ez a rész is tartalmaz annyi izgalmat és kihívást, hogy aki megvásárolja, az sok kellemes órát fog eltölteni vele.

Pro:

  • Nagyon szép grafika
  • Jó irányíthatóság
  • Kiváló játékmenet, filmes élmény
  • Eredeti zene-összeállítás
  • Remekül kivitelezett multiplayer
  • Sok pálya és karakter

Kontra:

  • Nincs kimondott újítás
  • Egyedül nem mindenkit fog hosszútávon lekötni

Értékelés: 90

A játékot PlayStation 4-en teszteltük, de elérhető Xbox One-ra, Xbox 360-ra, PC-re, PS Vitára, Nintendo 3DS-re, PlayStation 3-ra és Wii U-ra is.

Legendd

Azóta történt

  • F1 2015 teszt

    A Codemasters legújabb F1-es fejlesztésében az idei és a tavalyi szezont élhetjük át, az előzőekhez képest jobb a grafika, valamint javítottak az ellenfelek intelligenciáján és az irányíthatóságon is.

  • LEGO Dimensions előzetes

    Az építőkockás játéksorozat következő részét a Traveller's Tales fejleszti, ami számos szuperhőst felölel, és már nem csak a képernyők kapnak benne szerepet.

  • LEGO Marvel's Avengers teszt

    Amerika Kapitány, Vasember és a többi Marvel szuperhős visszatér, hogy ismét megmentsék a műanyagba öntött világot.

Előzmények

  • LEGO Jurassic World előzetes

    Idén sem maradunk LEGO játékok nélkül, két hónap múlva a műanyag dinoszauruszok világába látogathatunk el a Jurassic World mozifilm megjelenése alkalmából.

  • LEGO Batman 3 teszt

    Futószalagon érkeznek a LEGO játékok, a Denevérember és kompániája már harmadszor látogat el a műanyag univerzumba. A rajongók egy része örül, de a kérdés adott: jó ez nekünk?

  • LEGO Marvel Super Heroes – Teszt

    Forradalmi fejlesztésről nem számolhatunk be, de a franchise-ra jellemző lendületes játékmenet, kiemelkedő szavatosság és humor még mindig élvezetes kombinációt ad. Ezúttal az összes Marvel hőssel a főszerepben.