Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Giovan!
addikt
válasz Ezekiell #799 üzenetére
Erre lenne egyébb megoldás is, minthogy az állammal korlátozzuk a piaci versenyt. Pl.: [link]
Ez a javaslat mondjuk feltételezi, hogy a fejlesztők nagy része elégedetlen a jelenlegi rendszerrel. Amennyiben viszont így van, ezzel el lehetne kerülni a rendszer zártságának megtörését, és fejlesztők is előnyösebb dealt alkudhatnának ki maguknak.
Persze egy ilyet megszervezni nem kis munka lenne, de nem is kellene feltétlenül mindenkit bevonni, a legnagyobb 100 talán elég is lenne az Apple akaratának megtöréséhez.
Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
Ezekiell
veterán
Egyrészt erősen kétlem, hogy össze tudnál szedni a top100ból bármennyit is egy ilyen akcióhoz (ott shareholderek vannak, akiknek meg kell felelni, nem lehet csak úgy Rambózni), másrészt az államnak igenis dolga monopóliumokat letörni. Ez konkrétan a dolga a piacon többek között, még a leglibertáriusabb eszmék szerint is sztem (bár bevallom, nem sok szélsőlibertáriust olvasgatok)
Más kérdés, hogy ez valóban olyan monopólium-e, ezt majd eldönti a bíróság. Szerintem minimum nem helyes és etikus az Apple magatartása (főleg a paymentek ügyében itt, alternatív appstore az sztem is hülyeség lenne), de ez önmagában még kevés és kutyát se érdekli
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
#54625216
törölt tag
válasz Ezekiell #799 üzenetére
"attól, hogy ez így van a kezdetek óta, még nem feltétlenül törvényes. Majd most kiderül."
De igen, ezt hívják a jogban ráutaló magatartásnak. Ha lassan másfél évtizede bevett és elfogadott gyakorlattal szemben valaki előáll, hogy dehát ez így nem fair, az jogilag is nehezen védhető, mert ha eddig több százezer fejlesztőnek és több százmillió usernek jó volt így, akkor most miért kellene valaki két szép szeméért változtatni rajta.
Persze próbálkozni lehet.Amúgy az Apple nem csak a payment processinget adja, hanem a minőségellenőrzést, vírustesztelést, stb. is.
Ez meglehetősen költséges dolog ekkora forgalomnál, viszont többek között ez a platform és a strore egyik legnagyobb vonzereje is. Azaz a fejlesztő azért tud eljutni több százmillió felhasználóhoz, mert az Appstore garantálni tudja a userek felé (de legalábbis igyekeznek garantálni), hogy nem valami átverős, kémkedős, viagraárus kínai szutykot tölt le játék helyett, emiatt a userek fizetési hajlandósága is sokkal magasabb iOS-en, mint droidon."Ez a developereknek rettentő hátrányos helyzet - viszont muszáj bevállalniuk, mert ugye az iOS piac nélkül nem lehet életképes egy multiplatform üzleti modell (és a kis deveket ez még rosszabbul érinti, mint a nagyokat)."
És miért nem életképes iOS nélkül egy mobil fejlesztés?
Mert onnan jön a bevétel igen jelentős része.
Hogy ez a bevétel alacsonyabb jutalék mellett lehetne magasabb is?
Nyilván. Zéró jutalékkal meg még magasabb lenne.
Egyáltalán, ki mondja meg, hogy mennyi a fair jutalék?
Bezony a piac.
Ha 30% jutalék mellett is lehet nyereségesen szoftvert fejleszteni, akkor a 30% nem magas. -
azbest
félisten
válasz Ezekiell #799 üzenetére
"Az Apple előírja, hogy egy szolgáltatást nem lehet más áron adni iOSen, mint báhol máshol. "
Erről meg tudnál osztani még részleteket? Ugyanis nem találom a review guidelinesban [link] és az is bonyolítja a helyzetet, hogy akár régiónként más és más árazást lehet adni az apphoz. Azt viszont írja, hogy "pricing is up to you".
-
Ezekiell
veterán
válasz #54625216 #803 üzenetére
Ha 30% jutalék mellett is lehet nyereségesen szoftvert fejleszteni, akkor a 30% nem magas.
Helyből tudok neked 2 céget is mondani, akiknél konkrétan veszteséges az iOS app, de muszáj fenntartaniuk, mert a felhasználóbázisuk akarja, hogy legyen. Ugyanezen Android app nem veszteséges, sőt. Az a 30% ugye...
Ja, és a 30%-ért nem kapsz te semmi vírusellenőrzést meg akármit, az csak az apple payment ára, szóval ne keverjük a kettőt.
(#804) azbest tessék, egy developer mesél róla itt éppen. De itt van a releváns rész is az általad linkelt guidelineból:
"You must not directly or indirectly target iOS users to use a purchasing method other than in-app purchase, and your general communications about other purchasing methods must not discourage use of in-app purchase."
Ha máshol olcsóbb, azt indirect targetingnek veszik, és insta decline megy. Sőt, ha megemlíted, hogy máshol van payment opciód - az is ugyanez.[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Giovan!
addikt
válasz Ezekiell #802 üzenetére
Nem feltétlenül kellene ténylegesen kivonulniuk, elég lenne csak ezzel fenyegetniük az Apple-t. A szakszervezetek sem sztrájkoltak folyamatosan, csak akkor, ha a képviselőik nem tudtak megegyezni a gyártulajdonossal.
Ezt szerintem még a shareholderek torkán is le lehet nyomni, tekintve, hogy amennyiben bejön az akció, az profitnövekedést eredményezne.Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
Ezekiell
veterán
Nem hiszem, hogy jó stratégia blöffölni, szóval csak akkor mondják, hogy kivonulnak, ha tényleg meg is tennék. Hamarabb nyerek a lottón, mint hogy egy ilyen megtörténjen (pedig nem lottózok).
Persze elviekben jól hangzik, de 0 esély van rá, kivitelezhetetlen.Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
azbest
félisten
válasz Ezekiell #805 üzenetére
A platform fizetési rendszerén kívüli fizetésre ösztönzést tiltja a rendszer. Nem lehet annak megkerülésére buzdítani a felhasználót. Ha kifejezetten azt hirdeted, hogy kerüld meg az ios fizetési rendszerét és fizesd be a weblapon, akkor természetesen kitiltanak.
De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egyező árazás kell legyen, szó nincs erről.A linken nem egy fejlesztő mesél, hanem a linus tech tips wan show műsorából egy részlet, ahol a hírekről beszélgetnek. És arról, hogy nekik miért nem éri meg feltenni a saját videóterjesztő appjukat. Mert nekik nem éri meg 30% jutalék mellett.
Korábbi adásukból emlékszem, hogy panaszkodtak már azért, hogy nem engedték be az appjukat. És hogy nem lehet a csak nézésre szolgáló, jutalékmentes appból új tartalomra feliratkozást csinálni, csakis passzív módon, a már meglévő előadókra való feliratkozásaikat nézhetik meg. Kommentelési lehetőséget sem szabad betenni.
Egyébként a kommentekben írják, hogy Luke téved. Vannak konkrét példák is, ahol a 30% jutalék rá van téve az ios árakra. Blizzard heartstone vásárlás. Youtube előfizetés például.
Előfizetésnél egyébként is első évben van 30%, második évtől 15% és max 60 napos megszakítása is lehet a felhasználónak, amivel még nem veszik el a kedvezmény.
[ Szerkesztve ]
-
Ezekiell
veterán
Nézd elölről a videót, konkrétan arazasrol beszélnek. Luke meg dev.
Az Activision meg a Google más szabályok szerint játszik, de ők a kivételek. Ahogy az Amazon is a 15%al. De ez nem opcio az átlag cégnek - ahogy a Floatplane példája is mutatja.
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Giovan!
addikt
válasz Ezekiell #807 üzenetére
Ha az Epic meg tudta lépni, hogy bizonytalan időre kivonult a platformról, hogy jobb feltételeket harcoljon ki magának, akkor szerintem a többieknek sem lenne ez lehetetlen feladat, pláne, hogy max pár napig tartana a távollét, mert az Apple sem lenne hülye appok nélkül várni a Feltámadást. Csak addig kéne tartania a bojkottnak, míg érzékeltetik, hogy nem tréfálnak.
Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
Dr. Akula
félisten
Apple áruház piacon. Azt hittem elolvastad a cikket.
Miben is csökkenti a lehetőségeidet az hogy több lehetőséged lesz? Ezt szerintem még az Applenél se értik.
Ott a kép a cikkben: Epicnék 8 dollár, Applenél 10 (hogy ez mitől 30% különbség azt nemtom). Már megválaszolták neked előre hogy olcsóbb lesz-e.
"Nekem rohadtul nem hiányzik az sem, hogy minden nagy fejlesztő külön storeban árulja az appját"
Mit zavar az? Ha kitiltják onnan, akkor se tudod megvenni. Monopóliumban máshonnan se.
"Szóval tegyen egy szivességet az Epic és hagyja hogy olyan rendszert használjak,"
Hagyta (még mindig az 1. kép a cikkben). Felkínálta a választási lehetőséget. Direkt a te kedvedért az Apple luxusfeláras megoldást is. Aztán a kedvenc Appled volt az amelyik beszűntette a választási lehetőségedet.
(#800) kpbendeguz: "Nem úgy merül fel a kérdés, hogy a user akar-e 7 dollár helyett 10-et fizetni"
Hanem hogy?
[ Szerkesztve ]
-
azbest
félisten
válasz Ezekiell #809 üzenetére
Ahogy írtam Luke téved. Egyik kommentelő szerint évekkel ezelőtt volt olyan szabály, de már jóideje nincsen. Twitch is ellenpélda, de biztosan találni számtalant.
Még ilyen kérdeződ oldalon is vannak olyanok, hogy miért magasabb a díj ios-en mint máshol [link]Ne már, bakker, a fél világot belinkeltem már neked. De akkor is kitartasz amellett, hogy Luke tévedhetetlen
(#813) Ezekiell
ne vicceljél már megint... ugyanannak a fizetése kerül más kevesebbe más paltformon. Nem egymástól független dolgok. Tényleg nem vagy képes beismerni, ha hoaxot tejresztel.[ Szerkesztve ]
-
Ezekiell
veterán
Twitch az Amazone ugye... A random YouTube commenter meg jobban tudja, mint a dev, akinek elutasitottak az appját ezzel.
A linked meg ios vs android, ami hülyeség. Iosen nem lehet olcsóbb alternatíva az inapp paymenttel szemben, más platformon nyilván lehet, amit nem érsz el iosrol.
Mindegy, higyj amiben szeretnél.
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Dr. Akula
félisten
Tehát azzal korlátozzák hogy nem korlátozzák? Az a gyanús ami nem gyanús? Virág elvtárs bizonyára Apple marketinges volt.
(#803) kpbendeguz: "Ha lassan másfél évtizede bevett és elfogadott gyakorlattal szemben valaki előáll, hogy dehát ez így nem fair, az jogilag is nehezen védhető"
1848-ban mit kellett nekünk szabadságért ugrálni? Több vészázadig megfelelt nekünk a Habsburg uralom is...
"Amúgy az Apple nem csak a payment processinget adja, hanem a minőségellenőrzést"
Amiről még mindig nem tudjuk hogy jelent-e bármit is, vagy csak marketingbullshit. Feltehetően csak annyit néznek hogy nehogy megkerüljék a 30%-ukat.
[ Szerkesztve ]
-
pakesz
aktív tag
válasz Busterftw #797 üzenetére
szoval az Unreal Engine -nel kapcsolatos hw optimalizalasi lehetoseget el fogja venni az Apple az Epic -tol?
ha igen akkor miert is?
jo ertem hogy a Nagy Szent Szabalykonyvben le van irva, hogy az Apple kerdes nelkul befenyithet, de megis meg tudod nekem magyarazni, hogy mi ez ha nem terror?
>> "Meg mindig ott tartunk, hogy az Epic szandekosan, a store szabalyzat tudataban megszegte azt."
wow ember, sok ilyen sarga kalapos embernek irogattal vagy nem emlekszel semmire? en konkretan emlekszem valami f.szerdore a 685 -os hozzaszolasombol... hadd ne kelljen mar leirni... -
pakesz
aktív tag
"Ha az Epic meg tudta lépni, hogy bizonytalan időre kivonult a platformról, hogy jobb feltételeket harcoljon ki magának, akkor szerintem a többieknek sem lenne ez lehetetlen feladat,"
kik ezek a tobbiek?
az Amazon megkapta a 15% -at o most miert kellene kivonuljon?
a Mikrofosika az xClouddal eleve nem is tudott betorni: https://www.engadget.com/apple-ios-app-store-cloud-gaming-050716324.html
van meg valami 3 nagy behemot akirol olvastam az egyik a gugli, de nem jut eszembe a tobbi...
vagy a kis developerkekrol beszeltel akik meg egy pert se kepesek grundolni? -
-Skylake-
addikt
"Mutass rá nekem, melyik piacon van az Apple-nek monopóliuma?"
Tudod ha megértenéd a monopólium fogalmát , akkor sokkal jobban haladhatna ez a beszélgetés , csak sajnos nem érted és ezért nem értitek itt egymást.
Gondolatkísérlet : szerinted ha a világon minden országban , minden ember Windows-t használ , de minden országban van egyetlen egy ember aki Linuxot , akkor mi van ? Mert a te érvelésed alapján ott nincs monopóliuma az MS-nek , hiszen van a világon 193 ember , aki Linuxos. Azt kéne felfogni, hogy a monopólium az nem a 100% "lefedettség". Ez csak az elméleti definíció.
Hogy tiszta legyen , monopol helyzetben akkor vagy, ha a termékeddel kényszeríteni tudsz. Pl azt tudod mondani, hogy mostantól vagy fizetsz 50%+-t az Office-ért , vagy akkor ott Libre. Na a valóságban Te is pontosan tudod, hogy nincs ott a Libre annak a cégnek , akinek a 85ezer alkalmazottja rá van fektetve egy MSO rendszerre. Ez a monopólium, amikor az üzletfelednek nincs rajtad kívül valós alternatívája, ezért teljes mértékben ki van szolgáltatva a te döntéseidnek. A facebook is monopol helyzetben van például, pedig nekik sincs 7.7milliárd userük.
Lásd be, hogy tévedsz."Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
-
-Skylake-
addikt
-
-Skylake-
addikt
válasz Marvinyo #821 üzenetére
"De hát az egész konkrét per tárgya az (is), hogy monopóliumnak minősül-e az Apple-iOS világ."
Igen , én értem. Szerintem igen , annak. Ahogy monopóliumnak minősül a Facebook is , meg monopóliumnak minősül az Alphabet is és monopóliumnak minősül a Microsoft Office/Windows is. Csak ez mind-mind más témakörben minősül monopóliumnak.
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
Coyot
őstag
válasz -Skylake- #819 üzenetére
Itt továbbra is az a kérdés, hogy a hw a kapcsolat sw-el a szolgáltatás része amin a gyártó dirigál megállja e a helyét a bíróság előtt. De ha nem akkor pápá Playstation és pápá XBOX is... valamint pápá Nintendo - merthogy saját rendszereiken belül bizony ők monopóliummal rendelkeznek ráadásul 100%-ossal. De ugye a Sony egyszer ezt a pert már megnyerte.
Az alma okostelefon eladásban talán 50% feletti részesedéssel rendelkezik USA-ban, EU-ban 25%. Akkor ez most monopólium vagy nem?
Má' nem
-
Ezekiell
veterán
Az Appstorenak van monopol helyzete iOSen belül az Epic szerint, amivel (szintén az Epic szerint) visszaél az Apple. Nem a teljes piacra érvelnek, hanem a piac iOS szegmensére.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
-Skylake-
addikt
Még egyszer : monopólium az, amikor kényszerítve tudsz lenni. Márpedig az Apple--nél kényszerítve tudsz lenni, ahogy a hír is tárgyalja. Azt nem értem, hogy hogy lehet a védhetetlent védeni ezekkel a belemagyarázásokkal amik itt a fórumban is vannak ? Appok áznézése meg "víruskeresés" lol , akkor ingyenes appoknál ez nincs vagy mi ? Miután egy alkalmazás zöld utat kap és minden oké vele, onnantól pontosan mi is vele az Apple dolga azt az egyetlen pontot leszámítva, amikor lehúz az előfizetési díjból 30% adót ? Egyszerűen nem értem, hogy hogy tudják itt egyesek ezt megmagyarázni valami nemlétező mögé tolt szolgáltatással ami nincsen. Kérdezem én , de tényleg , hogy a 30% büntetőadót leszámítva miben más az, hogy ha az iOS Spotify alkalmazásból fizetek be egy havidíjat , vagy ha a www.spotify.com oldalon a "Saját fiók" menüpont alatt teszem meg ugyanezt. Ezt véditek ember , szerintetek itt van valahol 30% differencia. Csak érdekelne, hogy hol...
[ Szerkesztve ]
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
-
Coyot
őstag
válasz Ezekiell #825 üzenetére
Ahogy a fenti leírás szerint a többi hw-t és sw- együtt szolgátlatásnék értékesítő cég esetében is. Tehát xbox, ps, nintendo, mind mehet a lecsóba. Vagy maradhat míg nem sokallják a szintén 30%-os sápot - igen ugylátszik ez ipari szabvány, máshol is 30% a sáp.
Szóval ha ezt az epic megnyeri, nem csak szimplán, hanem duplán érettünk meg a kipusztulásra.
-Skylake-
Engem továbbra is a kapcsolt szolgáltatásként eladás zavar, de leírom megint uez minden játékkonzol. Akkor azok is mennek a lecsóba? Mert bizony 100% a monopóliumuk a saját rendszerükben. És uezt megtehetik és meg is teszik.[ Szerkesztve ]
Má' nem
-
Ezekiell
veterán
Nem vagyok jogász (szerencsére), szóval nem tudom megítélni, miben más a játékkonzolok helyzete. Tippre azért, mert azok célhardverek/meglehetősen egyenlő piaci eloszlással.
Azt viszont tudom, hogy ha az Epic itt nyer is, az semmiféle következménnyel nem fog járni a játékkonzolokra. A törvény nem így működik
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
-Skylake-
addikt
"Szóval ha ezt az epic megnyeri, nem csak szimplán, hanem duplán érettünk meg a kipusztulásra."
Én ezt máshogy látom, ha ezt az Epic megnyeri akkor lehet belőle egy olyan precedens ami majd megmutatja a nagyvállalatoknak, hogy pénzért cserébe szolgáltatást kell adni , nem csak random begyűjteni. Mert itt erről van szó, az Apple egyetlen egy valid okot tud felhozni emelett a magatartás mellett , az az ok pedig az , hogy megteheti.
"Engem továbbra is a kapcsolt szolgáltatásként eladás zavar, de leírom megint uez minden játékkonzol. Akkor azok is mennek a lecsóba? Mert bizony 100% a monopóliumuk a saját rendszerükben. És uezt megtehetik és meg is teszik."
Nézd , nem tudom. Ha majd ennek az Epic vs Apple harcnak pozitív kifutása lesz és az Epic megnyeri , akkor majd utána el lehet kezdeni vizsgálni más szolgáltatókat is.
Egyébként még egyszer , amit múlt héten leírtam : nem az a gond, hogy ennek van szolgáltatási díja. Az egyik gond az, hogy eszméletlenül , már már undorítóan irreális a szolgáltatási díj , a másik gond pedig a kényszerítés a használatára. Ez egy kényelmi fícsör , a racionális az lenne, hogy aki akarja beépíti , felszámol rá az alma mondjuk 6-8%-ot ami még mindig sok egyébként , de nézzük "Apple" szemmel és ennyi.
Nem érzitek , hogy ez olyan mintha a 150 ezres lakbéredet kifizetnéd kártyával és hopp , 200ezret vonna lenne , mert "ez a mastercard szolgáltatási díja" ? Félre állna a szája mindenkinek... Vagy most azt akarjuk megmagyarázni , hogy egy globálisan elérhető online fizetési rendszer amit emberek milliárdja használnak naponta milliárd alkalommal az tud 1% jutalékkal működni , de a nagy hatalmas AppStore ahol Angrybird kointól kezdve V-buckson át csengőhangig aztán bármit vehetsz , az csak 30%-al ? Ugyan már... Egyszerűen nem gondolhatjátok komolyan ezeket.[ Szerkesztve ]
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
-Skylake-
addikt
válasz aprokaroka87 #832 üzenetére
Ha az Apple csődbe menne attól, hogy valid szolgáltatási díjat számol fel akkor el lehet rajta gondolkodni, hogy mi is ez a cég. Mert akkor ez csak egy random hw gyártó aki alibiből telefont gyárt, hogy utána "pénzügyi szolgáltatások" címszó alatt beszedje a pénzt mások munkájából. Amivel semmi baj amúgy , ez működik (hisz látjuk , hogy működik) , a baj az hogy ezt szopja fel a fél fórum 1 hete.
Gyakorlatilag ott tartunk, hogy minden az ő ökoszisztémájukon belül a legdrágább, náluk a legdrágább az alap készülék, náluk a legdrágább minden kapcsolódó szolgáltatás , náluk a legdrágább minden kiegészítő, ők adják mindig az éppen elérhető minimumot mindenben, amiben csak megoldható ( fél millió forintos Xs Max 5W töltővel ugye, addig kihúzva a 16GB-s modellekkel , hogy a Keynote-on már maga a CEO csinált belőle viccet... ) majd utána még levonják a 30% díjat MÁSOK munkájából és akkor a user tátott szájjal térdel és nyög , hogy PLEASE cum on my face lol.
[ Szerkesztve ]
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
Norb79
őstag
válasz Ezekiell #830 üzenetére
Nos szerintem elvétve vannak itt jogászok, olyanok akik meg kellően felkészültek az amerikai jogkörnyezetből meg egy se.
Viszont elég sok jó példát hoztál fel a kommentek során, és elég sok jó ellenpélda is volt.
A konzolos párhuzam például teljesen jól megállja a helyét szerintem, mert ott külön-külön vizsgálva valóban ugyanaz a helyzet, hogy van egy cég aki előállít egy hw-t, amin van egy sw környezet, amiben 1 darab store érhető el, amin elérhető az ingyenes fortnite, de ha az adott hw-en futtatott fortniteban veszel vbucksot, akkor le kell adnod x%-ot (nem tudom mennyit, még az is lehet, hogy 30at). Ismerős leírás? Pont ugyanez az iOS leírása is, célhardver, és a kapcsolódó sw környezet és 1 store. Amerikai jogról meg annyit tudok, hogy precedens alapú, szóval ha nyer az epic az apple ellen, akkor arra valóhivatkozással meg tudja utána támadni az ms/sony/nintendo cégeket, hogy monopolizálják a játékeladást a konzoljaikon. Abszurd, ezért se gondolom, hogy nyernek.
A standard oilt szoktad emlegetni. Őket azért meszelték el amúgy, mert a vasúttársaságokkal titkos megegyezéseket kötöttek a méretükkel visszaélve, hogy nekik olcsóbb, a konkurenciának drágább legyen a szállítás, és így kerüljenek még kedvezőbb helyzetbe, és így ne tudjon a konkurencia megerősödni, magyarul korlátozták a szabad versenyt. Itt ilyesmiről szó nincs, az apple nem fizet a telefonszolgáltatóknak, hogy iOSről olcsóbb legyen az adatforgalom, mint androidról vagy blackberryről vagy winphoneról, vagy ha az epic akar saját hw+sw környezetet építeni akkor arról. Ugyanaz a versenykörnyezet akármilyen típusú telefonról kommunikálsz, és igen, szabad a verseny, be lehet lépni új szereplőknek, de az igaz, hogy a belépési korlát nagyon magas, és magasabb, mint amekkora akkor volt, amikor a gugli meg az apple piacra lépett, de ez nem egyenértékű a monopolhelyzettel, és pláne nem egyenértékű azzal, hogy bárki visszaélne a monopolhelyzetével, mert a Standard Oil feldarabolásához vezető törvény amúgy ismeri a "vétlen monopólium" fogalmát is, amikor vki monopolhelyzetbe kerül "önhibáján kívül", és azt nem tartja üldözendőnek, szóval ha az epic még be is tudja bizonyítani az apple monopolhelyzetét, akkor se nyertek még, azt is bizonyítani kell, hogy azt törvényellenesen használja az apple (a szabad verseny korlátozására).
És még itt van az MS és az IE. Ott sem a monopolhelyzet volt önmagában a gond, hanem hogy az információ szabadsága is egy fontos alapjog, és az sérült az IE előretelepítéssel. Akkor lett "információ" az internet, és ennek az elérését kell szabadon biztosítani, ezért lett a böngészősdi komoly dolog, nem a monopóliumosdi miatt. Nem véletlen, hogy magát az alapwindowst nem bántották, hogy abból hova mennyi hány és hogy, és a kalkulátornak se mentek neki, és a paintnek se, csak a böngészőnek, mert az az információ része. Márpedig iOSen olyan böngészőt raksz fel amilyet csak akarsz, de a safari fent van előre, az MSt meg azért meszelték el, mert felrakta a Windows előre az IE-t, kérdés nélkül. Az iOS nem kérdez, rakta van. Szóval lehet ez se fog megállni.
De mindegy, majd meglátjuk merre megy ez, ezek csak ilyen kóbor nem jogász gondolatok. -
Giovan!
addikt
válasz Dr. Akula #811 üzenetére
Basszus te el se olvastad a hozzászólásomat, csak kiragadtál belőle mondatokat. Tényleg hagyjuk egymást, mert nem lehet úgy beszélgetni, hogy arra kérdezel rá a válaszodban, amit az eredeti hozzászólásomban már leírtam, hogy miért gondolom úgy ahogy.
Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
-Skylake-
addikt
"És még itt van az MS és az IE. Ott sem a monopolhelyzet volt önmagában a gond, hanem hogy az információ szabadsága is egy fontos alapjog, és az sérült az IE előretelepítéssel."
Ez már többször előkerült , de ez NAGYON más téma. Ugyanis az MS sosem korlátozta más böngészők használatát, sőt , technikai tudást sem igényel , nem kell mókolni , semmi. Csak le kell tölteni ami neked tetszik és viszlát. Ott az volt kifogásolva, hogy alapból csak azt adta az MS és nem kérdezte meg szeretnél e másikat. Azzal én egyébként sokkal kevésbé értettem egyet , mert ott semmiféle korlátozás nem volt , az egyetlen valódi kapaszkodó hogy r=1 user azt sem tudja, hogy létezik másik és "őket védve" kellett ezt meglépni. De ott nagyon nagyon nagyon másról volt szó mint itt.
[ Szerkesztve ]
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
Ezekiell
veterán
válasz aprokaroka87 #832 üzenetére
Mi? Dehogy menne. Egy független payment processor (pl Stripe) 2-3.5%+30 centet kér egy tranzakcióért. És rohadtul nyereségesek.
Dehogy mennének csődbe 6-8%-al, ne vicceljünk már, dupla akkora lenne így is a hasznuk mint bárki másnak...Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Giovan!
addikt
válasz -Skylake- #819 üzenetére
Én értem a monopólium fogalmát, csak itt nem erről van szó szerintem. Amíg ott az alternatíva, amit pontosan ugyanolyan könnyen levesz a polcról bárki akinek kell, mint egy iPhone-t, addig hagyjuk ezt. Aki elfogadja az Apple korlátozott rendszerét, az megveszi, de aki nem, és most jön a csavar: AZ NEM. És használ helyette olyat amit megfelel neki. Az Android egy kiforrott alternatíva, ami a piac több mint felét birtokolja.
Na mindegy, ha szerinted monopólium van, az a te dolgod. De én meg más véleményen vagyok, és amíg a bíróság nem dönt, addig nem gondolom azt, hogy neked lenne igazad.Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
Giovan!
addikt
válasz -Skylake- #826 üzenetére
Én azt védem, hogy a cégnek joga van úgy fejlesztenie a termékét, ahogy akarja, amennyiben megfelel a hatályos törvényeknek. Ha ő luxusprofittal (amit továbbra sem magyarázott el nekem semmi, hogy ez mi) akar dolgozni, akkor azzal dolgozik. A piac meg eldönti, hogy életképes-e ez, vagy nem. Mert ezt jelentené a szabadpiaci verseny, hogy az állam nem pofázik bele ok nélkül a piac működésébe. Ha kinyírja a mobilpiacon a zárt rendszer koncepcióját, akkor meg pont ezt fogja tenni.
[ Szerkesztve ]
Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
vhw
addikt
válasz Ezekiell #837 üzenetére
De a Stripe tart fent infrastruktúrát?
Tart fent egy hardver-szoftver környezetet (= okostelefon) ami létrehozta az alapját egy olyan virtuális piactérnek ami vonza a fizetőképes felhasználókat?A Stripe nyújt egy szoftver szolgáltatást a kereskedőnek (ami gondolom a kereskedő hardverén fut - amit ő tart karban), amin keresztül elérhető egy fizetési szolgáltatás a vevőnek. A Stripe önmagában nem igazán vonz oda vásárló közönséget.
"Mi' csinálsz apa? Kapcsold ki a gépet!"
-
-
Ezekiell
veterán
Kevered a szezont a fazonnal. A 30% cut az CSAK a fizetési megoldásuk ára. Semmi köze infrastruktúrához, appstorehoz, hardverhez, semmihez - az csak az inapp purchaseből levont sáp. Az Apple 30%ot kér UGYANAZÉRT, amiért a Stripe 2-3.5%ot. Semmivel se ad az Apple többet azért a pénzért, mint a Stripe, de semmivel.
Ezt elég egyszerű belátni: akinek nincs inapp purchase a szoftverében, attól nem tudnak 30%ot levonni, mert nincs miből, és mégis ott van az Appstoreban az app. Erre van a developer account éves díja, meg az app árából levont díj. De az inapp fizetés ettől teljesen különálló dolog.A Stripenak meg brutál infrastruktúrája van, nem csak 1 szoftver ám, ami a kereskedő hardverén fut, ne írjunk már butaságokat.
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
-Skylake-
addikt
"Mert ezt jelentené a szabadpiaci verseny, hogy az állam nem pofázik bele ok nélkül a piac működésébe."
Öhmm. A szabadpiaci verseny azt jelentené, hogy az államnak nem kellene beleszólnia egy cég működésébe. Ehhez kellene egy olyan magatartás a vállalatok részéről ami lehetővé tenné, hogy nem kell beleszólnia. Jelenleg azért kell beleszólni ezeknek a vállalatoknak a működésébe , mert a magatartásuk nem teszi lehetővé az autonóm működésüket. Ne haragudj de te melyik valóságban élsz egyébként ? Mert az én valóságomban jelenleg az van, hogy a kormányok félnek ezektől a cégektől , félnek bármiféle szankciót alkalmazni rajtuk , mert félnek hogy ezek a cégek nettó dacból megtagadják a szolgáltatást az adott országban és másnap az emberek felgyújtják a parlamentet.
Közelítsünk máshonnan : amikor ott tartunk, hogy kormányok megválasztásának legitimitását súlyosan veszélyezteti egy platform (facebook) , amikor egy EU tagállam//maga az EU fél az Apple-t megbüntetni az adózásuk hiánya miatt , ahol egyszerűbb tonnában számolni a pénzt mintsem bankjegyben - mert annyi van belőle - , amikor egy netes áruház gyakorlatilag kinyír minden áruházat amin nem az ő neve van (amazon) akkor mégis mit gondolsz , mikor fogunk eljutni arra a pontra , hogy be kell avatkozni ? Tehát ha te valamiért úgy érzed, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy az államok szabályozzanak bizonyos vállalatokat, akkor nálad mi kellene ahhoz , hogy azt mond "na most már tenni kéne valamit" ? Szerintem ez a pont úgy 10 éve jött el.
[ Szerkesztve ]
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
-Skylake-
addikt
"De a Stripe tart fent infrastruktúrát?
Tart fent egy hardver-szoftver környezetet (= okostelefon) ami létrehozta az alapját egy olyan virtuális piactérnek ami vonza a fizetőképes felhasználókat?"??? Az megvan , hogy az IPhone amúgy pénzbe kerül ?
"Homie, I get up I run my shit, Really, I don't give a fuck "
-
Giovan!
addikt
válasz -Skylake- #843 üzenetére
A fő külöbség ezek szerint az köztünk ebben a témában, hogy én nem próbálom meg összemosni a nagyvállalatokat. Szerintem mindet külön kell vizsgálni, sőt, még az is előfordulhat, hogy egy nagyvállalat egyes tetteit törvénysértőek, és ezért elítélem őket (pl. az Apple adóelkerülése, ami teljesen nyílvánvalóan károsítja a közösséget azzal, hogy nem a fizeti be a közös kasszába amivel tartozik), más tetteket meg nem tartok annak (ilyen pl. az Apple részéről az, hogy zárt rendszert működtet). Szóval van amit szabályozni kell, mert egyértelműen megszegi a törvényeket, és van amit nem kell szabályozni, mert nem történik törvénysértés, ennélfogva az állami beavatkozás sem indokolt. Márpedig ha nem indokolt, akkor csak kárt okoz.
[ Szerkesztve ]
Speak softly and carry a big stick, you will go far.
-
Busterftw
veterán
Miert? Mert szabalyt szegtek es ki lesznek pakolva az Applestore-bol.
Ha nem fizeted a 30% akkor nem jar a fejlesztoi kornyezet sem.
Ennyit a "luxusadorol" amiert nem kapnak ugye semmit vissza az Apple-tol.A terror az, hogy az Epic direkt eljatszotta ezt, az Epic ezek utan perelt es most csodalkoznak hogy ki lesznek szorva mint macskat...
Elobb kellett volna gondokozni, nem utolag nyivakolni, hogy mi lesz az UE-vel es az azt hasznalo fejlesztokkel."konkretan emlekszem valami f.szerdore a 685 -os hozzaszolasombol"
Hat egyelore az a bizonyos erdo fele epp az Epic setal, az UE panik alapjan. -
pakesz
aktív tag
válasz Busterftw #847 üzenetére
https://www.bloomberg.com/news/articles/2020-07-29/apple-considered-taking-40-cut-from-subscriptions-emails-show
"Eddy Cue, an Apple senior vice president, and Amazon Chief Executive Officer Jeff Bezos negotiated directly on the deal, according to emails released Wednesday as part of a congressional hearing on anticompetitive behavior. The companies agreed to a 15% revenue share for customers who signed up through the app and no revenue share for users who already subscribed via Amazon or elsewhere, the emails showed.
The deal, announced in December 2017, also allowed Amazon’s video service to integrate with Apple’s voice-activated digital assistant, Siri, and the iPhone maker’s TV app, which launched in 2016. In addition, the agreement gave Apple a 15% cut of subscriptions to Amazon Prime partners like Showtime for users who signed up originally through Apple." -
Busterftw
veterán
válasz -Skylake- #819 üzenetére
Nalam a monopolium ez lenne:
A telefon, hasznalattol fuggetlenul az eletunk resze. Ha csak Appletol lehetne Iphone-t venni es nincs mas alternativa.
Na nalam ez monopolium.Amugy a Linuxos peldad sem ilyen egyszeru. Kinek a hibaja, hogy a Linux nem olyan jo alternativa mint a Windows az emberek tobbsegenek?
A Microsoft hibaja, hogy felhasznalobaratabb OS-t fejlesztett?
Miert nem a Linux asztalara csapunk, hogy rakjanak le valami jobbat az asztalra? -
pakesz
aktív tag
válasz Busterftw #846 üzenetére
apple hivokkel rohadt nehez vitazni...
az Unreal Engineben hol van FIZETES???
amit ki tudna venni az Epic???
tehat ha az Epic meg akarna felelni annak hogy rohadtalma kompatibilis kodot pakol fel azt hogy tudja megtenni?
az Unreal Engine fejleszteset miert ejtheti tuszul az Apple? azert mert monopolium es azt csinal amit akara NASA le van szarva az agysebeszet le van szarva, csak a Fornite fizetesi oldalt szedje ki az Epic es akkor az Apple nagy kegyesen megengedi hogy jelenleg futo alkalmazasok alatt levo Unreal Engine -t karbantarthassa az Epic
ja meg mielott valaszolnal, elhiszem hogy szerinted egy azaz EGY darab fejleszto ul a Fortnite es az Unreal Engine elott es reszelgeti a kis accountjaval
>> "Elobb kellett volna gondokozni, nem utolag nyivakolni, hogy mi lesz az UE-vel es az azt hasznalo fejlesztokkel."
ja hogy RETTEGNI kell? erdekes ez pont ezt a videot juttatja eszembe: "1984 Apple's Macintosh Commercial (HD)"[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple notebookok
- Ford topik
- Politika
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Tőzsde és gazdaság
- 2,2 kilowattos, platinás tápbestia jött a Seasonic zászlaja alatt
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Spórolós topik
- Elektromos autók - motorok
- Abarth, Alfa Romeo, Fiat, Lancia topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen