-
GAMEPOD.hu
Új hozzászólás Aktív témák
-
tibi970307
tag
válasz hobizoli #172014 üzenetére
Végül még is Alfa lett.
Féltem tőle, hogy majd jó sok hibája lesz, mert hallottam a sok olajfogyasztásos, meg a vezérlésmódosító, futómű hibáról, de a JTD-kről viszonylag sok jót hallottam, különösen a 8 szelepesekről. Végül az is lett, egy 2002-es 1.9 JTD 8V, tele extrával (4 elektromos ablak, automata klíma, ülésfűtés, Connect Nav+ fejegység, bőrbelső).Június óta használom, eddig még apróságok jöttek elő csak, ami otthon is orvosolható 5-10 ezer forintból. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy februártól kerestem autókat folyamatosan, de eljutottam odáig, hogy semmi más nem tetszett a kategóriában már, csak az Alfa. Ezután a felismerés után jött még kemény 3 hónap, mire megtaláltam a megfelelőt.
Dél-Olaszországból származik, karosszéria törve biztosan volt, mert van egy-két árnyalat eltérés a jobb első sárvédőnél és a bal hátsó ajtónál, de egy 17 éves autó. Motorikusan, esztétikára, beltérre egyébként abszolút rendben van, 800-ért vettem meg. Sajnos meg is lett az első karosszériás javítás, főúton elém ugrott egy kutya, így egy új lökhárítót kap. Tetőről elkezdett pattogni a lakk, így azt majd le kell fújni, ezeken kívül semmi gond nincs vele egyelőre. Jó a fogyasztása, megy is ha szeretném, és kényelmes is.
Köszönöm az ajánlásokat!
-
footy
addikt
válasz hobizoli #179509 üzenetére
Aha , az 1.6TDI alapbol 250NM az 1.8TSI-nel pedig limitalva van 250re ha DSG-vel de nem osszkerekkel kered.
(#179507) emvy
Autopalyan vezetted a Superbet? Nem volt zajos? En nemreg vezettem egy B8as Passatot (dupla uvegezes nelkul), de annyira nem voltam elajulva a zajcsillapitasatol(nyilvan nem volt rossz, de tobbet vartam) mint az ujsagirok es a Superbet kicsit zajosabbnak irtak.
A DSG hogy mukodik a 2.0TFSIvel? A 2.0 TDIvel nem ereztem annyira tutinak a 7es DSGt. (Nem rantott, de furcsan kitartotta a fordulatot valtas elott)[ Szerkesztve ]
-
veterán
válasz hobizoli #181352 üzenetére
Nekem még a szarabbik fajta volt, aztán mégse esett szét. (A lánccsere érett a vége fele (170 K km), de azt is túlaggódta az internet népe.)
(#181350) Dare2Live Annyi különbséggel, hogy én ezt a saját tapasztalatomból írom, nem a novothtibitôl hallottam.
(#181349) Dare2Live Az a villamos fogyasztás inkább 20 kWh/100 km környékén reális egy hibriddel. Nyári Bp.: [kép] , ma esti Bp, hegynek fel, majd le, majd ismét fel: [kép].
Tisztán elektromos valamivel kevesebbel beéri, állítólag 15-16 kWh.[ Szerkesztve ]
-
válasz hobizoli #182441 üzenetére
Ami most épül azok jövőre is 5% ÁFÁ-val lesznek értékesítve.
A piac június óta esik, augusztusban megállt, már mennek vissza az árak
Ezt erősíti a nemrég kiadott állampapír és az építések megszűnése, meg a kis kínálat magas áron. Szinte csak olyan keresők vannak, akik már régóta a piacon vannak és alig van új kereső. Úgy néz ki most kivár a piac.[ Szerkesztve ]
Eladó Tarrington House TH AD3020 páramentesítő, használt, jó állapotú. Ár: 25000Ft 600W Napi akar 20liter 3,5 literes tartály Max 52 m² 30cm x 35cm x 52cm 14kg
-
válasz hobizoli #182445 üzenetére
Amikor az i20-at néztem, az új 3,4M volt és 2 éves autók is mind 3M felett voltak és nem akartak belőlük engedni. Inkább a 3-4 hónapos várakozás, rosszabb esetben 6hónapos várakozás ami még közrejátszhat.
Eladó Tarrington House TH AD3020 páramentesítő, használt, jó állapotú. Ár: 25000Ft 600W Napi akar 20liter 3,5 literes tartály Max 52 m² 30cm x 35cm x 52cm 14kg
-
nagyúr
válasz hobizoli #182445 üzenetére
Pont ezt nem értem, mert az eladók, akikkel találkoztam, nagyon minimálisan (vagy semennyire) nem tartották alkuképesnek a saját áraikat...
Hozzáteszem a mai napig fent is vannak azok a hirdetések, szóval lehet ők a villamosok...
@kisza25: A Toyotánál pont ez tetszett most, nem egészen egy hónappal azután, hogy besétáltam a kereskedésbe, már kapom meg az autót, és ebben már egy csomó ügyintézés is benne volt, ha kp. leraktam volna a vételárat, szvsz 2 héten belül meglehetett volna az átadás...
[ Szerkesztve ]
Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.
-
nandow
aktív tag
válasz hobizoli #182522 üzenetére
A 2.4 valóban erősebb. De mire nem elég a 2.0? Gyorsulásversenyen elhiszem, hogy gyík, de a mindennapokban abszolúte használható.
(#182521) Tin
A kocsival meg nem gyorsulsz, hanem mész.
Hát épp ez az, leírtad a lényeget. Nekem volt 7gen 2.0. Normálisan menni lehet vele. Mindenre elég egy átlag embernek a 2.0 teljesítménye és dinamikája. Városban is, és autópályán is akár több emberrel. És ehhez nem kell agyon forgatni.
Írtad, hogy volt Accordod. Konkrétan ezt a típust próbáltad?Nem mai technika, azt aláírom. De azért ne essünk már át a ló túloldalára, hogy hogy 200 lóerő és 250 Nm nyomaték alatt nincs élet...És nem leszel forgalmi akadály egy 2.0 szívóval sem.
-
SaNyEe
aktív tag
válasz hobizoli #182643 üzenetére
Ez van, biztos minden 3F-et vásárló hülye. Hagyjuk is őket meg maguknak. Majd kijózanodik az első számlánál.
Kaposváron szomszédnak mióta van Xsara Picasso(?) csak Citröenjei voltak, akkorát csalódott Dehát xarfranciafujj.
VW-nél meg lehet akármekkora fakapp (R5 dízel lereszeli magát kicsit, aztán az olajos reszelék szétsorjázza az egész motort, elkopik az olajpumpa tengelye, egy komplett motorkár ez is, szakad a lánc (komplett motorkár, V6 tdi betegágy gyárilag), veszik, mint a cukrot. S ezek csak azok a wtf pontok, amik hozzám eljutnak, nem VW vásárlóként. Nameg a külsőégésű BMW motorokA renault meg csinált egyszer egy 1.5 dCi-t, amit hajlamos volt csapágyasodni valamikor 15(?) éve. Azota is azt hallani, hogy xarazösszes 1.5dCi, (gondolom ugyanattól a 3F-ezős rétegtől ), közben meg az a hiba a második generációnál ki lett javítva, meg a befecskendezős gondjaik is szépen elhárultak. Szóval kántálásban jók, csak épp általában nem volt 3F-be tartozó autójuk
-- end of transmission --
-
nagyúr
válasz hobizoli #182737 üzenetére
Sajnos ilyen lett a használatautó piac, meg ennyire keveset ér a forint. Annyira elrohantak az árak. Én láttam 3 milliós, 10 éves, elvben 200 ezret nem futott autót, ami rosszabb állapotban volt, mint a 15 éves, lassan 280 ezret futott Golfom.
Továbbra is az a kulcs, hogy állapotot és nem évjáratot veszünk...
Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.
-
Tothgera30
Ármester
válasz hobizoli #182737 üzenetére
Nah, igen. Szerencse kell hozzá hogy egy épkézláb állapotú legyen ami nem volt ropira törve, és az alja nincs szétrohadva.
#182738 Cifu: Így már becsúzott a képbe a Z16XER motoros H Astra és BGU (és talán BSE, BSF - bár ehhez nem értek) motorkódú Golf és konszern hasonszőrű autói.
"A pokol nem hely, hanem állapot"
-
SaNyEe
aktív tag
válasz hobizoli #182810 üzenetére
A váltó tudjuk jól, hogy csak amiatt került bele, hogy meglegyen az áhított gyorsulás a teljes tartományban, amúgy 2. fokozatban van all time, ha nem parkettázza a user.
A 800VDC-t amiatt kultiválják, mert jelentősen kisebb áramfelvétel mellett tudja felvenni ugyanazt a kakaómennyiséget, így nem terheli túl a cellákat töltőárammal, tartósabbak lesznek. Ez is speciel egy tök frankó feature, meg lehet nézni a gen1 leafeket amiket folyamatosan villámoztak ...
Majd dolgoznak a hatékonyságon, egyelőre fogyasztásban tudnak nagyobbat mutatni Porsche-ék@tboy93: Nálunk úgy nézett ki, hogy jött a kisgyerkőc, csomagtartó szügyre pakolva a bébiholmikkal, ruhákkal, egyebekkel.
Iperedett aztán a bébiholmik jó része elmaradt, helyette lettek egyéb cuccok, szval térfogatban nem lettünk beljebb. Aztán jött ketteske és a bébiholmikat is vissza kellett paszírozni valahogy[ Szerkesztve ]
-- end of transmission --
-
CactuS
Arcképgyáros
válasz hobizoli #183055 üzenetére
Azt azért tegyük hozzá, hogy ez is egy általánosítás. Ausztrián belül se mindenhol olyan durva a sózás, illetve ott sem minden tulaj sz*rik bele és hagyja rajta rohadni a sós lét az autóján egész télen. Nekem volt japán autóm osztrák első tulajdonostól, ami alulról is teljesen ép volt. Rohadt autót a németektől is tudsz hozni dögivel.
Have you ever noticed that anybody driving slower than you is an idiot, and anyone going faster than you is a maniac? George Carlin
-
Dare2Live
nagyúr
válasz hobizoli #183055 üzenetére
sztem francia/olaszra írta, hogy nem rohadós. Vagy helyre?
-----
rohadásnál kb ami ökölszabály, hogy mazdat ne vagy 3* megemelve alánézve, küszöböt mindent alaposan átnézve. Amikor 1-2évesen olyan az aljuk mint egy 10+éves más tipusnak az durva.
Meg ott van az első gen logan.
Meg még pár tipus.Ami meg fiatalabb ott meg kell nézni adtak rá 10+év átrozsdásodás garit. Ha igen akkor azok megkapták a rendes előkészítést és a rendes forró cinkfürdőt.
és amikor vki 500kért akar autót venni rendesen megnézni.don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up...
-
8th
addikt
válasz hobizoli #183055 üzenetére
Dehogynem az. Vegyünk egy 2000 környéki tetszőleges francia/olasz vs. német/japán akármit. Nem az előbbi kettőn fog itt-ott látványosan csámcsogni a rozsda. Én magyarországi autóról beszéltem nem import kocsikról . Az egy külön történet. Amúgy gyűjtőfuvarban ~200k/db áron itthon van egy autó dél-Olaszországból az szerintem kifejezetten olcsó. Megéri ez a felár, hogy ne kelljen azonnal szétborítani az autót és lakatolással kezdeni. Egy törésmentes olasz import kocsi 10+ évesen is patika állapotú, sehol sem rügyezik rajta a rozsda de még a gyengébben felületkezelt fék és futómű alkatrészek és a futómű csavarok sincsenek összerohadva alatta pedig azok azért kapják a nedvességet ott is. Egy osztrák vagy német származású kocsit már csak a távolság miatt is sokkal olcsóbban megkap az ember de mire ugyan olyan állapotúra hozza garantáltan többe lesz mint az olasz import miközben sosem lesz olyan jó. Én nem mondom, hogy németből nem lehet leakasztani normális autót de nem az a jellemző. Múlt évben egy haverom egészen Spanyolországig elment a Focus ST-jéért. Furcsán néztünk rá mind aztán itthon megmutatta az autót. A 2008-as évjáratú autónak kajak fémtiszta volt az alja egy árva rozsdapötty nem volt rajta sehol tíz évesen. Nézz meg egy hasonló korú német osztrák vagy svájci focus alja hogyan néz ki tíz évesen. Ott kesergett, hogy szarért húgyért mélyen a magyar piaci ár alatt vannak kint tízesével 8-10 éves Ibiza és Leon Cuprák és nem fért fel a trélerre több kocsi.
"Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
-
máyköl
veterán
válasz hobizoli #183055 üzenetére
Nekem is Olaszból jött az Alfa, alá néztem szervizben vásárlás előtt, gyakorlatilag nulla rozsda van, kipufogón van csak kevés. (10 éves az autó).
Előtte kb. 10 másik 159 -est megnéztem, mind osztrák vagy német import volt, általában már a küszöb rozsda volt az összesen, alájuk sem kellett nézni. -
molnarpeter
nagyúr
válasz hobizoli #183064 üzenetére
Gofri 1.9 SDI 2003-as, még gyári dobok vannak azon is, középsőnek a külső héja kezd csúnyább lenni. Érdekes módon a flexibilis rész utáni egyenes szakasz már cserés volt, szerintem másodjára 300k km, nálunk jellemzően 30 km-es körök, néha 150-200 körüli is megesik. 1.3 Mjet Grande alját még nem néztem annyira, de gondolkodtam, hogy meg kéne fúrni a dobot a biztonság (meg a víz) kedvéért
[ Szerkesztve ]
-
Tin
veterán
válasz hobizoli #183969 üzenetére
A Teslával nem csak minőségi problémák vannak, hanem egyszerűen puruttya a beltere. Szoftveresen a csúcson vannak, de azért beltér-építésben, kényelemben, stb-ben még van mit fejlődniük. A Model 3 az egyetlen árban versenyképes modelljük, de a minősége messze van a prémiumtól, az ára pedig nagyon magas. Nem az árához képest, hanem az igényhez képest.
Szerintem a Tesla pont az olcsó városi autó szegmensben nem játszik, amire a legtöbb embernek szüksége lenne, lévén az elektromos autó hosszú távú utazásra még nem az igazi, az Ionity áremelése miatt meg végképp.
Az ID3-hoz ne hasonlítsd az árát, mert a Tesláé jóval magasabb. Többet kapsz hatótávban és szoftverben, de a megbízhatóan önvezető autók elterjedése azért még odébb van (10 év), a sávtartás-kormányzás-gyorsítás-fékezés-parkolás, vagyis önálló "szerű" közlekedést meg gyakorlatilag minden gyártó kínál, nem csak elektromos szinten. A Tesla jobb ebben, de teljesen még azért nem bíznám rá magam, az eddigi fejlődés alapján azért ennek még kell 2-3 év, addigra meg más gyártók is felzárkóznak.
És van még valami, amiről mindenki jótékonyan megfeledkezik, az pedig a töltés. Ha ugrásszerűen elterjednek az elektromos autók, akkor bizony gond lehet a töltéssel. Ez az elektromos autózás Achilles-sarka, és ha nincs hol töltened, vagy sokat kell várni, elmegy tőle a kedved. Most jó a helyzet, de relatíve kevés az autó, de ha megdrágul a töltés, és még várni is kell rá, máris nem lesz annyira csábító az e-autózás. Engem ez a videó döbbentett meg, hogy egy ezerpárszáz km-es távon mennyivel kényelmetlenebb a Model S-el menni, és árban mennyire nem is "olcsó". Az átlagember persze nem utazik ekkora távokat, és 3-400 km-t elmész így is egy töltéssel, de vannak kompromisszumok már most is.
Az egész attól függ amúgy, hogy a töltés ára és kényelme le tudja-e ésszerűen követni az e-autók fejlődését, mert ha igen, akkor nem bicsaklik meg a fejlődés, ha viszont nem, akkor gondok lehetnek.
Én továbbra is azt mondom, hogy a következő 5 évben inkább a városi-elővárosi közlekedés lesz az e-autók fókusza, és aki oda gyárt, és ott kínál jó áron alternatívát, az teszi jól.(#183970) SaNyEe: tudom, követem a híreket, de nekik most gyártaniuk és eladniuk kell, nem továbbiakba befektetniük ahhoz, hogy stabilak legyenek hosszú távon.
(#183954) Dare2Live: így van, erről beszéltem. Otthoni-munkahelyi töltéssel simán kezelhetőek a kisebb hatótávú autók.
-
Dare2Live
nagyúr
válasz hobizoli #183969 üzenetére
"iparagi megmondoemberek szerint meg egy uj uzem felepitese min 2.5ev"
BMW Debrecen tavasszal indul az építkezés és 2023végére 2024 elejére tervezik az indulást. kb 4év. Mercinek 3+volt.
Sanghai GF3nak erre egy év kellett.
Iparági szakértők nem akarták anno elhinni, sött egyesek még most se hiszik.
Berlin melletti GF4et építését 2020ban tervezik elindítani és 2021 végén be szeretnék indítani a termelést. ~1év alatt.
BMWnek Debrecenben uez ~4évre tervezik.
Ez így brutál difi.Minőségben meg vadul jönnek fel. Ha a plaid "1million mile drivetrain" megkapja az '1million mile batteryt" meg lehet megint hüledezni.
don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up...
-
Tin
veterán
válasz hobizoli #183988 üzenetére
A Model 3 standard range 51e €, most néztem meg... Az ID3 meg 40e € alatt lesz a közepes autójával. A legkisebb, ami később jön, 30e € lesz. Persze addig még a Tesla is csökkenthet árat, de max akkor, ha már raktáron állnak a kész modellek. Az meg nem ma lesz.
Abban egyetértünk, hogy a villanyautózás, kivéve a városi kisebb autókat, nem üzemeltethető rendesen. A kisebb akkukat hamar felnyomod vásárlás közben is, hány 10 km-es napi átlag használat mellett elég heti 2x tölteni. Erre amúgy a PHEV-k is tökéletesen alkalmasak, és az 2 az 1-ben konstrukció, másra is jó.
A hatótáv nem a 600 km-nél lesz probléma, hanem a 3-400 km-es utakon is. Mert ha rendes sebességgel mész, annyit bír a kocsi. És aztán töltheted. Kényelmetlenség. Megszokható, de ha van 3 perces tankolási alternatíva, ráadásul árammal sem lesz sokkal olcsóbb közlekedni, cserébe ott a villanyautó felára. Ez a repülővel közlekedés meg jól hangzik, épp most emelik a rövidtávú repülés adóját.
-
SaNyEe
aktív tag
válasz hobizoli #184000 üzenetére
Én csak hozzáadtam egy plusz infót Tin hozzászólására, pont tudom mire használhatók.
Aztán jött a megmondóember, hogy 130km/h-val majd xyz km-t IS el tud menni. Erre reagáltam csupán.Pest megyére pl. tök jó egy Leaf. Beközlekedni vele agglomerációból aztán haza. Este sima fali tőtike, másnap újra. Ennyike.
-- end of transmission --
-
-
őstag
válasz hobizoli #185110 üzenetére
na látod, ha ezt a butaságot leírta (elmondta) volna amit te, az lenne a hitelrontás (de okos és ilyet nem mondott)
a szolgáltatás adott, ha valaki helyén tudja kezelni hasznos lehet, hiszen a kárfelmérés alapján meg lehet tudni a várható javítási összeget (német márkaszervizben)
az hogy nálunk olcsóbban lehet javítani (adott esetben tized áron) az már helyi sajátosságcryptot minden termékemért elfogadom
-
-
válasz hobizoli #188209 üzenetére
Csak kb senki nem adja ki csak hétvégére szezonban...
Amúgy aki 4-5 éve vett nyaralót, az most a dupláját éri, vagy főszezonban 6-8 hétre kiadja, hoz 1-1,5M Ft-ot, előtte utána Ő lejön nyaralni... A legtöbb téliesített, innen jár Hévízre, Kehidára, Igalba, Csisztapusztára, ide jön karácsonyozni, szilveszterezni, koronavírus elől...
Nyugdíjas korára leköltözik...
Ez kb olyan, hogy miért nem vesz mindenki olyan autót amivel eljut A-B be aztán jónapot, mindenkinek másra van igénye.[ Szerkesztve ]
Eladó Tarrington House TH AD3020 páramentesítő, használt, jó állapotú. Ár: 25000Ft 600W Napi akar 20liter 3,5 literes tartály Max 52 m² 30cm x 35cm x 52cm 14kg
-
Dare2Live
nagyúr
válasz hobizoli #188209 üzenetére
"amit a balatoni nyaralo aran megvett bp-i keco kiadasbol rohogve lehet fedezni"
Másrészt albiban bérlő 2+éve uaz. Nem 5 embernek adsz ki 1-2hetekre ami meló, meló, meló.
Ha meg magadnak veszed sztem jobb az egyszer itt máskor ott.
Külön érdekes, hogy MOon a nyaralás/telelés vmiért piszok drága ill ár/értékben katasztrófa. Tavaly napra leosztva jóval olcsobban jön ki decemberen Tenerife mint egy wellness. ÉS had ne mondjam mennyivel többet adott Tenerife mint egy wellness.[ Szerkesztve ]
don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up...
-
válasz hobizoli #188215 üzenetére
főszezont írtam, júli 15-aug 20, meg nem szállodára gondoltam, hanem nyaraló házra kerttel, mert azokat veszik a Bp-i emberkék, Siófok egy dolog, Blelle, Bboglár, Fonyódon nem sok szálloda van. A másik, hogy a jelenlegi elég érdekes helyzet, mert a korona vírus miatt sokan vissza mondták a foglalásokat és nem foglalnak előre.
Nekem normál 10-11 hét be van foglalva egy évvel elére, ehhez képest jónius 15-ig (határok megnyitása) még csak 4 hét foglalásom volt, most már 7 hét.
Mindegy, igényeken vitatkozunk.[ Szerkesztve ]
Eladó Tarrington House TH AD3020 páramentesítő, használt, jó állapotú. Ár: 25000Ft 600W Napi akar 20liter 3,5 literes tartály Max 52 m² 30cm x 35cm x 52cm 14kg
-
Coyot
őstag
válasz hobizoli #188242 üzenetére
Rengeteg haverom járkál ilyen adagolós dízellel - fent említett típusokkal - minden is van hozzá és sok adagolós szaki már elég jó árakon gatyába rázza az egyetlen bonyolult dolgot a motoron. Filléres ócsónfutó autónak bőven jók. És legalább annyit is esznek mint a mai nagyon takarékos hibrid benzinesek, 10ed áron Ha hajlandó vagy az elején a 20 év szemetét gatyába rázni rajtuk tök jó igásdló lesz belőle.
[ Szerkesztve ]
Má' nem
-
8th
addikt
válasz hobizoli #188242 üzenetére
Nincs azokkal baj. Gombokból fenntartható gázolajpárán eléldegélő igénytelen igáslovak. Az, hogy a sok tunerjóska hülyegyerek a kétszázért vett negyed évszázados tizedik g
aizdás lerúgott fossal mélytorkozni fog az meg szinte magától értetődik."Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
-
8th
addikt
válasz hobizoli #188279 üzenetére
Ez van. A piac sebészi pontossággal kíméletlenül beáraz minden használt modellt. Ha valaminek fent van az ára vagy épp ellenkezőleg szart sem ér a piacon az nem véletlen. Amúgy négy-öt kilóért kb. Dunát lehet rekeszteni az 1.4pd motoros autókkal... 1misiért jól felszerelt Audi A2 is akad azzal a motorral nem egy nem kettő.
"Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
Új hozzászólás Aktív témák
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Milyen SSD-t vegyek?
- Ubuntu Linux
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Okos Otthon / Smart Home
- EA Sports WRC '23
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- További aktív témák...
- Nagyon szép Delonghi Dinamica ECAM 353.15.B automata kávéfőző
- Részletfizetés. Bontatlan. noblechairs EPIC székek azonnal . 24 / 36 hónap garancia . +36301300000
- KIA Ceed 1.4 T-GDI Platinum DCT. 2019.
- DXRacer használt szék eladó
- Részletfizetés. Bontatlan. noblechairs LEGEND székek azonnal . 24 hónap garancia . +36301300000
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest