- Manor Lords - Túl a kétmillión
- Dave the Diver - Napokon belül érkezik a Godzilla DLC
- Summer Game Fest - A 2K legnagyobb és legkedveltebb franchise-a is felbukkan
- Free Play Days 2024 - 20. hét: Killing Floor 2, Planet Coaster: Console Edition
- Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
Új hozzászólás Aktív témák
-
FEDman
addikt
Tudom, hogy a Canon évről évre előrángatott egy ábrát amin a már rég hézagmentes mikrolencséket még közelebb tolta egymáshoz, de ha megfigyeled itt most nem erről van szó.
Itt arról van szó, hogy sikerült vékonyabbra tervezni a szenzort és így elsősorban nem a mikrolencséket, hanem a fotodiódák felületét tudták megnövelni.
[ Szerkesztve ]
-
FEDman
addikt
Én is gyanakodni szoktam mikor ilyet látok, főleg az idióta Canonos marketing óta mikor minden típusnál előrántották ugyanazt az ábrát (nem ezt) és közben gyakorlatban szinte 0 fejlődést mutattak fel.
Itt is gyanakodnék ha így lenne, de itt azért kicsit más a helyzet. Például ezt az ábrát és magyarázatot itt most látom először. Erre persze önmagában még legyintenék, csak közben látom gyakorlatban is az érdemi előrelépést így minden gyanakvásom ellenére mégis hajlok afelé hogy azért valami mégiscsak lehet benne.Ja és az természetes, hogy ezeket az elemeket folyamatosan fejlesztik mindenféle ábrától függetlenül. Viszont ez nem azt jelenti, hogy az ez irányú fejlődés az folyamatos. Van mikor egy bizonyos gátat, szintet hosszú ideig nem képesek átlépni. Aztán van mikor áttörést érnek el egy bizonyos területen és akkor emiatt komolyabb előrelépés is lehet. Ha nem csupán marketing rizsa megy akkor normális gyártó ilyenkor vesz elő egy ilyen jellegű ábrát.
Hogy itt erről van e szó azt nem tudom, egyenlőre csak azt látom hogy most nem csak a szokásos rizsa van,hanem tényleg előreléptek egy kicsit szenzorban.[ Szerkesztve ]
-
k1csi
senior tag
A színek szétesésében valahol igazad van (ezt én is töbször panaszoltam), az 1 Fé-re térjünk vissza a DxOMark mérése után és tényleg ne bizonytalan képek alapján próbáljunk pontos becslést adni.
FEDman
Igen, de pont az a gáz azzal a ISO25600-as hasonlítással, hogy marginális különbséget is képes (különösen utófeldolgozással kombinálva) felnagyítani. A megjegyzésem elsősorban erre vonatkozik, az ISO6400-as hasonlítást én is reálisnak tartom (és írtam is).De tényleg kiveséztük, én hanyagolnám most a témát.
Amit a fotózásról szeretnél tudni Chuck Gardnertől: http://super.nova.org/DPR/
-
FEDman
addikt
Hát ezek meglepően jók..
Hogy a szenzor jó azt eddig is tudtuk, de ahogy nézem nem ez az egyetlen előrelépés.
Többször megjegyeztük már, hogy a Pana azért szép lassan fejlődik Jpeg-ben is és ma már egész vállalható. De a GX7 már nem vállalható, hanem kifejezetten jó Jpeg-ben. Bizonyos területeken még jobb is, mint a Olympus.Amúgy némelyik dpreview-s képen szerintem tuti meg lett pöcögtetve a hilight/shadow.
-
Szulita28
senior tag
Emlékeztetlek, h te már nem akarsz "ebbe az egészbe" százezreket tolni, de azt is tudjuk, h akár százötvenet is megérne neked ez a kombó
(mennyi is lesz ez a "kit" újan? ~350e+220e= 570e. Juj )Kis segítség: CSAT, dicsér, egyelőre, hadd, hagyj, higgy, hirtelen, kulturált, kisebb, lesz, légy szíves, mindig, muszáj, itthon/otthon, sulykol, szerviz, tökély, tudnék.
-
FEDman
addikt
Örülök, hogy azért van aki érti is azt amiket itt írogatok.
Hiába írtam le azt is itt többször, hogy egy Pana szenzoros G6 és egy Sony szenzoros E-M5 között sincs gyakorlatban normál körülmények között semmi drámai különbség, ezek a kijelentéseim valahogy mindig feledésbe merülnek amint kijön egy új szenzor és azt puszta kíváncsiságból kielemzem. És máris én leszek az aki csak a legújabb technikát tudja értékelni..Úgyhogy ennek fényében akkor most csókoltatok mindenkit, mint egy boldog G3 tulaj!
[ Szerkesztve ]
-
FEDman
addikt
Igen, nekem is az volt az első gondolatom, hogy ez aztán egy szép darab lesz.
A jelenlegi kifejezetten kicsi Lumix 12-35/2,8-nál biztosan nagyobb lesz, de szerintem még így emészthető keretek között fog maradni.Megint másik kérdés, hogy szerintem az mFT-nek már egy ideje nem a méret egyetlen előnye a DSLR-ekkel szemben. Ezt erősíti majd Olympus E-M1 is, ami vélhetően jó markolatot és a szenzorba integrált PD-AF-nek köszönhetően az eddigiekhez képest sokkal jobb követő AF-fel is rendelkezni fog.
Innentől kezdve egy ilyen váz mérettől függetlenül is komoly alternatívája lehet egy DSLR-nek.És mielőtt bárki nekem támadna ezzel nem azt mondom, hogy a rendszernek fel kéne adni kis méret vonalat, nem. Csupán csak annyit állítok, hogy ahogy működési szempontból egyre szélesebb körben veszik fel ezek a gépek a versenyt a DSLR-ekkel úgy a kisméretű felállásokkal párhuzamosan egyre inkább létjogosultsága lesz egy olyan vonalnak is (GH3, E-M1) ahol már nem a kis méret dominál.
Persze ehhez az is kell, hogy a fejekben ledőljenek a rég berögződött előítéletek.
Ez a folyamat tapasztalataim alapján sokkal lassabb lesz, mint amilyen gyorsan jelenleg a technika fejlődik. -
madgie
titán
Az X100-nál csak az első nap használtam az OVF-et, utána ment a levesbe, hiába tudott ott is Live Histogram-ot. Egyszerűen zavart sok év után, hogy nem azt látom, ami a képen lesz (sem képileg, sem képkivágásban).
Az meg ráadás, hogy OVF-en a bokeh-t sem úgy látod, ahogy a képen lesz. Ha átnézeti kereső akkor azért nem, ha mattüveg, akkor meg azért nem. Az élességi sík is bezsizsikesedik Panáknál (kellően kontrasztos rajzú objektíveknél legalábbis), sok év alatt úgy megszoktam ezt, hogy a focus peaking sem hiányzik.
szerk: picsába, majdnem egy napig bírtam a read only-t
[ Szerkesztve ]
-
madgie
titán
Raw-ban továbbgondolva : én oda tekerem a tárcsákat, azt akarom látni, aminél már kitapasztaltam és tudom, hogy XY metódussal hogy fog kinézni a Lightroom exportáláskor. Ha kültéri gyerekfotó, akkor nyugodtan túlexponálok kicsit ,mert úgysem low key lesz a végeredmény, stb.
-
FEDman
addikt
Tényleg meg lehetett volna ezt szebben is oldani, ez tény.
Az E-M1 egyébként direkt néz ki úgy mint egy DSLR. Már csak azért is, mert akárcsak a GH3, úgy ez is a DSLR-ek ellen indul harcba. Sőt, itt ezen felül ez egy FT váz pótló is lesz bizonyos értelemben.Hogy gyakorlatban milyen lesz a fogása azzal én még várnék, lehet sokkal jobb lesz annál, mint ahogy kinéz.
Ami meg a NEX-ek markolatát illeti, azok csak addig kényelmesek, míg nem kerül rá nagyobb nehezebb objektív és nem derül ki, hogy nagyon alacsonyak, nem adnak kellő alátámasztást és ezen felül nagyon szűk a hely az obi és a markolat között.
Ja és még mielőtt valaki megint a szívéhez kapna, hogy az mFT nem az ilyen nagy méretű GH3/E-M1 méretű vázakról szól annak jelezném hogy továbbra se ez az egyetlen vonal a sokféle méretű és felépítésű mFT vázak között. A pletykák szerint ez az E-M1 se az E-M5-öt leváltó, hanem a fölé érkező modell és majd később lesz az E-M5-nek is közvetlen utóda.
Ja és ha már szóba került a GH3, a nagyobb DSLR formának remélem az Oly esetében is meg lesznek az előnyei. A nagy és jó betekintéssel rendelkező EVF az már tuti meglesz, de ezen felül a markolattal remélem a GH3-hoz hasonlóan itt is nagyobb teljesítményű akksit fog kapni.
Szóval szerintem a maga nemében jó kis váz lesz ez.
Viszont azt érdemes szem előtt tartani, hogy ez még nem a GX7, hanem sokkal inkább a GH3-ra adott válasz.[ Szerkesztve ]
-
FEDman
addikt
Ez a váz nem is nekünk szól.
Ez majd azoknak lesz érdekes akiknek még otthon porosodik egy ZD 50-200/2,8-3,5 ...
Na szerintük meg majd tuti az lesz a baj, hogy ez túl kicsi.No de már lassan kezdem megszokni, hogy mirrorless vonalon olyan hogy pont jó nem létezik. Egy adott termék mindig túl kicsi, vagy épp túl nagy. És hogy épp melyik az csak attól függ, hogy épp kit kérdezel.
[ Szerkesztve ]
-
Studi
addikt
Mielőtt ezt elfogadom, szeretnék egy Nex-6-ost megfogni egy ekv 600mm-es végű zoommal.
Még nem fogtam a kezemben nex-6-ot, de ránézésre pöpec. Viszont egy APS szenzorra való ekv. 600-as telezoom még nagyobb lenne, mint a Pana 100-300, szerintem nekem ott már elvérezne fogásra a kis Sony. De a nagytelézés csak szűk réteget érint természetesen, minden másra ott a
mászterkárdnex-6 is jó alternatívának. -
FEDman
addikt
Persze hogy jó kis váz lesz ez.
És tényleg több hely lesz a markolaton, kb mint az E-P5-ön.Ami még érdekes, hogy a markolat és az obi közötti 2 gomb közül az egyik one touch WB, a másik meg preview gomb. Gondolom ez utóbbi rekesz és expo szimuláció.
Mindkettő hasznos dolog és tök jó hogy ezek ott állandóan kéznél lesznek.
Viszont a bekapcsoló gomb megint nagyon hülye helyre került. Ez a gépet nagyobb obikhoz is tervezték. Egy ZD 35-100/2 méretű és súlyú üveggel a gépet kézben tartva nem lesz olyan kellemes az a ki/be kapcsolás.
De igazából ennek a gépnek sikerességét egyetlen dolog fogja majd eldönteni és az a hybrid AF. Mennyire lesz jó a követő AF, mennyire lesz jó FT obikkal? Ez itt a kulcskérdés, de jelenleg pont erre nem tudjuk még a választ.
-
FEDman
addikt
Az autós hasonlatok majdnem mindig sántítanak, de itt most nagyon ül.
Az autó is egy alapvetően rideg gyakorlatias mindennapi eszköz és mégis mennyit számít az hogy hogyan is néz ki. És ilyen téren a legbeszédesebb, hogy rengeteg ember még nevet is ad az autójának, még a rondáknak is.Ez van, valahol mélyen azért mégiscsak érző emberi lények volnánk..
[ Szerkesztve ]
-
b.vr
őstag
"talán azért, mert maga a fotózás is egy esztétikai sport. miért olyan meglepő, hogy érdekli az embert a fotózást lehetővé tévő eszköz designja? de tovább megyek: miért van formaterve egy autónak? egy kávéfőzőnek?"
Szerintem ezek nem jó példák.
Az autó egyik legfőbb funkciója (sajnos, nem sajnos, ez van) hogy státusszimbólum, ennek a design nagyon fontos része.
A kávéfőzőnek (a többi cuccal együtt) egy konyha belsőépítészeti designjához kell illeszkednie, azt erősítenie. Mint ahogy egy tányér sem arról szól csupán hogy benne maradjon a leves.
A fényképezés azonban (számomra) mindenekelőtt a végeredményről, az elkészült képről szó. Persze nem teljesen mellékes hogy közben hogy néz ki az eszköz, amivel készítem, de (számomra) huszadlagos ahhoz képest hogy mennyire kényelmes, ergonomikus, kézhezálló. (Azért vannak persze határok (végülis már az ősember is díszítgette a kőbaltáját ) és sajna ez az e-m1 olyan b*szott ronda lett hogy bőven alatta van ennek a határnakDe mondok egy teljesen konkrét m43 példát: kb. pont lesz*rom hogy az oly 45 "műanyag" ha egyszer ez (is) kell ahhoz hogy tört része legyen a 12-es meg pláne a 75ös árának.
Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy ha lenne egy olyan oly 45 verzió, amivel pont ugyanolyan minőségű képeket lehetne csinálni mint a mostanival, csak épp fém lenne, időjárásálló, stb mint a 75ös (azért az, mert az is focus-by-wire, hogy ez kicsit se zavarjon be), szóval ebben az esetben mennyit lenne hajlandó adni azért a feelingért fizetni hogy most épp nem egy "műanyag kacattal" fényképez?"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
Freddy76
addikt
Hehe, a nikon topik legnagyobb flémjét idéző felvetés... Annak, hogy visszaváltottam, nem kis szerepe volt a 35/1.8-nak, az volt az első obim. A vázam minden obival korrekció nélkül pontos, kivéve a 35/1.8-at, azzal backfókuszos volt; ráadásul különböző rekeszen, különböző tárgytávokon, különböző mértékben, vagyis hangolni sem lehetett. Egy másik 35/1.8 ugyanígy (miközben más vázon, egy d5100-on és egy d40-en mindkettő halálpontos volt). És van még pár d90/d7000 júzer, akinek ugyanez a gondja (csak ez a két váz, csak ezzel az obival). És velem ellentétben olyan júzerek, akik elég régóta és eléggé jól tolják (nesa, forceberg, cayman, eastsider), és rég túl vannak a pielbuzuláson és a miliméter-számolgatáson. Emellett a külföldi fórumok is tele vannak ezzel...
Két 35/1.8 után kissé elveszítettem a bizalmamat, különösen, hogy minden más obival (50/1.8, 85/1.8, 18-105, sigma 10-20, tamron 17-50) semmi gond nincs...
"Uram, Ön részeg." "Hölgyem, Ön pedig csúnya. De én holnapra józan leszek."
-
jjeahh
nagyúr
én az 1/2000 vs 1/4000, műanyagburkolat vs fémburkolat miatt vettem anno e-p1-et, cserébe nem tudok rá tolni evf-et, és bánom is, viszont a lassú záridőt, tapintást is bánnám, annyi pénzért mindenképp kompromisszumot kellett kötnöm...mindegy, csipanyitós gépnek tökéletes volt, azóta rájöttem legalább mire van szükségem, milyen gép tudja teljesíteni azt...
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
fattyu
veterán
-
need
addikt
ez a mondatod felkeltette az érdeklődésemet..
"sokáig volt e-pl1-em és e-pl2-m is. megoldottam, hogy ne legyenek félrefókuszált képeim"
és pedig hogyan...? tán csak nem mindig manuálisan állítottad a fókuszt...?
elég sok bosszúságot okoz a félre menetel..D750+Tami 24-70..Nikon 70-200 f/2.8 vrII....Diablo3 Battletag: norennord#2734 Division 2 noren73
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest