Hirdetés

Blizzard: Szeretnénk, ha idén megjelenne a Diablo III

Hirdetés

Ha minden jól megy, idén végre kezeink között tudhatjuk a Diablo III dobozát, ugyanis a fejlesztők célja nem kevesebb, minthogy az év végéig elkészüljenek a játékkal. Ezt a Blizzard alelnöke, Rob Pardo árulta el egy Kotaku-nak adott interjújában.

Elmondása szerint az a céljuk, hogy még idén megjelenjen a játék, azonban sokkal fontosabb, hogy tökéletes állapotban adják azt ki a kezeik közül. Így aztán csak akkor jelentetik meg a programot, ha az "döbbenetesen jó" lesz. Jelenleg azért szorítanak, hogy ez még ennek az évnek a végén bekövetkezhessen.

Ugyanakkor az Activision e heti, befektetőknek tartott konferenciáján Thomas Tippl elmondta, hogy a cég 2011-es tervei között nem szerepel egy Blizzard játék megjelenítése sem, viszont a 2012-es évre két játékot is várnak tőlük - talán az új MMO-t és a Diablo III-at is.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények