Earthlock és Assassin’s Creed Chronicles
Sok Xbox One tulajdonos fogja megismerni a Snowcastle Games nevét idén szeptemberben. A norvég csapat eddig csak az iOS-re készült platformerrel, a Hogworlddel képviseltette magát komolyabban, de most egy igazi szenvedély-projekt kerül ki a kezeik közül, méghozzá ingyen. Az Earthlock: Festival of Magic című RPG a klasszikus, körökre osztott japán szerepjátékok hangulatát igyekszik visszahozni.
Hirdetés
Történetünk főszereplője Amon Barros, egy sivatagi kalandor és roncsvadász, aki nem kevésbé kalandvágyó, mint tehetséges. Amikor bácsikája egy rejtélyes, ősi (vagy annak gondolt) ereklyére bukkan, akkor főhősünk rájön, hogy sokkal nagyobb dolgokra hivatott, mint hogy a földet túrja a roncsokért. Kalandjáról persze kiderül, hogy jóval fontosabb, mint azt elsőre gondolta, és az csak természetes, hogy végül a világ sorsa múlik rajta.
A nyugati fejlesztésű, mégis leginkább a régi JRPG-k stílusára hajazó szerepjáték harcrendszere körökre osztott, képességeinket pedig a világban talált „tehetség táblákkal” fejleszthetjük, de ha ügyesek vagyunk, saját táblákat is gyárthatunk magunknak. A világot persze nem egyedül járjuk, lesznek segítőink is, barátok egyedi képességekkel. A játék másik egyedi vonása, hogy saját kertünkben termeszthetünk növényeket – ezek szolgálnak majd gyógyszerként és különféle alapanyagokként is. A játék nagyon szépnek és hangulatosnak tűnik, meglátjuk, mennyire képes visszahozni a klasszikus atmoszférát. Az mindenesetre pozitív, hogy a Games With Gold programnak hála az Xbox One tulajdonosok egy ritkaságszámba menő stílussal ismerkedhetnek meg.
Kevésbé ismeretlen az a műfaj, amit a hónap másik ingyenes Xbox One játéka, az Assassin’s Creed Chornicles: China szolgáltat. A Ubisoft giga-sorozatából mellékágként lekanyarodó 2.5 D-s lopakodós akciójáték három „krónikából” áll, ennek első része Kína (és egyúttal borítékolható, hogy a jövőben a másik két epizódot, Indiát és Oroszországot is megkapjuk majd).
1526-ban járunk, a helyszín Kína, főhősünk pedig egy hölgy bérgyilkos, Shao Jun, aki nem más, mint Ezio Auditore egyik tanítványa. A főszereplő célja, hogy bosszút álljon a Nyolc Tigris templomos csoporton, akik kiirtották a bérgyilkosok testvériségét a régióban. A kaland Makaótól kezdve a Tiltott Városon át egészen a kínai Nagy Falig vezet, ahol szép sorban el kell tennünk láb alól a templomosokat.
A játék fogadtatása vegyes volt, messze nem hozta azt a szintet, amit a nagy játékok a sorozatban. Arra viszont tökéletes, hogy ha már úgyis ingyen van, letöltsük, és kalandozzunk egyet egy ritkán feldolgozott történelmi korban.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!