Games With Gold játékok októberben

Super Mega Baseball és The Escapists

A Super Mega Baseball története 2014-ig nyúlik vissza, ekkor jelent meg a játék eredeti változata, majd a tavalyi év során Xbox One-ra is megkaptuk Extra Innings alcímmel és némileg bővített tartalommal. Egy látszólag teljesen egyszerű, humoros, rajzfilmszerű baseball játékkal van dolgunk, de a színes, vidám körítés nem komolytalan játékot rejt: a kritikusoknál egyértelműen sikert aratott a játékmenete és a lehetőségei.

Super Mega Baseball Xbox One

Aki szereti a sportot (vagy épp még nem ismeri, de kíváncsi rá), az nem üthet lyukat ezzel a játékkal, hogy stílusosak legyünk. A Metalhead Software fejlesztése ugyanis tartalmaz szinte mindent, amit egy ilyen játéknak kell, persze egyszerű és könnyen fogyasztható formában. Játszhatunk bemutató mérkőzést vagy teljes szezont, egyedül vagy akár négyen is a helyi multiplayer móddal. 216 testreszabható játékos, 24 bíró és 6 sport aréna áll ehhez rendelkezésre. A könnyed játékmenet kiváló alkalom arra, hogy megtanuljuk a baseball szabályait, ráadásul most mindezt ingyen.

Tavaly kisebb vihart kavart a játékvilágban a The Escapists megjelenése – szerencsére ezúttal pozitív értelemben. A közösségi finanszírozással indult, majd végül a Team17 kiadásában megjelenő játék ugyanis valószínűtlenül szórakoztató lett, retro pixeles grafikája mögött egy nagyon okos, humoros és tartalmas alkotás rejtőzik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy börtönből megszökni még sosem volt ennyire mókás, és október második felében Xbox One-on ezt ingyen megtehetjük.

The Escapists Xbox One

A játékban egy elítéltet alakítunk, akinek egyetlen célja a szökés. Ehhez számos eszközt igénybe lehet venni. Ha tudunk, gyárthatunk különféle eszközöket, vagy ellophatjuk őket másoktól. A többi börtöntöltelék számára feladatokat teljesíthetünk, amitől megnő a bizalmuk irántunk, és segítenek a szökésben. Vigyázni kell, hogy az őrök ne fogjanak gyanút, így napról napra el kell végeznünk a szokásos napi rutint, és ki kell állnunk a börtönélet viszontagságait. De szíthatunk lázadást is, ha épp az jön kapóra. A The Escapists egy szórakoztató játék, érdemes tenni vele egy próbát.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Games With Gold játékok novemberben

    Kooperatív akció-RPG, rejtélyes nyomozás, egy kis kalózkodás és retro őrület is fért a novemberi ingyenes Xbox játékok kínálatába.

  • Games With Gold játékok decemberben

    Az év utolsó hónapját Hong Kong-i zsaruként, városi autóversenyzőként, ügyes kalandorként és egy horror főszereplőjeként tölthetjük el.

Előzmények

  • Games With Gold játékok szeptemberben

    Új szerepjáték, bérgyilkosok, zenés autós fesztivál és egy futurisztikus város hófehér háztetői szerepelnek az ősz első Xbox Live Gold játékai között.

  • Games With Gold játékok augusztusban

    A változatosság van fókuszban az év nyolcadik hónapjában, amikor is az Xbox Live Gold előfizetők négy eltérő játékot tölthetnek le ingyen, klasszikusoktól a legfrissebbekig.

  • Games With Gold játékok júliusban

    Ebben a hónapban inkább a különlegességek dominálnak a Játékok Golddal programban. Xbox One-on két indie játék debütál, 360-on nagyobb címeknek örülhetünk.