Games With Gold játékok szeptemberben

Earthlock és Assassin’s Creed Chronicles

Sok Xbox One tulajdonos fogja megismerni a Snowcastle Games nevét idén szeptemberben. A norvég csapat eddig csak az iOS-re készült platformerrel, a Hogworlddel képviseltette magát komolyabban, de most egy igazi szenvedély-projekt kerül ki a kezeik közül, méghozzá ingyen. Az Earthlock: Festival of Magic című RPG a klasszikus, körökre osztott japán szerepjátékok hangulatát igyekszik visszahozni.

Történetünk főszereplője Amon Barros, egy sivatagi kalandor és roncsvadász, aki nem kevésbé kalandvágyó, mint tehetséges. Amikor bácsikája egy rejtélyes, ősi (vagy annak gondolt) ereklyére bukkan, akkor főhősünk rájön, hogy sokkal nagyobb dolgokra hivatott, mint hogy a földet túrja a roncsokért. Kalandjáról persze kiderül, hogy jóval fontosabb, mint azt elsőre gondolta, és az csak természetes, hogy végül a világ sorsa múlik rajta.

A nyugati fejlesztésű, mégis leginkább a régi JRPG-k stílusára hajazó szerepjáték harcrendszere körökre osztott, képességeinket pedig a világban talált „tehetség táblákkal” fejleszthetjük, de ha ügyesek vagyunk, saját táblákat is gyárthatunk magunknak. A világot persze nem egyedül járjuk, lesznek segítőink is, barátok egyedi képességekkel. A játék másik egyedi vonása, hogy saját kertünkben termeszthetünk növényeket – ezek szolgálnak majd gyógyszerként és különféle alapanyagokként is. A játék nagyon szépnek és hangulatosnak tűnik, meglátjuk, mennyire képes visszahozni a klasszikus atmoszférát. Az mindenesetre pozitív, hogy a Games With Gold programnak hála az Xbox One tulajdonosok egy ritkaságszámba menő stílussal ismerkedhetnek meg.

Kevésbé ismeretlen az a műfaj, amit a hónap másik ingyenes Xbox One játéka, az Assassin’s Creed Chornicles: China szolgáltat. A Ubisoft giga-sorozatából mellékágként lekanyarodó 2.5 D-s lopakodós akciójáték három „krónikából” áll, ennek első része Kína (és egyúttal borítékolható, hogy a jövőben a másik két epizódot, Indiát és Oroszországot is megkapjuk majd).

Assassin's Creed Chronicles Xbox One

1526-ban járunk, a helyszín Kína, főhősünk pedig egy hölgy bérgyilkos, Shao Jun, aki nem más, mint Ezio Auditore egyik tanítványa. A főszereplő célja, hogy bosszút álljon a Nyolc Tigris templomos csoporton, akik kiirtották a bérgyilkosok testvériségét a régióban. A kaland Makaótól kezdve a Tiltott Városon át egészen a kínai Nagy Falig vezet, ahol szép sorban el kell tennünk láb alól a templomosokat.

A játék fogadtatása vegyes volt, messze nem hozta azt a szintet, amit a nagy játékok a sorozatban. Arra viszont tökéletes, hogy ha már úgyis ingyen van, letöltsük, és kalandozzunk egyet egy ritkán feldolgozott történelmi korban.

Forza Horizon és Mirror’s Edge

Xbox 360-on a hónap első ingyenes játéka a konzol egyik legnagyobb autós címe. A Forza Horizon az egyik (ha nem a) legjobb nyílt világú versenyzős játék, ami az előző generációban megjelent, most pedig minden Gold előfizető tehet vele egy próbát, a visszafelé kompatibilitás funkciójának köszönhetően akár Xbox One-on is.

Horizon zenei fesztivál. Amikor 2012-ben először mutatták be a játék koncepcióját, a pályaversenyzéshez szokott „Forzás” közönség bizony csodálkozva nézett. Egy árkádosabb, nyílt világú autóverseny, ami rendelkezik ugyan a „Forza DNS-sel”, mégis nagyon különbözik attól. A sok más csapat egykori tagjaiból verbuválódott brit Playground Games viszont hiba nélkül megugrotta a szintet, és a Forza Horizon azóta is az egyik legjobb autós sorozat, amely épp szeptemberben ér harmadik részéhez.

Forza Horizon Xbox 360

Feladatunk, hogy részt vegyünk a Colorado államban megrendezett Horizon autós-zenés fesztiválon, és egyre komolyabb szintet elérve megnyerjük a versenyeket, végül a finálét. Az egyszerű országúti futamokon túl földutakon is megfordulunk, nevesített riválisokat kell legyőznünk, sőt, extrém látványos „Showcase” versenyeket is meg kell nyernünk például vonat vagy kétfedeles repülőgép ellen. Tomboló közönség, fantasztikus zenei felhozatal, különböző rádióadók, csillogó-villogó autók, éjszakai és nappali vezetés teszi még élvezetesebbé az egész banzájt.

Minderre a buli hangulatra érkezik két héttel később a Mirror’s Edge, amely szeptember 16-tól lesz letölthető ingyen, mindkét Xbox konzolra. A poros sivatagi utakról egyenest a jövőbe, Glass városának vegytiszta hófehér háztetőire kerülünk az EA DICE játékában. A kaland főszereplője Faith, egy futó, aki fizikai képességeit kihasználva titkos információkkal furikázik a városban – természetesen lázadva a disztopikus rendszer ellen.

Mirror's Edge Xbox 360

A játékot különleges felépítése és semmivel sem összetéveszthető látványvilága tette ismertté. A svéd fejlesztők az elsők között oldották meg, hogy egy belső nézetű játékban tényleg hihetően lássuk a mozgást, az ugrálást, ennek megfelelően a játék is inkább az ügyességre és az akrobatikus mozdulatokra épül, nem a lövöldözésre.

A Mirror’s Edge egy igazi klasszikus. Messze nem tökéletes alkotás, inkább egy csiszolatlan gyémánt, egy kult játék, amit mindenkinek érdemes legalább egyszer kipróbálnia.

dreampage

Azóta történt

Előzmények

  • Games With Gold játékok augusztusban

    A változatosság van fókuszban az év nyolcadik hónapjában, amikor is az Xbox Live Gold előfizetők négy eltérő játékot tölthetnek le ingyen, klasszikusoktól a legfrissebbekig.

  • Games With Gold játékok júliusban

    Ebben a hónapban inkább a különlegességek dominálnak a Játékok Golddal programban. Xbox One-on két indie játék debütál, 360-on nagyobb címeknek örülhetünk.

  • Games With Gold játékok júniusban

    A következő hónapban a Live Gold előfizetők ingyen lehetnek autóversenyzők, stratégák, ügyeskedő húscafatok, és a Goat Simulatorral akár kecskék is.