Diablo III bemutató - A Gonosz visszatért

A játékképernyő kezelőfelülete

A Diablo III-at leginkább úgy kell elképzelni, mintha összegyúrták volna a World of Warcraft szociális lehetőségeit a Diablo II irányításával. Miután alapvetően egy online multiplayer játékról beszélhetünk, így a képernyő bal alsó sarkában láthatjuk a chat és információs ablakot, ahogyan azt a WoW játékosai már megszokhatták.

A karakterünk, valamint szövetségeseink és csapattársaink portréja a bal felső sarokban látható, ezekre kattintva információkat kérhetünk le róluk, követőinket pedig felszerelhetjük tárgyakkal és kiválaszthatjuk, milyen képességeket használjanak.

A jobb felső sarokban látható a minitérképünk, melyen bejelölésre kerülnek a fontos információk, úgymint a kiemelt helyszínek és NPC-k, valamint a küldetés célpontjai, követőink, csapattársaink helyzete és egyéb adatok. Alatta láthatjuk az aktuális küldetésünk leírását és hogy éppen melyiket teljesítettük már belőle (Ha több alfeladatra oszlik).

Jobb alsó sarokban van a Social ("O") menü, ahol barátainkat nézhetjük meg, újakat vehetünk fel, valamint csatlakozhatunk hozzájuk, ha közösen szeretnénk irtani az ellenfeleket. Innen tudunk közvetlenül üzeneteket küldeni egymásnak, ha éppen nem vagyunk partiban.

Végül a képernyő alján, középen találjuk a vezérlőpanelt. Itt az életerő-, valamint egyéb erőforrás kijelzőjét láthatjuk, szokásos üveggömbszerű tárolók formájában. Ezeken kívül összesen 12 darab vezérlőgomb található még itt, ami a következőket jelenti (Balról jobbra):

Az első négy gomb segítségével választhatjuk ki azokat az aktív és passzív skilleket, melyeket harc közben az 1-4 billentyű segítségével tudunk aktiválni. Ezek folyamatosan oldódnak fel a szintlépés során. A következő két képességet az egér jobb és bal oldali gombjával tudjuk használni. Ide főleg támadó skillek kerülnek, leggyakrabban őket fogjuk igénybe venni.

Fontos megjegyezni, hogy bár csak hat képességünk lehet aktív egyszerre, ennél jóval többet szerezhetünk. Ezek között bármikor válthatunk, ha jobb gombbal rákattintunk a megváltoztatni kívánt skill ikonján. Ekkor előjön a feloldódott skillek és rúnák listája (erről később), és kiválaszthatjuk, hogy melyiket akarjuk használni az eddigi helyett. Egyetlen probléma, hogy váltáskor az új képességet nem használhatjuk rögtön, kell némi idő, amíg aktiválódik.

A következő gyors-gomb a gyógyital számára van fenntartva, ide tehetjük be a hátizsákunkban lévők közül azt, amit a "Q" billentyű lenyomásával tudunk meginni. Ha többféle italunk van, érdemes azt betenni, amit hatékonyan használhatunk, eleinte nem éri meg elhasználni a jobb darabokat. Fontos tudni, hogy ha megittunk egy gyógyitalt, utána kell némi idő, mielőtt ismét hörpinthetünk egyet, így érdemes taktikusan használni az italokat, és inkább a szörnyek irtása során potyogó életerő-gömbök segítségével gyógyulni (erről szintén szó lesz később).

A következő gomb a "Town Portal" számára van fenntartva (Eleinte inaktív, de viszonylag hamar megkapjuk), ennek segítségével bármikor és bárhol nyithatunk magunknak egy teleportot a városba, ha például megtelt a hátizsákunk vagy javítani kell felszerelésünket. Miután a szörnyekből folyamatosan potyognak az életerő-gömbök és tudunk gyógyulni, a képességek használatához szükséges tartalékaink pedig gyorsan töltődnek, erre csak javítás és a cuccok eladása miatt lesz szükségünk.

Az utolsó négy ikon közül hárommal később részletesebben is foglalkozunk. Az elsővel a tárgykészlet ablakunkat, a másodikkal karakterünk tulajdonságait, harmadikkal a naplónkat és küldetéseinket tekinthetjük meg, míg az utolsó a játék menüjét nyitja meg (ESC-el egyszerűbb előhozni), ahol az egyéb beállításokat találhatjuk.

Szintén meg kell említeni a jobb oldali gömb mellett látható, három részre osztott vonal alakú kijelzőt, ami a szerverek késleltetési idejét mutatja. Amennyiben itt három zöld színű csík látható, akkor minden rendben van a kapcsolattal. Két sárga esetén már apró LAG figyelhető meg, míg egy piros csíknál már akkora a PING, hogy szinte teleportálni látjuk karakterünket, és néha másodpercekre is megállhat az akció.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt