Remedy remények
Alapvetően szeretem a modern korba helyezett FPS játékokat, lehetőségeim szerint évek óta teszek egy próbát azokkal az alkotásokkal, amelyekmár első trailernél megfognak legalább egy kicsit. Sajnos a tavalyi évben ilyen szempontból nem voltam túl szerencsés, a Halo: Infinite-et még élveztem, de a Battlefield 2042 nem igazán azt hozta, amit elvárt tőle az ember. Kíváncsi voltam, hogy a 2022-es év vajon ilyen szempontból hogy indul, ezért döntöttem úgy, hogy közelebbről is megnézem a Crossfire X című alkotást, amelyet anno még 2019-ben jelentettek be. A projektről akkoriban még semmit nem tudtam, később világosítottak fel, hogy a Crossfire egyébként már 2007 óta létező PC-s free-to-play akciójáték (mobilos epizódok is készültek), amely 2020-ra nem kevesebb mint 1 milliárd regisztrált felhasználót tudhatott magáénak. Ennek egyik mellékágának szánták a Crossfire X-et, amely nem csak F2P többjátékos módot, hanem két külön kampányt is tartalmaz, utóbbiért pedig nem más felel, mint a híres Remedy Entertainment; a multiplayerért pedig a Smilegate.
Természetesen érdemes megemlíteni, hogy az exkluzivitás némileg csalóka, mert Kínában létezik a Crossfire HD, amely lényegében az xbox-os kiadás PC-s elődje és amely a konzolos verzióhoz hasonlóan tartalmazza tavaly óta a két sztori módot. A finnek korábbi játékait (Alan Wake, Max Payne, Quantum Break) kifejezetten szerettem, így érdeklődve vártam, hogy milyen FPS-t sikerült összerakniuk számunkra az elmúlt években. A játék alapból természetesen ingyenes, azt elindítva tudjuk a menüből telepíteni az Operation Catalyst és Operation Spectre kampányokat, amelyek mindegyike a közeljövőben játszódik és két katonai szervezet oldalán mesél el egy-egy történetet. Akik rendelkeznek Game Pass előfizetéssel, azok előbbit automatikusan megkapják, így betekintést kaphatnak a sztori módba is. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, ugyanis nem mehetünk el a tény mellett, hogy a menürendszer botrányos megoldást alkalmaz. Konzol használóként természetesen egyből a kontroller d-padjával, valamint az RB-LB gombokkal próbáltam meg a menüben navigálni. Ez működik, de kiderült, hogy az analógot irányítva megjelenik egy egérkurzor is, amellyel lassan és komótosan választhatjuk ki, hogy mit is szeretnénk csinálni. Kíváncsiságból rádugtam egy egeret az Xbox Series X-re és meglepetésemre a menüben (de csak ott, sehol máshol) működött is. Ez a megoldás számomra érthetetlen, vélhetőleg a PC-s előd miatt maradhatott bent a játékban. A kampány kiválasztásával nem indul egyből a banzáj, a játék először átrak minket a sztori mód külön menüjébe, ahol a beállítások után már nekifuthatunk a történetnek.
Nyilván spoilerezni nem fogok, már csak azért sem, mert a két teljes végigjátszás nem több mint 3-4 óra, de biztos akadnak, akik még ennél is gyorsabban végeznek vele. Ha úgy vesszük, két darab egész estés interaktív filmet kapunk, amelyek leginkább a Call of Duty széria kampányaira emlékeztetnek, bár azoknál kicsit azért földhözragadtabb, már ami a monumentális eseményeket illeti. Ettől függetlenül én mindkét kampányt elfogadhatónak tartottam, bár a befejezés után akadtak zavaró kérdések, ezeket maximum egy folytatás tudná tisztázni, de nem vagyok biztos benne, hogy ez valaha megvalósul majd. Aki úgy dönt, hogy belefog, annak azért számítania kell arra, hogy egyszeri kalandról van szó, maximum az összegyűjthető extrákért lehet érdemes visszamenni egyes pályákra, azonban sem ezekért, sem a végigjátszásért nem kapunk semmilyen achievementet. A fejlesztők egyébként nem hazudtolták meg magukat, a játékban helyet kapott ugyanis egy visszatöltődő bullet time (időlassítás) képességet is, amely kezdetben bitang látványos, később azonban már el is felejtettem, hogy használható, túl sokat nem tett hozzá az élményhez. Mindenképp érdemes szót ejteni ennek a szegmensnek a technikai részéről, ugyanis a Catalyst és a Spectre is a végletek játéka, amennyiben a kinézetét nézzük. A grafika (Nortlight Engine, választhatunk 30 FPS és 60 FPS között) ugyanis olyan, mintha egyfajta ötvözete lenne mai alkotásoknak (még ray-tracing is van) és a sok évvel ezelőtti megoldásoknak.
Miközben a fegyverek, az arcok, a karakterek kidolgozottsága, valamint a fény-árnyék viszonyok elismerésre méltóak, akadnak olyan pályaelemek, épületek, járművek, fák stb., amelyek mintha a kétezres évek elejét-közepét próbálnák megidézni. Nyilván a nagy akciók közben ez annyira nem tűnik fel, de ha kicsit leállunk körbenézni, azonnal feltűnhetnek ezek a dolgok. A fizika is hasonló, a legtöbb tereptárgy statikus, azokkal semmilyen interakciónk nincs, de vannak egyes tárgyak és falak, amelyeket viszont szétlőhetünk; bár Battlefield-féle rombolhatóságról természetesen szó sincs, azért ez a rész elfogadható. A hangokról és a zenékről túl sok mindent nem lehet elmondani, előbbiek teljesen vállalhatóak, utóbbiak kimondottan jól illenek az akciókhoz, de az autóban külön azért vélhetően nem sokan fogják hallgatni őket.
Összefoglalva elmondható, hogy egyszeri kalandként kifejezetten tetszetős a kampányokkal eltölthető pár óra. Ha a jövőben valamilyen csoda folytán kapunk egy folytatást, én a magam részéről azt is végig fogom játszani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
