Bevezető

A stílus valamikor a 80-as évek vége felé indult virágzásnak, mikor is a játéktermi gépek első nagy generációváltásával polcra kerültek a Galaga, az Ufo és egyéb pixelháborús game-ek, a játéktermi piacon. Ebben az időszakban még a játékgyártók csúcskonzoljai nem az otthoni felhasználásban, hanem a játéktermekben hasítottak 1000-el. Nem léteztek még ekkor se Playstationök, se Xboxok. Az otthoni csúcsgépek kimerültek az első generációs Nintendoban és a Commodore 64-ben, Amigában stb… Természetesen még az Internetről sem álmodhatott a jónép, így ha az aktuális legjobb videojátékokkal akart játszani, akkor a havi 576 újság árán felül, rá kellett még szánni néhány petákot, hogy kipróbálhassa őket a játékteremben.

Az alap verekedős stílus mellé (Street Fighter), kialakult egy új őrület, amelynek lényege, hogy egy karakterrel összepakold a gonosz ellenfelek seregeit, egy több küldetésen átívelő sztoriban. A stílus jellegzetessége, hogy a karakter kombózva viszi be az ütéseket több ellenfél ellen, majd miután több képernyőn keresztülcsaptuk magunkat, a végén általában egy főmuftit kell 2 vállra fektetnünk. Ha a gazfickók felülkerekedtek rajtunk és elfogy az életünk a sok ütéstől, akkor pedig némi pénz bedobása fejében folytathattuk karrierünket a pofonok földjén. A játékok grafikája teljes egészében rajzolt volt, melyet tulajdonképpen egy passzív néhol animált háttérre és egy aktív előtérre oszthatunk fel. Az aktív térben zajlott minden akció ezekben a játékokban 2D-s oldalra scrollozódó rendszerben. Ezeknél a játékoknál megfigyelhető volt egyfajta evolúció mind a grafika terén, mind a játékmenetet illetően. A stílust, a Capcom uralta, a játékteremben senkinek sem sikerült őket nagyon megszorongatni. Nézzük tehát milyen nagy nevek vezettek a Castle Crashersig.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!