Játékélmény és tapasztalatok

Mielőtt elkezdeném beszámolómat a játékról, annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy alapjáraton nem nagyon foglalkozok túlélő-horror vagy pszichológiai témájú játékokkal. No nem azért, mert félnék tőlük, hanem mert felidegesít az ezekben alkalmazott kiszolgáltatottság.

Nem szeretem, ha elfogy a lőszer és nem tudok másképp védekezni csak elfutni, ráadásul amikor egy bekapott találattól mindjárt a fél HP-m elveszik - bár életszerű - mégis felbosszant. Mindezek ellenére az Alan Wake PC verziójának tesztelését örömmel vállaltam el, hiszen az XBOX360 verzió kritikái, valamint a Steam kiadás megjelenése óta olvasott kommentek meggyőztek arról, hogy érdemes lesz szenvedni vele egy kicsit.

És bár a végén nem bántam meg döntésemet, azért nézzétek el nekem, hogy ez a beszámoló picit rövidebb lesz a megszokottól, hiszen sokkal kevesebbet játszottam eddig az Alan Wake-kel, mint amennyit ennyi idő eltelte után például a Reckoninggal. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tetszene a játék, csak valahogy nem köt le annyira, mint például az RPG elemekkel dúsított Dead Island, ahol azért a zombik irtása könnyebb volt, mint itt az állandó rohanás és menekülés.

No, de félretéve az egyéni szociális problémáimat, térjünk rá végre a játék ismertetésére. A Remedy jó munkát végzett, amikor a történetet fejezetekre bontotta, így végigjátszás közben végig olyan érzésünk van, mintha egy könyv vagy film főszereplői lennénk (Ami igaz is, hiszen az Alan által megálmodott sötét fantáziavilágban kell bolyonganunk).

Minden fejezet előtt kapunk egy rövid összefoglalót arról, hogy eddig milyen kalandokon mentünk keresztül, és ez nagyon jó elgondolás, hiszen az állandó rohanás és depresszió mellett nem nagyon van időnk játék közben a történetre figyelni. De így megérthetjük a sztori lényegét.

A kiváló történet mellett a játék atmoszféráját is ügyesen oldották meg a készítők. Amikor Alannel a sötét erdő mélyén kóborlunk, majd elkezd elhomályosodni, ködössé válni a légkör, végül feltámad a szél is gyanús hangokat hozva magával, szinte bőrünkön érezhetjük a növekvő feszültséget. Az elhagyott házakban és viskókban erre rátesz egy lapáttal a különféle extra hangulati elemként hirtelen bekapcsolódó TV-készülék és/vagy villanylámpák is.

A hangulathoz nagyban hozzájárul az is, hogy Alan egyetlen fegyvere a démoni alakok ellen a kezében tartott zseblámpa, valamint az egyéb, környezetében lévő fényforrások. Ugyan itt-ott találhatunk különféle fegyvereket, ám addig hiába lövöldözünk rájuk, amíg el nem oszlattuk az őket védő sötétséget. Ehhez pedig nem elég szimplán a szemükbe világítani, hanem erősen fókuszálnunk is kell rájuk a fényt, ám ezzel gyorsan elhasználjuk lámpánk elemeit.

Kezdetben viszonylag sok lőszert és elemet találhatunk, de ahogy egyre több és erősebb ellenfél jön, ez drasztikusan csökken. Ráadásul a játék egyik legbosszantóbb hibája - számomra legalábbis -, hogy mindegyre elszedik tőlünk megszerzett felszerelésünket. Így aztán hiába takarékoskodunk az erősebb fegyverekkel, ha nem használjuk ki azokat a kellő pillanatban, akkor könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy nem maradt semmink.

És ezzel pont elveszik a rejtett utánpótlások felkutatása érdekében tett kitérők értelme is, hiszen hiába derítjük fel a terepet, a gyűjthető tárgyakon kívül (Alan regényének lapjai és termoszok) gyakorlatilag minden így fellelt felszerelés kizárólag az adott pályarészen nyújt némi plusz biztonságot, későbbre nem lehet átvinni.

Szintén bosszantó dolog volt számomra az irányítás is. Például az ugrálás kimondottan idegesített, nem egyszer haltam meg azért, mert egy platformra/platformról nem sikerült megfelelő ütemben le/fel ugranom. És mivel ez nagyon szerves részét képezi a játéknak, ezért úgy vélem, erre jobban odafigyelhettek volna.

Harc közben is használnunk kell az ugrást, hiszen ha elfogy lámpánkból az elem vagy pisztolyunkból a lőszer, csak így kerülhetjük el, hogy ellenfeleink felkoncoljanak. Hacsak nem sikerül elmenekülni és egy villanyoszlop fénye alatt keresni menedéket, ahol legtöbbször találunk felszerelést is.

Viszont, akárcsak közlekedésnél, a küzdelmek során is gyakran okozott bosszúságot az irányítás. Ugyanis harc közben a SHIFT billentyű nyomva tartása mellett tudunk elhajolni a csapások elől. Viszont ez egyben a futást is aktiválja, így sűrűn előfordul, hogy nem félreugrunk, hanem szimplán beleszaladunk a szemben álló ellenfelünkbe, aki így lazán belénk tud csapni, legtöbbször azonnali halált okozva.

A csoportosan támadó ellenfelek likvidálásához szerencsére néhol felhasználhatjuk a terepen elhelyezett reflektorokat, de szintén hathatósak ellenük a rendőröktől zsákmányolható fénygránátok, illetve a nem sokáig égő, de annál nagyobb fényt adó fáklyák is.

Legjobb fegyverünk azonban a csak nagyon ritkán fellelhető jelzőpisztoly lesz, ezzel ugyanis egy rakétával elintézhetünk akár több ellenfelet is, hiszen egyből eloszlatja róluk a sötétséget. Mondanom sem kell, hogy ezekből nem fogunk sokat találni, többségében rejtett helyekre vannak eldugva, melyet fel kell kutatnunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!