Új hozzászólás Aktív témák

  • tag

    válasz Krisz0630 #128259 üzenetére

    Én egyik Halót sem ajánlanám a sztori miatt, de ez tekinthető műfaji jellegzetességnek, itt nyilván nagyobb hangsúly rajta, mint a legtöbb rokonban (bár 2001 óta nyilván kötezőbbnek számít a sztori). A Halo 1 még érdekes felütés volt, a maga idejében mesélősebb FPS-ként is komolyabb húzás volt, a 2 jobban kibontotta a Covenantot (bár ezen túl már annyira nem érdekelt a cselekmény), a 3 lezárta az eredeti szálat (de speciel engem nem hatott meg), a Reach pedig egy korrekt előzmény volt. Ezután számomra a 4-től már nem tudta felkelteni az érdeklődésemet a cselekmény (az új fegyverek és ellenségek sem jöttek be, de grafikailag egy csoda volt, emellett kevésbe volt hupilila a színvilág, illetve repetitív a játékvilág).

    Főleg játékmenetben feltűnő számomra, hogy a régi részekhez képest milyen kevés az innováció (sőt, a 2-3 remek dual-wieldjét már a Bungie is elhagyta a Master Chief-mentes utolsó két Halójában, később pedig MC-vel sem tért vissza), illetve a 2001-ben odacseszést 2020 után már nem tudja hozni az AI-t. Újat, érdekeset nem tett már hozzá a sztorihoz sem számomra. Persze a cortanás szál érdekes lehetett a rajongóknak.

    Az Infinite-tel a legnagyobb bajom az volt, hogy borzasztó bugos élmény volt (pályát is kellett elölről kezdeni, hogy működjön a trigger), a kinti sandbox pedig nagyon ismétlődő volt, ráadásul a nagyon jól festő belső helyszínekhez képest generációs visszalépés. Művi is volt a táj, ami magyarázható a halósággal, de rosszul éreztem magam benne.

    A gunplay alapjai és az AI azért bőven elég jó mindenben, vannak járművek, érdekes fegyverek és ellenségek, ezek sokat nyomhatnak a latban. Hozzáadott értékként a műfajhoz szerintem a Bungie végzett jelentős munkát, ők tudtak még a koruk előtt járni, de összességében a 4-et élveztem a legjobban, mert végre nem egy nagy backtracknek éreztem erényei mellett az egész játékot. A co-op design szerintem mindegyik részben hagy kívánni valót maga után, de sokat tesz hozzá, a 3-tól hárman is lehet játszani a kampányt, az 1-2-ben csak ketten. Régen számomra ütött az 1 utolsó pályája, évekkel később co-opban már nem jött át annyira.

    Az Infinite-hez valóban előzmény a Halo Wars 2, a HW1 jobban kihagyható ebből a szempontból, illetve abban az útvonalkeresés borzasztó. RTS-ként nem mondanám nagy számnak egyiket sem, de a co-op kampány miatt érdekesek lehetnek.

Új hozzászólás Aktív témák