Új hozzászólás Aktív témák

  • S e t h

    nagyúr

    Kolléga javasolta a Resident alien című sorozatot, aminek az alapkoncepciója zseniális, nem is volt nehéz felkeltenie a figyelmemet.

    Földönkívüli lény szenved balesetet a Föld légkörében és lezuhanva alakváltóként lemásol egy embert, aki ezzel összefüggésben el is halálozik, aztán kiderül, hogy ez az ember orvos volt, akinek éppen szükség lenne a szakértelmére egy kisvárosban.

    Adott tehát egy ötlet, amiről gyermekkorom sorozatai jutottak eszembe- Egy úr az űrből, Nehéz napok egy Föld nevű bolygón – a kérdés csak az volt, hogy maga a sorozat melyik műfajban próbál maradandót alkotni.

    Ez is volt a pilotot követően az első problémám, mert nagyobb felütést vártam, ehhez képest az epizód óvatosan próbált lavírozni a dráma, vígjáték, sci-fi labirintus útvesztőjében, mindig lefordult volna valahová, aztán megtorpanva másfelé vette az irányt, én meg próbáltam élvezni a koktélt, de eleinte még hiányérzetem volt.

    Aztán eltelt pár rész, én is sikeresen beköltöztem a kisvárosba és rengeteget nevettem az esetlen ufonaután, aki kényszeredetten próbál megfelelni orvosként és közben próbálja megjavítani az űrhajóját is.

    Persze a helyieknek is feltűnik, hogy vmi nem stimmel a dokival és akkor még óvatosan fogalmaztunk, mert a legképtelenebb módokon próbál reagálni az eltérő szituációkban, az orvosi rendelőben mutatott dolgai fenomenálisak, amint az internetről beszerzett információk alapján igyekszik a pácienseit meggyógyítani.

    Számomra kifejezetten Dexteres volt, ahogyan a gondolatait halljuk, miközben- időnként gyilkos ösztönöktől vezérelve - próbálja értelmezni a földi létformák viselkedési mintáit.

    Később persze kiderülnek a földönkívüli motivációi is, mit keresett egyáltalán a Föld közelében, valamint egyre többen vonódnak be a történetbe és mondhatni a lokális történet kiszélesedik, jó volt látni feltűnni Linda Hamiltont is.

    Így a sorozat felénél tartva engem megvett, ehhez nem kis mértékben járult hozzá Alan Tudyk, aki szenzációsan hozzá az emberbőrbe bújt földönkívülit, nem lehet nem nevetni a mimikáján, ahogyan igyekszik megfelelően reagálni az interakciók során.

    [ Szerkesztve ]

    This signature is completely useless! Don't waste any time by reading it!

Új hozzászólás Aktív témák