Új hozzászólás Aktív témák
-
topikk
senior tag
-
belovary
senior tag
Túlságosan finoman fogalmaznak, csak simogatják a felszínt... Látni, hogy megerőltetik magukat a fogalmaztáskor...
Amikor én elkezdtem a fotográfus-fototermék kereskedő OKJ-t, és szembesültem a körülményekkel, a tantervvel, csak pislogtam. Gondolkoztam "komolyabb" képzésen is, de aztán beszétlem olyanokkal, akik fősulin, egyetemen végeztek, és azt mondtam, ok, elég lesz nekem 2 év is a semmiből...Az elején úgy voltam vele, dokumentáltam a körülményeket, hogy írok belőle majd egy kis blogot, ilyesmi... Aztán pár alkalom után, feltettem magamnak a kérdést... mit akarok én ezzel? Változni fog tőle valami? Csak az időmet pocsékolom vele... így abba is hagytam a dokumentálást...
A tanároknál én nagyon erőltettem, és szerencsére a csoporttársak is a labort, a gyakorlatias oktatást, így valamennyire hajlottak is rá. Volt, hogy külön órákat fizettünk, és plusz összejöttünk, hogy valamit tanuljunk is.
Az elején szinte az egész társaság ki volt bukva a tananyagon, és hogy hosszú hónapok teltek úgy el, hogy amit tanulni szerettünk volna, egy szó sem esett szinte róla, vagy csak felszínesen... hogy mégis kapcsolódjon az oktatáshoz valami...Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy kell rajz, kell művtöri, és a többi dolog is. Na de olyan mértékben, mint a felsőoktatásban az erre szakosodottaknak? Pár alkalomba betömöríteni több évet, azt fogd fel, tanuld meg?
Szóval itt azokkal van óriási baj, akik az ilyen idióta jogszabályokat, törvényeket meghozzák. Sok tanár ugyanígy nem ért vele egyet, de meg sem hallják őket odafent.
na és persze van egy másik odlala is, hogy ugye rengeteg embernek ad ez így munkát, mármint tanároknak, stb... szóval itt is a háttérben azért ott dübörög a korrupció, és a pénz...Nekem óriási csalódás volt a suli, és volt aki abba is hagyta emiatt. Agyaltam rajta én is, mert úgy éreztem, hogy nem kapok, csak adok...
Ráadásul az elméleti anyag hatlmas volt, az időtartam is, és ha azt nézzük, hogy egy totál gyakorlatias hivatásnál, csak elméletet követelnek meg, olyan szinten mintha fősulin lennénk, miközben meg a gyakorlat csak mutatóban van, addig nem is csoda ha sorba jönnek ki a sulikból a kóklerek...Nálunk a vizsgán is voltak olyanok, akiket nem hogy átengedtem volna, de még a gépét is összetörtem volna. Az hagyján hogy nulla elméleti tudás, és alig járt be, de hogy a gyakolrati vizsgán nem tudja mi a kereső, hova is kell belenézni, nem ártana fényt mérni, állítgatni ezt - azt, áááá...... csak néz ki a fejéből, és látni rajta, hogy mi a szart akartok tőlem, adjátok ide a papírt, én meg a lóvét, azt csá...
Na de nem csak a fotós képzéseken van ez. Tapasztaltam máshol is.
Ráadásul a fotós képzések között is órási szakadék van, hiába állami a tananyag. Valahol fele annyi idő alatt is megkapják a papírt. Van akinek megvan, és már lenyomott nem tudom mennyi esküvőt, és múltkor bekérdezett a csoportban, szombat este, hogy muszáj vakut használnia, de életébe nem tette fel, mit állítson be rajta? Leírtuk neki, pár perc múlva írja, hogy mi kell bele, elem vagy ez akkus, mert nem működik.
Na utána volt pár érdekesség még, na de ilyen ez a popszakma...De a sima 1 napos WS-ek sem sokkal jobbak. Nagyon nagy része csak a magas haszon beszippantása miatt van, effektíve használható tudást nem fog adni. Nevetséges, hogy Pár órára van, hogy elkérnek 150-200e Ft-okat. Miközben ők is valami WS-en hallottakat adják csak tovább.
Ismerek olyat is, aki szinte függő, több Ws-en volt már mint amennyi létezik...Szóval ez a sulis téma is érdekes világ, és én a mai napig azt mondom, hogy az nagyon szerencsés, aki oda tud fiatalon szegődni egy valóban neves, és profi szakember mellé, és együtt dolgozik vele 1-2 évet. Na az lesz a valós tudás, ami meg is marad.
-
belovary
senior tag
Hogyne keresne jobban! Mielőtt vállaltam melókat, próbáltam technikailag is felszerelni magam, tudásban is, stb... Még mielőtt egy fillért is kerestem volna vele, már több százezret elköltöttem, sőt! Szóval ahhoz hogy ezek megtérüljenek, főleg most, hogy még többet ruháztam bele, nagyon kéne pörögni.
Akik ilyen lazán tolják, abszolút nem foglalkoznak a technikai résszel, sem az utómukálatokkal.
Csak felhajtják a kuncsaftokat, akiknek meg jóóóó aaaaz.....
Van egy fiatal csaj, azt hiszem 1-2 éve döntött úgy, hogy mostantól fotós. Azóta van neki egy 400 vagy 500 D-je, ha jól láttam, már rendszervakut is vett idén. De annyi munkája volt már, annyi esküvője, hogy kiakadtam.
Rengeteg...
Van aki így is fapofával tolja, van akinek van pénze komoly felszerelésre, sulikra, tanfolyamokra, azt mégsem érzi a bugit.
De ez már engem is elgondolkoztatott párszor, hogy én is itt döcögök csak, meg sokat költöttem rá, és próbálok komolyabb munkát képviselni, azt mit érek el vele? Sokkal kevesebb a felkérés, mert amíg én arra törekedtem, hogy törvényesen, és tudással építsek fel valamit, addig más töredékéből, feketén hülyére kereste vele magát, és már a sok ügyfél miatt, még további érkezik hozzá...Most itt megint előkerült egy konkurencia nekem, persze totál feketén csinálják, és egy ideje jelen vannak. De rengetegen mennek hozzájuk, mert olcsók ugye. A kis albérletben elfotózgatják az embereket, azt ennyi.
Persze, ha meg feljelenti őket az ember, akkor meg meglincselik, hogy micsoda szemét.
De hogy én kőkeményen fizetek minden szarért, és minden intézmény baszogat mindenért, azt ők is leszarják.Ilyen világ ez. Lopni, csalni, hazudni... akkor frankón leszel...
-
belovary
senior tag
Ja, rajtam meg nevetnek, minek kellett ilyen "komoly" (mihez képest ugye) felszerlés, meg minek 2 kártya bele, ez csak marketing... stb... Nálam sem volt soha gond eddig, de elég csak egy alkalommal...
Az meg hogy még neki áll feljebb, eberileg is mutatja mennyire profi... -
Roachy
senior tag
Azért tegyük hozzá, hogy az ilyen kóklerek elszaporodásához, a magyar megrendelők igénytelensége és anyagi helyzete is jelentősen hozzájárul.
Jobb helyeken az ilyenek nem kapnak munkát. Nálunk viszont fordított a helyzet, csak egy szűkebb réteg van aki minőségi munkát szeretne és meg is teheti, hogy kifizeti az árát.
Ha 80-100 ezerért vállalnák a munkákat az igazán jók is, akkor kiszorulnának a piacról a gagyi fotómasina tulajdonosok.
Igénytelenség, sóherség és pénzhiány. Sajnos ezek amik főleg meghatározzák jó részt a magyarok hozzáállását.
És innen nézve én nem is gondolom, hogy a kóklerek valós konkurencia, hiszen mi nem ezeket az ügyfeleket keressük.
De sajnos itt, az igényes és nem létminimum közelében élő emberek vannak erős kisebbségben. Hozzájuk képest meg elég jól el vagyunk látva tényleg jó fotósokkal. Ez egy sokkal szűkebb és telítettebb piac.
Az már egyéni mérlegelés kérdése, hogy melyik profi hajlandó kicsit áron alul elvállalni munkát kevésbé tehetős, de nívós képekre vágyó párok részére is.[ Szerkesztve ]
-
Roachy
senior tag
Igénytelenség, sóherség és pénzhiány.
Na igen ebből a felsorolásból kimaradt a tudatlanság/információhiány.
De én továbbra is úgy gondolom, hogy aki kóklert bíz meg a fotózással, annak nem mi kellünk.
Mert a tudatlanság összefügg az igényességgel is. Hiszen ha veszi a fáradságot és utánajár, akkor biztosan talál az ízlésének megfelelő fotóst.
Az információhiány viszont rajtunk is múlik. Pl sok vidéki arra panaszkodik, hogy csak Budapesten vannak igazán jó fotósok, a környékükön nincsen. De azzal már nincsenek tisztában, hogy a budapesti fotós bárhova megy ahova hívják. Mert a legtöbb fotósról ez nem derül ki. Mondjuk ez pont az én számból furcsán hangzik, még mindig nincs weboldalam. A hagyományos úton, szájról szájra terjedve jönnek a megrendelések. Még kétlaki életet élek, idén tervezek végleg csak a fotózásból élni.A valós konkurencia az amúgy tehetségesebb fotósok, akik gátlástalanul csapnak le mindenre és próbálják más elől elvinni a munkákat. Pl értelmetlenül ár alá megy, csak hogy övé lehessen a megrendelés.
-
Dr. Bányai
csendes tag
Ezzel nincs semmi baj, majd eldönti a megrendelő hogy esetleg él ezzel a lehetőséggel. Például olyan aki nem is akart fotóst ( vagy épp a tesó vagy egy rokon fotózott volna) vele "jobban jár" hisz a rokon legalább szórakozhat. Hiszen tudjuk hogy olcsó húsnak híg a leve, de az éhen maradásnál azért jobb.
Meg az is igaz hogy valami referencia az jól jön, akár pl. portré fotók, családi fotózás ( ha nincs még esküvői fotós portfolioja)
De azért régóta próbálom azt is hangoztatni hogy nem kell mindenkinek "esküvői fotósnak" lenni-e, sőtt fotósnak sem, még ha már lájkolták bőszen a fotóit a face-n pl. a szomszéd Mari néni+ Józsi bácsi a tanyáról
De fotózhat saját örömére ! De semmiképp nem fotós ettől,- egy ember akinek van fényképezőgépe és hasznosan a saját örömére tölti a szabad idejét.
És attól sem lesz fotós valaki ha 5DMIV gépe van,de még attól sem ha már sok sok éve fotóz.
A mama 40 évig vágta tyúkokat profin,a papa (az ég áldja őket) meg disznókat még sem volt hentes
Az tény hogy "valahol elkell kezdeni" , de nem így !!!
[ Szerkesztve ]
-
Dr. Bányai
csendes tag
Nem tudom hogy ez új bejegyzés volt vagy az előző folytatása. (2893)
De egy tény,a felkészült , becsületes fotós valóban "fél a konkurenciától" / maradjunk a szónál hogy konkurencia/
és pedig azért "fél" a fotós mert tudja és egyre inkább tapasztalja hogy tönkre teszik a hirtelen fellángoló fotós jelöltek a sok éven át megszerzett és tisztelt hivatás becsületét!
Jönnek,- tönkre teszik a dolgokat,- majd eltűnnek / lehet DJ lesz már/ aztán meg továbbNem vagyok elfogult és nem is szeretem túl tolni a fotózást még úgy sem hogy Én még tanultam iskolában (nem Okj ) tanulással és sok sok gyakorlással , kitatással (persze jó ha némi művészi érzéke az illetőnek) "bárkiből lehet jó fotós" esküvői fotózás az más tészta, ahogy mondani szokták, itt fotosabb az emberi tényező, mint a technika, nagyon sokan erre a feladatra nem alkalmasak ! És nem azért mert nincs pótváza vagy épp nem megbízható és még csak az sem hogy jó fotókat készít! Ez semmit nem számít, az emberekhez való viszony, a másságok elfogadása, az alázat a feladat érdekében, jó néhány olyan emberi tulajdonság szükséges hozzá ami kevesekben van meg.
És ismét nem túl lihegve a szakmaiságot, nem a végzettség és nem gépek , obik amik számítanak.
Az egyik "nagy Magyar esküvői fotós is ugy lett "híres" hogy nem tanulta iskolában",de sok sok van még ilyen.Itt a példáid sántítanak Sándor, ez nem agysebészet.stb..stb.. meg nem dől rá a ház / egy rossz fotónál az el nem készült a rosszabb / és itt nem arról beszélek amit olyan sokan hangoztatnak a "profi fotóssal kapcsolatban" / ilyen + olyan rossz képek + meg kiégett ruha, stb,stb/
Sokan jönnek a fejlettebb országokkal az árak és egyebek tekintetében is, azért tudni kell hogy nálunk fejlettebb országokban (persze nem mindehol) nem szakma a fotózás illetve a vállakozáshoz nem szükséges iskolai végzettség. Egy szabadon végezhető "művészi tevékenység" amit ha jól csinálsz, technikailag és üzletileg is akkor sikereses leszel !!!!
Egyébként a dolgok lényegével egyetértek veled, de a legfontosabb hogy ha valakinek tényleg segíteni akarunk (bárki) azt tegyük barátsággal és magán üzenetben.
Ne irkáljuk ki mindehová hogy (ha már fotósnak nevezik magukat sokan) mekkora tök a Magyar fotós társadalom A megrendelő fejében higyétek el / kis kivétellel / rólad, rólam is hasonlóan gondolkoznak.
A megrendelőnek ne a fotós mondja meg kit válasszon és milyen hibákat csinálnak mások és aki "keveset kér" az lehet el sem megy meg nem csinál olyan jó képet mint Én,...de nem sorolom továbbA piac eldönti hogy valaki sikeres lesz-e vagy sem. A legjobb fotókat ( fotós szemmel) mutogatva sem biztos Téged választanak és ettől még még nem vagy rossz fotós max. nem vagy"sikeres vagy népszerű". És sokszor ha tudod hogy kit választottak, (aki jóval ocsóbb és neked nem tetszeneka fotói) felmerül benned hogy ugyan miért. És biztos a válasz teljesen más a megrendelő részéről mint a fotós részéről.
Erre is van sok példám.....De már igy is hosszúra nyúlt. (Bocs)
-
belovary
senior tag
Na igen, de oda is el kell jutni, és nem 5 perces út (normál esetben). Nekem ez igen messze van, ha egyáltalán eljutok oda... Tudom, hogy most uborkaszezon van, meg ilyenek, de nekem a karácsony sem úgy jött össze, ahogy terveztem. Igaz, nálam más is játszik nem csk a fotózás, ezért semmi időm arra, hogy menedszeljem magam, szinte csak ami beesik az utcáról. Ahhoz meg igen karcsú vagyok mégm, hogy csak így jöjjenek.
Itt kint senkit sem ismerek fotóst, akiket megismertem, azoknak a fejükre szerelt szelfiboton volt az orruk, annyira fent hordták. Többen meg mintha a NASA titkosított adatait kéne átadniuk. Abszolút nulla segítőkészség. A WS-ek meg olyan áron vannak, hogy nem is értem.
Otthon többen segítenének, de meó, és két pici gyerek mellett az elmút 1 év alatt egy eseményre sem tudtam elmenni. Mindig volt valami. Mármint öreg róka mellé csapódni, tanulni, gyakorolni, portfólió bővítés...Most csodaszép a környék, ennyi hó nem esett itt nem is tudom mióta. Mit meg nem adnék ha mehetnék a géppel a hegyekbe, az erdőbe, és csak csitt-csatt. De ugye állandóan meló, ovi, bolt, stb...
Bár a hólapátpolásból most egy kicsit már sok. -
*Ropi*
félisten
Dell UP2716D nagyon ajánlott monitor fotófeldolgozáshoz:
amit kalibráltam 2 db-ot nemrég, azoknak 0.05 (!) lett a DeltaE-je - ez már gyakorlatilag a mérési hiba kategória. Visszamértem még egyszer, hogy biztosan csak annyi-e, de tényleg.
Weboldalam: http://karpatisandor.hu
-
*Ropi*
félisten
Ja, tényleg, a lényeg lemaradt: nem a saját hardveres kalibrálásával csináltam, hanem szoftveresen a DisplayCAL-al, az i1D3-at i1 Pro2-vel keresztbe profilozva.
Itt van előttem a gyári kalibrálási riport papírja: hardveres kalibrálással DeltaE 1.89 (ezért írtam, hogy a szoftveres kalibrálás bizonyos esetekben már túlmutat a hardveresen).
Weboldalam: http://karpatisandor.hu
-
updog
senior tag
Egy hónap alatt 3 hirdetést is kaptam facebookon esküvőfotósoktól (ugye rögtön bejön, hogy rossz a pozícionálás, nyilvános profilomon be van állítva hogy "házas" ).
Az egyik eleve úgy hirdeti magát hogy esküvőfotózás 5 számjegyű összegért (megnéztem, a teljes csomagra vonatkozik), a másik véleményei között ott van egy ügyféltől, hogy "nagyon örülök, hogy nem rajtunk akart meggazdagodni". Nyilván a képek alapján még szerencse Mindenesetre jókat mosolyogtam
[ Szerkesztve ]
"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"
-
JohnyBlue
őstag
Jaaj dehogy vagyok ellensége ( imádom a píztet' kőteni )
Reflexszerűen többet mondtam a párnak mint azt mondjuk az idénre tettem volna, csak utána este Orsi visszakérdezett, hogy ha előre foglalnak be X időre akkor nem jár előfoglalási kedvezmény ? Én azzal a példával jöttem, hogy ha lenne egy újszülött kislányunk és a 20 évvel későbbi esküvőjére Ropit lefoglalnám akkor tuti nem 2019-es árat mondana Orsi bólintott erre meg előjött az utazási irodás last meg first foglalási kedvezményekkel Erre meg én bólintottam
[ Szerkesztve ]
https://ipollo.com/?ref=johnyblue
-
JohnyBlue
őstag
Háth mi mindig november végén már megtervezzük, foglaljuk és fizetjük a tavaszolást, nyaralást, őszölést És mindig kapjuk "kedvezményeket". Példül ha dec 15-ig foglalsz akkor 15% ha jan 15-ig 14-et és így tovább.
Ezt az évközbeni emelést meg ellopom
https://ipollo.com/?ref=johnyblue
-
Lassú Víz
őstag
Tudtam, hogy másik szakma után kéne néznem! 2-án már benn ültem az irodában.
De megmagyarázza, hogy azért olyan drága, mert kő a della akkura meg memóriakártyára, oszt közbe az a csóró 26-i ügyfél csöngette ki 5-ét, 12-ét meg 19-ét is.[ Szerkesztve ]
A mérnökkel már egy órája vitatkozol valamin, mire rájössz, hogy ő ezt élvezi.
-
belovary
senior tag
GENYÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!! Na, úszott a pénzük, még akkor is, ha nem mondják le...
Pont most az jutott eszembe, hogy az egyik nagyon jó barátom, összejött egy csajjal, talán 1 évet sem voltak együtt, jött az esküvő, majd 7 hónap, és válás.... Utána hirtelen felindulásból összejött egy csajjal, esküvő persze nem volt, de baba érkezett rá 1 évre, már nincsenek együtt... Szóval ez így 3-4 év alatt kb...
Ennyit az előre tervezésről, és hozzáteszem a srác nem idióta, nem egy paraszt, egyszerűen úgy is írhatnám, hogy főnyeremény lenne a csajoknak, de hát kifogja mindig... -
Roachy
senior tag
Hát ja, ez mostanában nagyon pörög a neten. De gyanítom, hogy valójában nem így dolgoznak. Először is egyértelmű, hogy modellekkel és nem valós párokkal készült, másodszor kb majdnem az összes képet meglehetett volna csinálni simán a gép tönkretétele nélkül is. Szóval ez csak trollkodás. De annak jó, elég fájdalmas így is, végignézni a gépek pusztulását.
-
Roachy
senior tag
Pedig a kínaiaknál nagyon megy ez a fajta megrendezett, de mintha valós lenne típusú videó gyártás. Ami a videón van son beauty logo, az egyik ilyen legnagyobb tartalom gyártó/közvetítő. Elég csak megnézni a facebook oldalukat. https://www.facebook.com/BeautyLife8898/
Közös jellemzőik a klipeknek, hogy mindegyiket mintha kézben tartott álló telefonnal vették volna föl, pedig némelyik felvételen jól látszik, hogy komolyabb géppel készült. És az is, hogy valamilyen stabilizátort is használtak.
Az esküvős videón is végig ugyanaz a fotós, aki ez alapján egyetlen pár fotózásakor elhasznált legalább 2-3 gépet. Ez egyszerűen nem reális. És mindegyik képet meglehetett volna csinálni sokkal egyszerűbben, biztonságosabban, a legkevésbé sem igényelték ezeket a módszereket. És a legtöbb elkészült fotón is látszik, hogy valójában nem érte víz/homok a gépet. Amikor az oszlopnak szalad is kiderül, hogy több felvételből van összevágva. Mutatják szemből is a lámpa felé futó párt, miközben a fotóst követő kamera képén senki nem látszik az oszlop mellett aki felvételt készítene. Magyarán többször is megismételték, több szögből forgatva
Szóval kamu.[ Szerkesztve ]
-
topikk
senior tag
-
belovary
senior tag
Voltam két géppel is, de csak biztonságból. Volt hogy kettő lifegett rajtam. De ismétlem, sokszor levert a víz, mert azért akármennyire is klafák ezek az övek, azért oda lehet verni a vasat bárminek, hiába óvatos, és figyel az ember rá. Jellemzően egy vázat használok, de ha lenne 70-200 2.8-am, akkor valószínű fent lenne a másik vázon. De jelenlegi állás szerint nem hiszem hogy mostanság lesz.
Új hozzászólás Aktív témák
- Android másképp: Lineage OS és társai
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- DIGI Mobil
- Hardcore café
- Futás, futópályák
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Linux kezdőknek
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- 2025-ben jöhet az Intel Panther Lake processzora
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen