Hirdetés

A Shadow Broker DLC PC verziója hibásan került ki

Hirdetés

Azt hiszem, hogy a Lair of the Shadow Broker című DLC-t várták eddig legjobban a Mass Effect 2 rajongói, hiszen eljött az idő, hogy ismét a csapatunk tagjai között üdvözölhessük Liara T'Soni-t, valamint folytathassuk vele az első részben megkezdett románcunkat. Azonban egy baki folytán a PC tulajdonosok hiába töltötték le nyálcsorgatva az új DLC-t, az nem volt hajlandó működni a gépeken.

Nem sokkal ezelőtt derült ki, hogy az új DLC nem lesz kompatibilis a Közép-Európai változattal, és csak az angol verzióra lehet majd installálni, most azonban kiderült, hogy még arra sem hajlandó feltelepülni (A probléma az XBOX360 tulajdonosokat nem érintette, az ő verziójuk már a megjelenéskor tökéletesen működött). Több játékos is belenézett az 1,5 GB nagyságú fájlba, és azt tapasztalta, hogy az elejétől a végéig csak 000000-ból áll.

A BioWare Social Network-ön csak annyit írtak, hogy tudnak a problémáról, és hogy egész éjjel folyamatosan dolgoznak majd a hiba elhárításán. Időközben már eltávolították a rossz fájlt az oldalról, és gőzerővel dolgoznak a javításon. Ma reggel pedig már a BioWare fórum hivatalos moderátora, Chris Priestley közölte is a játékosokkal, hogy a problémát sikerült megoldaniuk, és minden PC-s töltheti a most már javított változatot.

Hirdetés

Előzmények