Hirdetés
Újraindítás
Annak idején teljesen meg voltam őrülve a Watch Dogs koncepciójáért. Emlékszem, hogy újra és újra megnéztem az előzetes videókat, és szinte biztos voltam benne, hogy a sandbox stílusú alkotások között ez lehet az, ami a Mafia első része után tud majd valami újat mutatni a GTA-sorozaton felnőtt játékosoknak is. Aztán megjelent, de nem játszottam vele. Az ismerőseim ugyanis mondták, hogy nem lett egy erős alkotás, amiben a külföldi tesztek is megerősítettek, én pedig ennek fényében okosabbnak gondoltam elengedni, mint erőltetni a dolgot. Titkon persze reménykedtem, hogy pont az fog történni a Watch Dogs-szal, ami megtörtént mondjuk az Assassin's Creeddel is, a koncepciót megmutató, de kissé unalmas első rész után jön majd egy második, ami már kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. A jó hír pedig, hogy valami ilyesmi is történt, de a történet azért nem ennyire egyszerű.
Egy jó sandbox játékhoz ugyanis nagyon sok dolog kell. A leglátványosabb és legkönnyebben leírható a grafika, ami jelentősen javult az előző részhez képest, amelynek gyengeségét valószínűleg többek között az is okozta, hogy az aktuális konzolgeneráció mellett az előzőre is megjelent, ami mondjuk a GTA ötödik részénél is így van, de ott volt némi időbeli csúsztatás, ami elég fejlesztési időt biztosított ahhoz, hogy a szoftver kihajtsa a PlayStation 4-et és az Xbox One-t is. A játék helyszíne ezúttal San Francisco, amely mellett Oakland, Marin és a Szilícium-völgy egyes részei is bejárhatók. A világ pont megfelelő méretű lett, nem túl nagy és nem is túl kicsi, a grafikán pedig bár lehetne még csiszolni, összességében nagyon kellemes. A színsémák szépek, nincsenek olyan túlzások, mint a Mafia III-ban, amit amúgy majdnem minden szempontból kenterbe ver a Watch Dogs 2. Az egyetlen komolyan kifogásolható dolog, hogy a helyszín nagyon kihalt. Alig vannak járművek, az utcán csak pár ember lézeng, holott az előzetes videókon még sokkal élettel telibbnek tűnt San Francisco. Szerencsre viszont, hogy legalább a meglévő tartalom viszonylag tartalmas, sokféle figurával lehet találkozni, állatok is vannak, és bár az NPC-k néha nagyon bután viselkednek, a helyszín jó alapot ad a játéknak, szórakoztató. A másik szívfájdalmam abból fakad, hogy a valóságban is volt szerencsém meglátogatni jó pár helyszínt a játékban szereplők közül, és rengeteg olyan nevezetességet hiányoltam, amiket az életben láttam és talán érdemes is lett volna berakni őket. Ugyanakkor így is nagyon jó volt a főhőssel is bejárni mondjuk az Alcatraz-szigetet, amelyet ha nem is minden elemében, de alapvetően nagyon jól digitalizáltak az Ubisoft Montreal szakemberei. Hasonló dolog ez, mint Róma bejárása után leülni az Assassin's Creed Renaissance elé.
Egy efféle nyitott világú játéknál a hangok is nagyon fontosak, ezen a téren pedig szintén viszonylag jól teljesít az új Watch Dogs. A környezeti zajok rendben vannak, a zenék úgyszintén, viszonylag nagy a kínálat és a játékos maga tudja kiválasztani, hogy mit hallgasson, ugyanakkor egyes részek nagyon kilógnak, például a rendőröktől érkező utasítások sokkal, de sokkal hangosabbak minden másnál, a motorhangok pedig egyenesen szörnyűek, még a Tesla 3-ról másolt elektromos autónak is van motorhangja, ami elég igénytelen. A vezetési élmény a kapcsolódó hangokhoz hasonlóan gyenge, az autók túlkormányzottak, mégsem kanyarodnak, a legkisebb kormánymozdulatokra is élesen reagálnak, a sportautók alig gyorsabbak a roncsoknál, a rendőr akkor is könnyedén éri utol a játékost, ha az egy Porsche-klónnal csapatja. És ez gond, mert ennél a stílusnál nagyon fontos lenne, hogy élmény legyen eljutni A-ból B-be, de sajnos nem az. A helyzet persze nem elviselhetetlen, a látványvilág és a világ kidolgozottsága némileg kárpótol a gyenge fizikáért, de ezen azért lehetett volna még dolgozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!