Watch Dogs 2 teszt (PS4)

Ez még nem az út vége

Az előző rész történetét sok kritika érte a játékosok részéről, a jellegtelen, nem túl szimpatikus főszereplőt senki nem tudta igazán megszeretni, az Ubisoft pedig le is vonta a megfelelő konklúziót. A második rész főszereplője ennek megfelelően egy izgalmasabb ember lett, Marcus Holloway, a fiatal hekker azért csatlakozik a DedSec nevű csoporthoz, hogy velük közösen lenyomja a várost behálózó megfigyelési rendszert. A személyes véleményem, hogy a fejlesztők kicsit átestek a ló túloldalára, a Marcus nem jellegtelen, viszont egy kicsit túl sok; nagyon laza, rengeteget káromkodik, elvileg nagyon átérzi az ügy jelentőségét, mégis súlytalan. A DedSec csapat többi tagját is megpróbálták nagyon kidolgozni, a végeredmény viszont egy olyan bohózat lett, mint a Saints Row világa, csak a Watch Dogs-nak ez nem áll annyira jól. A történet pedig alapvetően lapos, hiába jól kidolgozott a fejlődési rendszer, hiába látszik a cél, én valahogy sokkal kevésbé éreztem motiváltnak magam a soron következő küldetések teljesítésében, mint mondjuk a GTA-nál. A szinkronszínészek amúgy mindent megtettek, ami csak telt tőlük, de a lapos történeten ők sem tudtak segíteni.


[+]

A hekkelés persze most is központi szerepet játszik, de pont a történet lapossága miatt a különféle küldetések sem annyira izgalmasak, hiába van rengeteg minijáték, amelyek között nyilván újakat is találhatnak a sorozat előző részét is ismerő játékosok. Áramkörök összekötögetése, kamerák, guruló és repülő drónok használata, minden adott, de az erősebb történeti szál tényleg hiányzik. Amúgy maga a város is hekkelhető, a járókelők bankszámlájáról a távolból lehet némi pénzt szerezni, kapcsolgathatók a közlekedési lámpák, menekülésnél nagyon jól jön, hogy sok garázsajtó vezetés közben kinyitható, plusz még különféle gázcsöveket is fel lehet robbantani az okostelefonunkról, mert ez nyilván így működik. Ezek azonban a hangulathoz nem feltétlenül tesznek hozzá, egyszerűen eszközök, csak úgy, mint a bázisokon lévő 3D-nyomtatókkal készíthető fegyverek, hiszen Marcus fiatal kora ellenére nyilván mesterien bánik ezekkel az eszközökkel is. Szóval jó ez a hekkelős dolog, de azért összességében sokkal többet tesz hozzá az élményhez a környezet kidolgozottsága.


[+]

Az online módot alaposan kiaknázták a fejlesztők, vannak olyan küldetések, amiket csak másodmagunkkal teljesíthetünk, illetve az is buli, hogy amúgy is belebotolhatunk más játékosokba az utcán. Imádni való a bounty hunter mód, aminek keretein belül a városban nagyon sok kárt okozó játékosokat a rendőrökkel együtt kergethetünk. Ez elég sokszor torkollik gyalogos üldözésbe, ami amúgy igényel némi megszokást az irányítás miatt, hiszen Marcus amellett, hogy profi hekker és minden fegyverrel úgy lő, mint egy veterán katona, az épületeken való ugrálásnak is mestere, nyilván. Viszont ez igényel némi megszokást, a parkour jelleg ugyanis nincs annyira kidolgozva, mint mondjuk az Assassin's Creedben, néha kicsit idétlen mozdulatokat is elő tudunk idézni, az pedig egyenesen idegesítő, hogy a főszereplő a magasabb helyekről konzisztensen egy hátraszaltóval jut le.

A Watch Dogs második része alapvetően egy jó játék. Megfelelő méretű, alaposan kidolgozott világában élmény csak létezni is, a grafika alapvetően megfelel a kor elvárásainak, rengeteg egyedi elemet tartalmaz, a küldetések felépítésüket tekintve nem annyira unalmasak, mint lehetnének, pár apróság viszont hiányzik ahhoz, hogy mondjuk az év játékáról beszélhessünk. Itt nem arra kell gondolni, hogy a motorhangok kicsit gyengék, vagy hogy a város kihalt; a valódi probléma, hogy a történet elég lapos és a történetvezetés sem az igazi, valamint a vezetési élmény is elég gyenge. De nem annyira, hogy az ember azért ne üljön le szívesen játszani vele, főleg, mert az online coop mindig képes új élményeket adni.

A Watch Dogs 2 PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re érhető el.

Pro:

  • Hatalmas fejlődés az elődhöz képest, beváltott ígéretek;
  • a grafika lehetne jobb, de alapvetően így is rendben van;
  • a város jól kidolgozott és hangulatos;
  • szórakoztató online lehetőségek.

Kontra:

  • A város túlságosan kihalt;
  • a vezetési élmény az autók hangjához hasonlóan felejthető;
  • a történet sajnos nem túl izgalmas.

80

Bocha

Azóta történt