The Thaumaturge teszt

Morcos mágus járja a századfordulós, de viharos tempóban modernizálódó Varsó utcáit – nem csak a brutális orosz megszállókkal, de saját családja titkaival is szembe kell néznie.

A 19:05-ös varsói gyors

Mostanában mintha egész sűrűn kellene leírnom, hogy egy-egy (jobbára) valódi történelmi körítésű játék valami kevéssé ismert, videojátékokban ritkán meglátogatott korszakban vagy vidéken játszódik – és ennél jobb hírt nehéz lenne elképzelni. Még akkor is örvendetes ez, ha a Thaumaturge egy cseppet sem vidám világba vezet: 1905-ben vagyunk, javarészt Varsóban, ami akkortájt az orosz birodalom „Visztula menti határterületének” nagyvárosa volt – a Lengyelországot megszállva tartó cár még az ország nevét is megpróbálta megsemmisíteni. A három részre szakított Lengyelország ekkortájt villámgyors társadalmi, gazdasági és technológiai átalakulások gócpontja volt – és igen apró túlzás csupán, hogy a főváros többet változott tíz év alatt, mint előtt egy évszázadon keresztül. Nem is csak az egyre brutálisabbá váló orosz elnyomásról van szó, de olyan kacifántos újdonságok hirtelen megjelenéséről is, mint az elektromos közvilágítás, a fényképezés vagy a telefon. Az egyenlőségnek még a látszata sincs meg: míg az elegáns paloták budoárjaiban az orosz dámák ijedeznek gótikus szeánszokon, addig az építkezéseken szakszervezetek alapításáról beszélgetnek, a csendesebb ivókban forradalmi versek keringenek. Az utcán kintornás és balalajkás játszik, de a lebujban már ragtime-ra riszálnak a fiatalok – az öregek még a XIX. század hagyományai alapján élnek, a fiatalok pedig már Amerikáról álmodoznak, az első filmvetítéseken csujjogatnak és villamoson zötykölődnek.

A Thaumaturge ezeket a rendkívüli időket remekül használja körítés gyanánt, de ahogy a cím is jelzi, ezeket a földhözragadt dolgokat alaposan megkeveri a mágia, a valódi varázserő bevezetésével. Hősünk, Wiktor Szulski maga is a taumaturgikus tudományok beavatottja, és a Grúziában játszódó, rendkívül hangulatos prológot követően két démoni szövetségessel – úgynevezett salutorral – a kíséretében tér haza Varsóba. Bár maga orosz és francia szülőktől származik, lengyelnek érzi magát – 15 esztendőnyi távollétéért csupán szigorúnak és szeretettelennek megismert apja felelős. Wiktor az eltelt éveket Párizstól Pekingig vándorolva töltötte, és csak azért tér haza, mert húga telegramjából értesül, hogy a rég várt esemény bekövetkezett: apja végre elpatkolt. Wiktor hamarosan egy hazafelé tartó vonaton találja magát, mégpedig új barátjával, Grigorijjal egyetemben – de talán őt Raszputyin néven jobban ismerjük…


[+]

Innentől kezdve a Thaumaturge lényegében a valós 1905-ös eseményeket keveri mindazon sztorielemekkel, amelyeket Wiktor apjának halála, vagy legalábbis az ezzel kapcsolatban egyre nagyobb hullámokat vetve nyomozó hősünk indított el. A központi sztori meglepően kidolgozott, a korszakot bemutató eseményekből áll össze, és a mellékes feladatok között is akad néhány kifejezetten érdekes darab – egy korabeli gyilkos hajkurászása például teljesen váratlan helyzetekbe sodorja hősünket, de a helyi titkosszolgálat, az okhrana érdeklődésével is meg kell birkóznunk. A mellékküldetések között akad seregnyi olyan is, amelyek egy kicsit Assassin’s Creed-ízzel megpróbálják bemutatni a várost vagy a korszakot – szép, de animáció nélküli rajzok jutalmazzák, ha bejutunk a város első japán teadélutánjára, egy francia festő buja kiállítására, vagy mondjuk, amikor a gyermekkorunkat felidéző varsói fánkot, netán tinikorunkat felidéző tömény abszintot kóstolunk.


[+]

Bár rengeteg időt fogunk eltölteni Varsó izometrikus nézetből mutatott utcáin csámborogva, a játékmenet legfontosabb elemét a párbeszédek és a taumaturgia használata teszi ki. A Thaumaturge azonban nem egy olyan majdnem-kalandjáték, mint amilyen a Sovereign Syndicate vagy a Disco Elysium voltak – bár nem ez van fókuszban, de azért lesznek csaták, elsősorban az újonnan talált salutorok meghódításáért – de néha azért, mert pár helyi suttyónak megtetszett a csizmánk, mert egy orosz őr a mi erszényükkel akarja kiegészíteni fizetését, vagy mert valami részeg kozáknak nem szimpatikus a párizsi fazon szerint vágott szakállunk. Ezzel együtt kapunk egy egyszerű fejlődési rendszert is, igaz, a megnyitható képességek java csak a harcok során lesz felhasználható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!