Japán, Meiji-korszak
A legtöbb játék könnyen érthető ötletszikrákból, ismerős koncepciók alapján születik meg: a játékosnak versenyeket vagy háborúkat kell megnyernie, démonokat vagy idegeneket kell legyőznie. Esetleg egy teknősgyilkos olasz vízvezetékszerelővel kell aranyat gyűjteni bizarr álomvilágokban; tudjátok, csupa megszokott, bejáratott dolog. Minél nagyobb szerepe van azonban egy játékban a történetnek, annál nagyobb esély van arra is, hogy a megszokott kliséken túl merészkedjenek az alkotók – és az elmúlt évtizedek mókás, vagy éppen groteszk kalandjátékait ismerve az is tudható, hogy e műfajban tényleg millió eltérő sztori, hangulat és karakter jelenhet meg. A mexikói halálkalauzok professzionális világától az időutazó amnéziás szellemek lélekkereséséig terjedő spektrum hatalmas – lényegében végtelen.
Arra azonban még így sem gondolt senki, hogy az ügyvédek és ügyészek csatáiból, a jogi csűrés-csavarásokból, a tárgyalótermi verbális csatározásokból érdekes, netán egyenesen élvezetes játékot lehetne készíteni. Pedig ehhez mindössze egy kajla ötleteiről híres játéktervezőre volt szükség, no meg az ő, a játszhatóságot és eladhatóságot szem előtt tartó főnökeire: Shu Takumi volt ez a designer, illetve az általában sokkal komolyabb alkotásokról ismert Shinji Mikami és Atsushi Inaba töltötték be a produceri szerepet.
[+]
Az ebből kikerekedő játék Japánban még Game Boy Advance-ra Gyakuten Saiban néven jelent meg, a zavaróan hosszú idővel későbbi angol nyelvű kiadás már Phoenix Wright: Ace Attorney néven került a boltokba, majd innen egyenesen a furcsább programok iránt rajongók szívébe. A játékból trilógia lett, majd még hosszabb sorozattá vált; a művészeti albumok és zenei albumok nyomán musical, színházi előadás, majd tévéfilm is született, és végül tematikus bárok és éttermek is nyíltak. Japánban az Ace Attorney a kulturális zeitgeist része lett, szülőhazáján kívül pedig a lassanként megjelenő epizódok szinte azonnal kultuszjátékká váltak.
Bár végül a számozott epizódok mindegyike megjelent angolul, a mellékszálakkal kapcsolatban a Capcom sokkal szűkmarkúbb volt. A védőügyvéd helyett egy ügyészre koncentráló Ace Attorney Investigations-alsozat második tagja a mai napig kizárólag egy rajongói fordításon keresztül érhető el angolul, a történetet a XIX. század végére (illetve nagyrészt Angliába) áthelyező Great Ace Attorney pedig szintén csak az efféle megoldásokat is használó nyugati játékosok számára volt kipróbálható. Eddig – hiszen ahogy a cikk címe is jelzi, most egy csomagban, igényes formában, sok platformon egyszerre jelent meg e két játék vadonatúj hivatalos angol nyelvű kiadása.
[+]
E történetek hőse Phoenix Wright egyik felmenője, a felvilágosult Meiji-korszak egyik fiatal ügyvédbojtára, Ryunosuke Naruhodo. (Wright lokalizáció előtti eredeti japán neve Ryuichi Naruhodo volt.) A világ előtt ekkor ajtóit (kényszer hatására) megnyitó Japánra radikálisan új eszmék és társadalmi ideák egész tömege zúdul, és ezek között volt a feudális jogi rendszer reformja is: a rangos személyek szavának automatikus elfogadása helyett a bizonyítékok és a logika kezd uralkodóvá válni. Bár mindenkit óva intenék attól, hogy történelmi tényeit a Great Ace Attorney-sorozatból szedje fel, speciel valami ehhez hasonló átalakulás tényleg végbement ekkortájt.
Az egyik legnagyobb változás a korábbi Ace Attorney-játékokhoz képest pontosan ez a visszalépés az időben: az, hogy nem lehet a modern eszközökre támaszkodni a tárgyalások és a nyomozások során. Nincsenek mobiltelefonok és nem létezik Luminol, nem dolgoznak éjjel-nappal a biztonsági kamerák és nem léteznek ujjlenyomat-olvasók. A legelső ügy során – a sorozat ismerőit nem meglepve főhősünk ül a vádlottak padján – például mindössze néhány homályos dagerrotípia áll rendelkezésre a nyomozati bizonyítékok között. Az utóbbi néhány Ace Attorney-résztől eltérően szerencsére a szellemekre sem számíthatunk ezekben az ügyekben – így aztán marad a logika, az ellentmondások megkeresése és a bizonyítékok prezentálása.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
