Mafia 2 – amit eddig tudunk

Amit eddig tudunk.

Talán kezdjük először azzal, hogy honnan is indult a hamarosan két részessé váló történet. A Mafia első része valamikor 2002-ben jelent meg PC-re majd két évvel rá készült belőle Xbox és PS2 port is. A játékban Tommy Angelo-t irányítjuk, aki egy véletlen folytán csöppen a család zűrös ügyeinek kellős közepébe. A történet az 1930-as években játszódik és Tommy visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg a részleteket. A játék a maga idejében szemet gyönyörködtető grafikával volt megáldva.

Ami igazából naggyá tette az a hangulat, a korabeli kocsik, fegyverek, autós üldözések, zene, mind-mind hozzásegíttették ennek a hangulatnak a kialakításához. A készítőknek sokkal inkább sikerült megfogni a kor szellemét, mint azt a Godfather fejlesztőinek. Az egyes elemek összhangban vannak egymással így inkább keresztapás a játék, mint a Godfather.

Na de térjünk rá az eredeti témára, vagyis, hogy mit tudunk eddig a második részről. A játékot az Illusion Softwork-ből átkeresztelt 2K Czech készíti, új főhőssel, új sztorival és kétszer akkora helyszínnel. Kezdjük talán a főhősünkkel, Ő Vito Scaletta lesz, aki a történet szerint a második világháború visszatérő katonái között érkezik Amerikába. Mellékesen nem árt hozzátenni, hogy Vito barátunk nem önszántából és hősiességből ment a frontra, így tudta elkerülni a börtönt, amit rablásért osztottak ki rá. Lényeg a lényeg hősünk túlélve a háború borzalmait visszatér Empire City-be (erről picit később bővebben) és ismét belevágja magát a bűnözés korántsem veszélytelen világába. Ebben régi barátja Joe Barbaro lesz eleinte a segítségére. Mint láthatjuk, emberünk nem egy makulátlan előéletű állampolgár, aki egy olyan véletlen folytán, vagy inkább mondjuk úgy a körülmények összjátéka miatt csatlakozik a családhoz, mint Tommy, hanem bizony ő egy eleve alvilági személyiséggel megáldott egyén (biztosíthatok mindenkit nem a videojátékok vezették őt erre a szintre). Ebből is látszik, hogy a készítők a történetet némileg sötétebbre, árnyaltabbra, igazi gengszter hangulatúra tervezik, amiben Daniel Vavra segíti őket vaskos forgatókönyvével. Mint fentebb már említettem a játék Empire City-ben fog játszódni, ami New York és San Francisco városait mintázza, azok néhány nevezetességeivel együtt. A bejárható terület csaknem kétszer akkora lesz, mint az elődben, szám szerint 5,7 négyzetkilométer, és már a kezdetekkor is az egészben bolyonghatunk. Az ígéretek szerint a város egy igazi élő metropolisz lesz azok minden adottságaival, a járókelők az autók és minden más eleme úgy lesz megtervezve, hogy a játékosok ne azt érezzék, mintha csak dísznek lennének ezek a játékban.

A város felett három család bábáskodik, a Falconi, a Vinci és a Clemente. Természetesen majd mind a három családnak teljesíthetünk küldetéseket, bár gondolom, ha az egyiknek keresztbe teszünk már kevésbé fognak a szolgálatainkra igényt tartani. Lehetőségünk lesz pénzt felhalmozni, melyet később ruhákra, fegyverekre és kajára költhetünk, esetleg kocsink tuningolására. Az evés erősíti majd karakterünket, feltölti életerejét, mint ahogy azt már a GTA-ban is láthattuk. A pénzből akár lakást is vehetünk a későbbiek során, ahol felszereléseinket tárolhatjuk és megpihenhetünk két küldetés között.

Fontos még szót ejteni a járművekről. Mókás és realisztikus megoldás, a hasonló játékokhoz képest, hogy menet közben bizony kifogyhat a benzinünk, ha nem figyelünk (ezt már az előző rész is tartalmazta). Hangulatfokozó apróság pedig, hogy minden autó saját rendszámot kap. Valamint érdemes lesz óvatosan bánni az autókkal, mert nagyobb ütközések vagy benzintartályt ért lövés esetén hajlamos a gyors amortizálódásra, magyarul felrobban. Az autókat egyébként vihetjük szerelőhöz, valamint autómosóba. Ja és motorozhatunk is. A játékban egyébként nem feltétlen lesz szükség saját kezűleg odaautózni a helyszínekre, hanem foghatunk egy taxit, aki némi pénzért cserébe elutaztat bennünket.

A játékmenetről még érdemes tudni, hogy a három családnak megfelelően három fejezetre lesz osztva, ennek következménye a 700 oldalas forgatókönyv is. Valamint az animációkat kedvelők is örülhetnek, hiszen a játék több mint kétórányi átvezetővel lesz megtűzdelve.

Összegzésül már csak annyit, hogy reméljük, méltó módon fogja követni az előd által kirakott utat és a hangulat legalább annyira magas szinten lesz, mint volt az 2002-ben. E mellett már csak plusz, hogy az épületek egy részébe bemehetünk, ki-be, fel-le kapcsolgathatunk mindent és használhatunk számtalan hétköznapi tárgyakat a fegyverek mellett. Valószínűleg az igazi Mafia rajongók (köztük én is) nem ezek miatt várják töretlenül, hosszú évek óta a folytatást. Bár még viszonylag messzinek tűnhet az őszi megjelenés, de ennyi év után már fél lábon is kibírjuk, addig újra lehet élni Tommy Angelo történetét, hogy felkészülve várjuk, amikor a maffia újra minket hív. Írjátok meg nekünk, hogy ki mit vár a játéktól, mivel lenne megelégedve, vagy esetleg mi nem tetszik az eddig napvilágra került újdonságokból.


Azóta történt

Előzmények