1984 v2

Ma már közhelyszámba megy, hogy a világ legnagyobb cégei és legnagyobb hatalmú kormányai a disztópikus sci-fi regényeket nem figyelmeztetésnek, hanem útmutatásnak veszik – hogy a rövidtávú potenciális haszon megér nekik bármilyen hosszú távú negatívumot. Mindegy, hogy a fenntartóik által propagandára használt közösségi hálózatokról, a milliárdosok által felvásárolt sajtókonglomerátumokról, vagy a lakosságot folyamatosan megfigyelő és osztályozó automatikus rendszerekről beszélünk, egyértelmű, hogy egyre vadabb tempóban száguldunk az 1984 hazugságokból épített jövőképe felé. Egy ilyen lehetséges világot mutat be a kínai fejlesztésű Karma is, amely egy, a rendszert kiszolgáló ügynökön keresztül meséli el saját történetét. Történetét, amelyben igen nehéz eldönteni, hogy mi az, ami a tényleges valóság, és mi az, ami saját elménk vagy épp a rendszer kreálmánya – és a program által nyújtott élmény is jelentős mértékben függ attól, hogy ezt mennyire tudjuk elfogadni.

Kezdjük azzal, ami biztos: Kelet-Berlinben járunk, egy alternatív 1984-ben. A várost és a régiót az a Leviathan cégcsoport irányítja, amely saját, szinte vallásként hirdetett propagandája szerint végre elhozta a békét és a rendet. A lakosság ezért hálából – folytatja a vállalati marketing – a Leviathan fenntartását és bővítését tartja legfontosabb feladatának, annak vezetői pedig végtelen bölcsességünkben megjutalmazzák ezért a derekasan dolgozó polgárokat. Hogy tényleg rendről beszélhessünk, egy elképesztően aktív titkosszolgálati rendszer segítségével minden egyes személyt átvilágítanak, majd besorolnak egy adott társadalmi kategóriába, ami pedig megszabja az illető teljes további életét – társadalmi változásokat, személyi szabadságot, igazi egyéniséget nem enged meg a Leviathan. A rendszer fenntartásához nem csak az állandó megfigyelés, a besúgói hálózat és a tudatmódosító szerek járulnak hozzá, de különlegesen képzett ügynökök is.

[+]

Főszereplőnk, Daniel McGovern is egy ilyen Roam-ügynök, aki speciális Leviathan-technológiát használva képes behatolni a gyanúsítottak elméibe, átélve azok emlékeit, megtapasztalva tudatalattijukat, így derítve ki az igazságot. A játék során különböző karakterek tudatába kell belefúrni magunkat, hogy megpróbáljuk értelmezni a zavarodott elmék olykor horrorisztikus, másszor paranoid, vagy éppen szürreális gondolatrendszerét. Természetesen az ügyek nem teljesen különálló expedíciók – előbb-utóbb saját múltunkról, sőt, még talán a Leviathanról is kiderülnek igen fontos dolgok. A Karma a legjobb helyekről merít bizarr világának és átélt történeteinek létrehozásakor – ugyanúgy az ember eszébe jut a Twin Peaks és az Inception, a Silent Hill és az Alan Wake, néha pedig a Mátrix és a Tarsem-féle Sejt is.

[+]

Persze ihletforrásokat lehet sorolni napestig – ha a megvalósítás ócska, ez önmagában mit sem érne. Szerencsére a Karma fejlesztői értik, hogy mitől döglik a horrorkedvelő légy: minimálisak a jumpscare-ek, a játék inkább a feszültséggel teli hangulat megteremtésére, a nyomasztó környezet kialakítására, az intenzív vizualitásra helyezi a hangsúlyt. Az egyik elmében TV-fejű emberek magyaráznak; másutt egy vörös brokátfüggönyökkel borított élettérben ismerünk meg egy tragikus gyerekkort; aztán Fritz Lang Metropoliszát idéző téren haladunk végig; csak azért, hogy később egy túl sok emberi testrészből összeálló monstrum kergessen végig a saját birodalmában. A díszletek fantasztikusak, és az okosan használt 5.5-ös Unreal motornak köszönhetően néhol lenyűgözően néznek ki. A grafikai erődemonstrációt csak fokozza, hogy a stílus és a színtónusok helyszínről helyszínre folyamatosan váltakoznak, és mindig valami meghökkentő, de határozottan intenzív látvány fogad minket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!