Destiny 2: The Final Shape teszt

Finiséhez ért a fény és a sötétség egy évtizede indult harca, befutott a Bungie híres játékának a fináléja, amiben pontot tehetünk egy régóta húzódó fontos konfliktus végére.

Hirdetés

Az eddig megtett út

Idén lesz tíz éve, hogy a Halo-szériának hátat fordító, egykori tulajdonosától függetlenedő Bungie kiadta az első Destinyt. Bár amikor megjelent, még akadtak vele igen komoly problémák, a már eleve hosszú évekre tervezett online FPS-t sikerült (többször is) kijavítani, így az hosszú időn keresztül kiváló szórakozást biztosított sokmillió játékosának. Már ez az első epizód is viszonylag sok plusz tartalmat kapott, az igazi áttörést mégis a technikailag sokkal fejlettebb folytatás, a Destiny 2 hozta el. Az utóbbi évtizedben számos szolgáltatás-jellegű játékkal próbáltam megbarátkozni, de újra és újra visszamentem a Destiny 2-höz - több mint hét éve vagyok e világ rabja. Még leírni is izgalmas, hogy milyen régóta működik ez az alapvetően nem régimódi MMO játék, az pedig csak hab a tortán, hogy én is a frontvonalból élhettem meg minden változtatást, minden csúcspontot és minden katasztrófát.


[+]

Aki ismeri a szériát, annak egész biztosan nem jelenthet újdonságot a Destiny 2 támogatásának felépítése, hiszen már megszokhattuk az évenként debütáló kiegészítőket. Igaz, ezek minőségét nehéz megjósolni: voltak köztük kevésbé sikerült próbálkozások éppúgy, mint kifejezetten zseniális bővítmények is. Legutóbb, a tavalyi év elején a Lightfall debütált, és ezzel nem is volt óriási gond (persze néhány roppant zavaró apróságot tudnék szidni), de valahogy én jobban szerettem az eggyel korábbi Witch Queent; ha pedig még visszább kellene menni az időben, akkor nyilván a Forsakent tenném a képzeletbeli dobogó tetejére.


[+]

A Destinyknek a sok raiden, fejlődésen és multiplayeren kívül van egy központi története, amelyben immáron tíz éve a fény és a sötétség párharcának lehetünk szemlélői, sőt, szereplői. Nagyon sokáig nem lehetett tudni, hogy a Bungie hova szeretné kivezetni a végtelennek tűnő történetet, míg végül tavaly be nem jelentették, hogy érkezik a Final Shape nevet viselő, és egyelőre tényleg utolsóként kezelt DLC, amelyben most már tényleg szembenézünk a végzetünkkel és az egész konfliktus középpontjában álló, azt eddig csak a háttérből irányító Witness karakterével. Mindezen túl sokak meglepetésére ismét felbukkant kedvenc Hunterünk is: Cayde-6 és az őt megszólaltató Nathan Fillion mindig is a sorozat egyik közkedvelt alakja volt, így izgatottan vártuk, hogy mi vár rá(nk) az utolsó nagy felvonásban. Ahogy azt már lényegében megszokhattuk, a Final Shape is kis halasztást követően jelent csak meg, de június elején végre befutott a teljes kiadás, én pedig izgatottan vágtam bele magam a kalandokba, várva, hogy válaszokat kapjak számos kérdésemre. Ahhoz, hogy legalább a történet alapvető fontosságú karaktereit és fordulatait megérthessük, a Lightfall utolsó szezonjának sztoriját mindenképpen ismerni kell. A Season of the Wish fő problémája az volt, hogy karakterünk nem talált semmilyen módszert a The Witness követésére. A Traveller (a minden artworkön látható hatalmas golyó) belsejébe távozott főgonosz követésével kapcsolatos minden próbálkozásunk akkor és ott azzal végződött, hogy az önkéntes Guardianok és kísérőik elhaláloztak. A nagy lezárás az volt, hogy sok kepesztést követően - többek között egy kívánságteljesítő lény is közreműködésével - elsőként Crow, majd pedig mi is beléphettünk az Utazóba, ahol nem egészen az várt ránk, amire számítottunk.


[+]

Mint a Final Shape-ből most kiderül, a belső világ egyfajta megtestesülése “kinti” életünk egy részének, így különösen furcsa és egyben izgalmas érzés, amikor kiderül, hogy a régi Tower egy részét kaptunk vissza némileg átalakítva. Ez a terület és a környező helyszínek a Pale Heart nevet kapták, és itt tevékenykedve kell teljesíteni a nagyjából fél tucat sztorimissziót, amely mellé néhány apróbb mellékküldetés is dukál. Túl sok spoileres részletet nyilván nem akarok erről írni, elég csak annyit mondani, hogy még a háttérsztori minden részletét ismerők számára is lesznek majd kisebb-nagyobb meglepetések a nagyjából 10-11 órára nyúló végigjátszás alatt. Ahogy a Witch Queen és a Lightfall esetében már megszokhattuk, úgy a Final Shape is végigjátszható normál és legendás módban is, és persze aki utóbbit választja annak a végén extra zsákmány jár egy exotic tárgy kíséretében; és persze cserébe a kihívás is sokkal nagyobb. Aki háromfős csapat tagjaként vágna neki a bulinak, annak sok kitartást kívánok, az nem lesz egyszerű menet!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Destiny 2: Lightfall beszámoló

    Befutott a Bungie népszerű programjának a következő nagy éves kiegészítője, mi pedig belevettük magunkat a játék minden részletébe.

  • Destiny 2 - The Witch Queen teszt

    Pontosan fél évvel az előző szezon indulása után végre megkaptuk a sokak által várt új kiegészítőt, amelyben végre mozgásba lendül a korábban felvezetett ellenségünk.