Piramisok árnyékában
2017. szeptember 6. Mintha tegnap lett volna, hogy először elindíthattuk a Destiny 2-t Xbox One-on és PlayStation 4-en, valamint kicsivel több mint egy hónappal később PC-n. A Bungie berkeiben fejlesztett folytatás az évek során kisebb-nagyobb hullámvölgyeket élt át, voltak gyengébb és erősebb kiegészítői és évadai, volt egy szakításuk a fejlesztőknek az Activisionnal, azonban a legkitartóbbak még mindig napi szinten foglalkoznak a programmal és a hozzá érkező tartalmakkal. A csapat már hosszú ideje készít nagyobb DLC-ket a játékhoz, amelyeket évenként adnak ki, a két nagy esemény között pedig szezonokkal mulathatjuk az időt. Tavaly év elején megkaptuk a The Witch Queen-t, amely kisebb hibái ellenére kellően szórakoztató lett, idén pedig február utolsó napján befutott a legújabb bővítmény, amely a Lightfall címet kapta. Már az első előzetesekből látni lehetett, hogy valami igazán különleges újdonságot kapunk: egy eddig nem látott, teljesen új helyszínt, a Neptuniszt, pontosabban a bolygó rejtett városát, Neomunát kapjuk meg játszótérnek.
[+]
Már az első videókból látni lehetett, hogy a fejlesztők kicsit elengedték a fantáziájukat, ennek köszönhetően a területet leginkább a neonfények uralják, de ami talán a legfontosabb, hogy nem egy lerombolt helyet kaptunk, hanem egy olyat, ahol nem sokkal korábban még vidáman élték életüket a helyiket. Ide csöppenünk mindazok után, hogy egy régi ellenlábasunk Calus úgy dönt (pontosabban ezt parancsolják neki), hogy méretes hajójával leszáll egy kis utca végén, majd szisztematikusan elkezd kutatni valami után a The Witness utasítására. Itt jövünk a képbe mi Guardianok, akik mindezt próbáljuk megakadályozni, ehhez pedig segítséget kapunk a Cloud Striderektől. Ők olyan helyiek, akik önként jelentkeztek a város védelmére, cserébe szépen feltuningolták őket nanotechnológiával, amelynek köszönhetően képesek voltak felvenni a harcot az ellenséggel.
[+]
Bár roppant erősek, sajnos nagyjából csak 10 évig élnek és mindig csak egy pár van belőlük: egy mester és egy tanítvány (nem, ők nem a Sith-ek, bár Nimbus időnként nagyon sötét tud lenni). Sajnos a játék során nem harcolhatunk velük vállvetve, de a videókban roppant látványosan koreografált akciókat láthatunk tőlük, főleg az idősebbik tagtól. Ha a The Witch Queenben tetszett nektek a Legendary nehézségi szintű kampány, akkor itt is meg lesztek elégedve, ugyanis a Bungie visszahozta a Lightfallba is ezt a lehetőséget. Ez lényegében komolyabb kihívás elé állítja a játékosokat, cserébe a megszerezhető cuccok is olyanok lesznek, amelyeknek bizony örülhetünk majd a sztori végeztével; nem beszélve a megkapott exotic felszerelésünkről a legvégén.
[+]
Aki belevág a történetbe, az nagyjából 7-9 órányi tartalmat kap, ami függ attól is, hogy egyedül, vagy csapatban esünk neki, utóbbi esetben hatványozódik a nehézség. Ez némileg kevesebbnek tűnhet mint az előző bővítmény, de így is akad kellően sok izgalmas részlet benne. Az előző DLC-ben úgy éreztük, hogy egy viszonylag élvezetes módon levezetett kampányt kaptunk, cserébe a Throne World mint új helyszín jól nézett ki, de kifejezetten sivár és nem mellesleg kicsi volt. Na a Lightfall esetében most úgy tűnik, hogy pont az ellenkezőjét kaptuk. A neonfényes város, a kihalt utcák (utóbbira szerencsére van magyarázat) csodálatos látványt nyújtanak, szinte hihetetlen, hogy ennyi évet kellett várunk arra, hogy végre hasonlót kapjunk. Cserébe a történet viszont valahogy nem lett olyan erős mint korábban, néhol nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt elvárnánk.
Persze látjuk, hogy a Darkness, Calus és a The Witness mit tesznek, a Travelerre sem úgy nézhetünk ezek után mint régen, de összességében ilyen téren kicsit többet várt az ember. Nem azt mondjuk, hogy rossz lett, csak úgy véljük, hogy több is volt ebben, mint amit kaptunk végül. A játék látványa továbbra is remek, szerény véleményünk szerint a Destiny 2 az elmúlt évek egyik legszebb nyílt világú, belső nézetű live-service játéka, nem igazán létezik komolyabb kihívója, ami azért nagy szó egy fél évtizedes alkotástól.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
