Zenés mentőakció

Papíron a Creatures of Ava az a játék, amiért rajonganom kellene. Tökéletes példája a mostanában annyira népszerű „wholesome” játékdizájnnak: száz százalékosan erőszakmentes, cserébe színekből kifogyhatatlan, nem túl bonyolult és mégis kifejezetten tartalmas, ráadásul telis-tele van cukibbnál is cukibb furcsa, de (többé-kevésbé) barátságos földönkívüli lényekkel, amiket orrvérzésig gyagyázhatunk. Az a játék, aminél nagyon könnyű a világépítés kifejezést használni, mert abból tényleg jókora adag van benne – és mégis valami hiányzik, valami, ami ezt az egészet összetartaná, amitől egy koherens egészet alkotnának a játék elemei.

Ilyen rögtön a sztori is, ami érezhetően központi szerepet kellene, hogy betöltsön (nem véletlen emelik ki, hogy Rhianna Pratchett is besegített a megírásában), de valahogy mégsem képes ezt elérni. Komoly személyes drámával indítunk, ami utána órákig elfelejtődik, hisz egy még komolyabb problémával, egy egész bolygó lehetséges pusztulásával nézünk szembe – de valahogy nehéz ennek a súlyát érezni, ha közben kifejezetten bugyuta dialógusokban próbálják ezt kommunikálni. Érdekes oldala lenne a főszereplő Vic pragmatikus „földi” világnézetének és a címszereplő Ava bolygón élő Naam nép spiritualitásának ütköztetése, de megmondom őszintén, nem tudtam megfelelően a szívemen viselni a helyiek sorsát, mikor rendre a „Ha-ha, buta földi, nem érti a mi világunkat!” hozzáállásba futottam bele. Annyira, hogy egy ponton túl bizony előfordult, hogy elkezdtem inkább átlépdelni a párbeszédeket és nem igazán érzem, hogy túl sokat veszítettem volna vele.

[+]

Cserébe így sokkal jobban előtérbe került, mennyire egyszerű kis ellenőrzőlistára épül maga a játékmenet. A sztorit követve lényegében minden feladatunk kimerül abban, hogy jussunk el a (szerencsére elég kezelhető méretű) nyitott világok egy adott pontjára, ott beszéljünk valakivel, szedjünk össze valamit, esetleg fényképezzünk le dolgokat. Ez kiegészül még azzal, amiért Vic eredetileg ideérkezett, vagyis a bolygó élővilágának megmentésével, ami technikailag annyit tesz, hogy minden egyes helyszínen az ott élő, olyan féltucatnyi helyi állatból néhányat fel kell sugároznunk a bolygó körül keringő űrbárkába. Elsőre nehéznek tűnhet a 100%-os megóvási ráta elérése, de igazából a sztori folyamán több, mint elegendő példánnyal találkozunk ahhoz, hogy ez ne legyen probléma.

[+]

A játék érdekes csavarja az, hogy mindehhez egy teljesen erőszakmentes rendszert használ. Bár egyes állatok megfertőződhetnek a bolygó esetleges pusztulását is okozó betegséggel, de kellő ügyességgel – és persze különböző megszerezhető képességekkel – őket is meg lehet gyógyítani, majd egészséges társaikkal együtt a legközelebbi teleport-pontig terelni. Utóbbihoz kapunk egy furulyát, melynek segítségével tudjuk az egyes állatok dalát eljátszani, onnantól pedig hűségesen követnek minket. Sőt, akár segítenek is, mivel a pályákon található akadályokat úgy küzdhetjük le, hogy átmeneti társaink felett átvesszük az irányítást. Ami sajnos megint olyan dolog, ami leírva érdekesebbnek tűnik, mint a valóságban: a feladatok egyrészt nagyon egyszerűek, másrészt annyira egy-egy helyhez kötöttek, hogy lényegében sose kell többet tennünk annál, hogy gyorsan keresünk egyet a környéken lézengő állatokból és őt magunkhoz csábítva-irányítva gyorsan megoldjuk a felmerülő problémát.

[+]

És talán pont ez a baj, hogy ha a sztori nem tud magával rántani, a feladatok pedig nem képesek kellő mértékű akadályként funkcionálni, akkor nem túl sok motiváció marad ahhoz, hogy az újabb és újabb területeket is felfedezzük. És ezen igazából nem segít az se, hogy közben technikai oldalról (és nyilván kategóriáján belül) kifejezetten szép és érdekes világot kapunk. Ava tájai és lényei jól hozzák az ismerős, de mégis ismeretlen érzést, különlegesek, de szerethetőek. A látványvilág hangulatos, színes (néha már talán túl színes is), művészetileg nagyon egységes, az pedig külön kellemes, hogy furulyánk dallama mindenhol összekapcsolódik az adott helyszín zenei motívumával. Ha szőrszálhasogató lennék (mármint a fentieknél jobban), akkor talán a szájszinkron hiányába, vagy néhány kisebb, a lények összeakadását jelentő problémába beleköthetnék, de ezek jellemzően olyan dolgok, melyek inkább azért tűntek fel, mert egy ponton a frusztráltságom miatt önkéntelenül is inkább a hibákat kezdtem keresni. A Creatures of Ava egész egyszerűen egy olyan játék, amire jó ránézni és jó hallgatni, ezt felesleges lenne elvitatni.

[+]

Csak ugye ez egy apró része annak, ami egy játékot jóvá tesz és a többi, ha nem lenne egyértelmű a fenti bekezdések alapján, nálam nem igazán működött. El tudom képzelni, hogy kisgyerekes családban nagyobb sikere lehet, az erőszakmentesség és az olyan apróságok, hogy külön gomb van mindegyik állat megszeretgetésére szerintem instant kedvenccé teheti a fiatalabbaknál. Részemről ez most mellé ment, bár látom a munkát mögötte, valahogy hiányzik az, ami összetapasztja egy egységes, jó játékká.

A Creatures of Ava PC-re és Xbox Series konzolokra jelent meg. A játék mindkét platformon része a Game Pass szolgáltatásnak.

A tesztjátékot a kiadó 11 Bit Studios biztosította.

Összefoglalás

Szomorú, mikor egy játék nem tud több lenni alkotóelemei összességénél, de most nagyjából így történt. A Creatures of Ava egyáltalán nem rossz, de valahogy – egyébként igényesen kitalált – fogaskerekei nagyon nem akarnak egy ütemre forogni, amitől a bolygó megmentése inkább érződik munkának, mint szórakozásnak.

A Creatures of Ava legfőbb pozitívumai:

• Színes, különleges látványvilág;
• az erőszakmentes játékmenet egészen érdekes.

A Creatures of Ava legnagyobb hiányosságai:

• Hamar ellaposodó sztori;
• túlontúl egyszerű feladványok.

wrhwk