Chrono Cross

2000-ben, amikor a Chrono Cross megjelent, még megtörténhetett, hogy az év egyik legjobb játéka egyszerűen nem kerül terjesztésre Európában. Igaz, mi mást is várhatott volna az ezredforduló bódulatában leledző honi játékos, amikor a legendás sorozatindító, a SNES-es Chrono Trigger sem jutott el a kontinensre? Ettől függetlenül persze a japán szerepjátékok rajongóinak nagy része feltehetően valahogy megoldotta ezt a logisztikai problémát – én például keményvonalas Squaresoft-őrültként egy Amerikából rendelt bazi drága példánnyal. És ez meg is érte az utolsó centet is, hiszen a Chrono Cross sikerrel távolodott el a japán RPG-kliséktől, mind narratíváját, mind harcrendszerét illetően; és persze az sem volt éppen rossz dolog, hogy egyszerűen mesésen nézett ki.

22 hosszú évet vártunk tehát, hogy a Chrono Cross megjelenjen Európában, de most végre egy digitálisan (és Switch-en fizikai formában is) terjesztett, a kiadó által remasternek hívott verzió csak eljutott hozzánk. A régi rajongók, akik csak arra kíváncsiak, hogy milyen újdonságokat hozott a játék, ugorjanak a következő oldalra – itt most arról lesz szó, hogy miért is annyira híres, és bizonyos körökben hírhedt a Chrono Cross. Először is, e játékot a Chrono Trigger folytatásának nevezni túlzás lenne: bár ugyanabban a világban játszódik, mi több, néhány régi karakter is feltűnik pár pillanatra, mégiscsak egy teljesen új történetről van szó. Azok a Trigger-rajongók, akik az internet bugyraiban hevesen utálják, pontosan ezért gondolkodnak így: mert ez nem egy „rendes” folytatás, és nem akar a korábbi játékban nyitva hagyott kérdésekkel foglalkozni.

[+]

A Chrono Cross tehát elsősorban Serge története: a fiatal srác az idilli El Nido szigetvilágban nőtt fel, egy, az azúrkék tenger és a mélyzöld trópusi erdők közti rejlő parányi halászfaluban. Életére egy bizarr élmény nyom viszkető billogot: történetünk legelején átkerül egy igen-hasonló-de-kicsit-mégis-eltérő alternatív világba, ahol, mint egyre nagyobb pánikban rá kell jönnie, ő már tíz éve meghalt. E furcsa élmény mellett egy találkozás hajszolja bele a nagy kalandba: egy nagyszájú tolvajlány veszi rá arra, hogy elkísérje küldetésére, amely a misztikus Fagyott Láng megszerzésére irányul. Innentől kezdve a páros egyre vadabb eseményekbe pottyan – a Chrono Triggertől eltérően azonban itt nem az időutazás van a középpontban, hanem a váltogatás a két alternatív világ között.

[+]

A játék kicsit máshogy épül fel, mint a hasonlóan epikus japán szerepjátékok, például csapatunkat sokkal nagyobb szabadsággal építhetjük fel. Gyakorlatilag bárkit befogadhatunk a bandába, akinek van portréja párbeszéd közben; igaz, sokaknál ez nem egyszerű feladat, és a meghozott döntéseink miatt egyetlen végigjátszás során a 45 potenciális partitag mindegyikét nem is lehet begyűjteni. A városokra, világtérképre, illetve vadonra bontott felépítés persze ismerős lesz mindenkinek, de az például kellemes meglepetés, hogy random harcok nincsenek, hanem a szörnyek messziről látható – és így elkerülhető – módon mászkálnak a pályán.

[+]

Amikor harcra kerül a sor, sokkal több lehetőségünk lesz, mint mondjuk egy korabeli Final Fantasyben. A rendszer alapját a legfeljebb hét staminapontunk jelenti, hiszen minden cselekedetet ezekből tudunk ellőni. A három eltérő erejű támadás például egy, két, illetve három pontot fogyaszt ebből – és mivel a gyengébb támadások növelik az utánuk következők találati arányát, fegyvertől és ellenféltől függően már ezzel is sokat lehet taktikázni. Ezt az elementálok rendszere egészíti ki, amelyeket a játék színekkel jelöl: természetesen az ellentétes árnyalatokat használva minden sebzés radikálisan megnő. A speciális képességek is mind színhez vannak kötve, és ezekből a legutóbb használt hármat a csaták során egy színradar jelzi a sarokban – és persze ez is kihat minden karakter, szörny és mágia erejére. A felszerelés is ehhez kapcsolódik: minden karakter egy külön ráccsal rendelkezik, ahová a színkódolt mágiákat és tárgyakat csatolhatunk, így téve az adott karaktert képessé azok használatára.

[+]

A fejlődési rendszer is egyedi: az úgynevezett Star Level jelzi csapatunk maximális fejlettségét, a csaták után pedig egyes tulajdonságaink közül azok nőhetnek, amelyek a – játékos számára láthatatlan – Star Level-korlátok alatt vannak. Ennek köszönhetően a fejlődés állandó, a hosszas grindelésre nemhogy nincs szükség, de általában értelme sincs, ráadásul ez a megoldás kifejezetten támogatja a megannyi potenciális partitag kihasználását – a limitek miatt mindenkit, még a furább alakokat is villámgyorsan az éppen aktuális maximumra lehet tápolni.

[+]

A Chrono Cross körülbelül 35-40 órányi minőségi kalandot ígér. Noha a történetének sok apró részlete finoman szólva sem könnyen követhető (főleg, ha elbambulunk egy hosszabb expozíció alatt), a hangulat magával ragadó, és azért a lényeget érteni fogjuk. A 45 karakter közt nem kifejezetten érdekes minden egyes figura, de mivel mindhez kötődik egy kisebb küldetés, én ma is élveztem beszervezésüket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!