Élesebb a kardnál a varázspálca
Ritkán megtapasztalható kultúrsokkot jelentett jó 50 órányi cseh földtúrás után az Avowed high fantasy birodalmába látogatni – itt aztán megkaptam a repülő szigeteket és a kristálybarlangokat! Az Obsidian játéka sok szempontból antitézise a Warhorse középkor-szimulátorának – no nem minőség terén, hanem fő fókuszát tekintve. Míg a Kingdom Come II egy lassú, a lehetőségekhez képes realisztikus játék, megfontolt iramú, sőt, néha talán túlságosan lomha harcokkal, addig az Avowed szinte kizárólag a dinamikus, gyors tempójú, és sokszor egész tömeget felvonultató csatákra, és ezzel összefüggésben egy igen sok lehetőséget adó fejlődési rendszerre koncentrál. Ha jó Obsidian-szokás szerint nem lehetne a sok ütközet között tényleg saját ízlésünk szerint alakítani a világ sorsát, odáig is elmennék, hogy inkább akciójátéknak nevezném, és nem RPG-nek.
Bár nominálisan az Avowed a Pillars of Eternity-játékok történetét viszi tovább, van annyi eltérés időben és térben ahhoz, hogy teljesen új sztoriként is működjön. A világ persze ugyanaz, de hát azt az Avowed már felvezetésében bemutatja: Eora legerősebb birodalma az Aedyr császárság, és mi e büszke nép és még inkább a tévedhetetlen császár követeként érkezünk egy kevéssé ismert, mindentől távoli világba. A fővárostól pokoli messze fekvő, élhetetlenül primitívnek tartott Living Lands trópusi szigetcsoportot kell hivatalos küldöttként felkeresnünk, felderítve a lélekpestis, a Dreamscourge nevű állítólagos fertőzés mögött álló tényeket. Egy hajótöréssel és egy jól sikerült merényletkísérlettel később már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az aedyr látogatókat a betagozódni nagyon nem akaró helyiek nem szívesen látják – és a helyzetet csak nehezíti, hogy a penészként, spóraként terjedő Dreamscourge nem csak valós jelenség, de veszélyt jelenthet akár még a távoli Aedyrre is. Karakterünk természetesen különleges alak, egy godlike, vagyis egy olyan ember vagy elf, akit születésekor megérintett egy isten – a mi esetünkben ez karakteralkotáskor szerkeszthető gombákat, növényeket és hasonlókat jelent a fejünkön.
[+]
A helyzetet rengeteg tényező kuszálja össze még inkább: egy könyörtelen aedyr inkvizítor és fanatikus követői az „előbb felégetjük, aztán úgysem kérdezünk” diplomáciát követik, holmi steampunk kutatók élőholtak bevetésével készülnek megoldani minden problémájukat, és ami talán a legtöbb kérdést veti fel, hősünkkel felveszi a kapcsolatot egy ismeretlen entitás is. Ez az álomfoszlányokban kommunikáló lény (?) természetesen kulcsfontosságú szereplő lesz a történetben – úgyhogy róla nem is ejtek több szót. Az Obsidian eddigi munkásságához méltó módon az Avowed történetét is hatalmas szabadsággal alakíthatjuk ki: az új vidéket tűzzel és vassal gyarmatosító aedyr birodalom hithű követeként lábbal tiporhatjuk a helyiek jogait, de ugyanígy alakíthatunk lángoló lelkű felkelőt is, aki szinte azonnal kibontja a Living Lands lakóinak szabadságvágyát jelképező lobogót. A két véglet, a vasszigorral elért egyéniségpusztító rend, valamint a szabadság mellett vad káoszt is szülő önrendelkezés között rengeteg finomabb álláspont is képviselhető. A lélekpestisként is emlegetett Dreamscourge gyógyítása is rengeteg morális problémát vet fel, általában a „mennyit vagy hajlandó feláldozni a sikerét?” kérdéskör mentén.
[+]
Noha a saját utunk kijelölése és szabad követése természetesen nagyszerű dolog, a világépítéssel így sem voltam megelégedve. Bár négy társunk egész kidolgozott figura, sokszor egymástól gyökeresen eltérő világlátással, rajtuk kívül nem sok szereplő maradt emlékezetes – és azért ők sem hozzák egy Mass Effect-társ szintjét. A vallási fanatikus Löewyn inkvizítorról lerí, hogy valami ikonikus alaknak álmodták meg, de nem találtam benne olyan mélységet, olyan erőt, amitől mondjuk utálni tudtam volna – és ez sajnos minden árulóval és hőssel ugyanígy volt. A négy nagy zóna mindegyike egy várost és egy ellenfelektől nyüzsgő vadont kínál, de valahogy nehéz ezeket tényleg létező élettérként elfogadni. A zónák viszonylag aprók, és bár zsúfolásig tele vannak elrejtett zsákmánnyal és temérdek ellenféllel, valahogy túl kicsinek éreztem a távolságokat és túl statikusnak ezek felépítését. A városkaputól pár méterre már xaurip hüllőlények várakoznak, a megművelt föld szemközti végén levő udvarba óriáspókok költöztek be, a sivatagi őrtorony szomszédságában Dreamscurge által megőrjített alakok masíroznak. Maga a központi történet sem különösebben friss; nem csak számtalan fantasy regényt olvastam hasonló felvetésekkel, de a pár éve megjelent Greedfall is pontosan ezt a témát dolgozta fel az új, gyarmatra érkező birodalmi nagykövet karakterével és az őslakosok ellenállásával együtt.
[+]
Az 5.3-as Unreal motor által hajtott Avowed konzolon minden statikussága ellenére is kiválóan mutatja be világát – még ha talán a szükségesnél több neonszínnel is. A fényeffektek fantasztikusak, így kifejezetten látványos dolog lemerészkedni egy foszforeszkáló gombák által megvilágított földalatti járatba, vagy mondjuk egy éjszakai hegytetőről szörnyülködni (gyönyörködni?) egy felgyújtott város látványában. A zsúfolt harcokat is dicséretesen stabilan mozgatja meg a játék, és a látótávolsággal sincs gond. Igaz, az arcmimika meglehetősen egyszerű és valami magaslatról messzire tekintve a nem-bejárható területek sem valami szépek, de ez bőven megbocsátható az organikus világ láttán. Igazi átvezető jelenetekből alig akad, ezt klasszikus, egymással szemben állós párbeszédek, és szépen illusztrált és narrált festmények próbálják helyettesíteni. A dialógusok során bizonyos szintű alapképességek, valamint a játék indulásakor választott előéletünk függvényében kaphatunk extra lehetőségeket, de ezek sosem nyitnak meg új cselekvési lehetőségeket, mint mondjuk a New Vegasban. Sokszor bizonyul hasznosnak viszont a szómagyarázat, ami a sajátos szókinccsel dolgozó világ megismerésében sokat segít az indulás kusza óráiban.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
